Új szerzemény
De mi ez?
Napi informatikai vegyes
Híreket mondunk! 😉 A mai naptól jogdíjat kell fizetnünk a pendrive-ok után is, így tehát a nyomtatók, másolók, cd-k, dvd-k és memóriakártyák után immáron ezen médium is bekerül abba a kategóriába, amely britoklásával államilag szponzorált módon elveszítjük az ártatlanság vélelmét. Úgyis csalunk, tehát fizetünk, méghozzá az alábbiak szerint (forrás: vastagbor.blog.hu): Audio, illetve audiovizuális tartalom másolására/tárolására…
Picnik.com sux
Kicsit ideges vagyok, mert nem bírom szerkeszteni a Flickr-re feltöltött képeimet a fenti csodával. Ráadásul ezért még fizetek is. Semmilyen trükkel nem tudom elmenteni a szerkesztés végeredményét, márpedig addig nem tudom publikálni a tegnapi túra beszámolóját sem…. Francba!
Az EuroCenterben a Fözelékfa…
Az EuroCenterben a Fözelékfaló március 23-án nyit felújítás miatt.
Demokrácia?
Egy rendhagyó posztra készültem/készülök, de ez még nem az. Ez csak egy előzetes vívódás leképzése. A poszt tárgya érintené a politikát. Nem politizálna, hanem a gazdaságpolitikai irányokról, ötletekről szólna. Ez azonban elkerülhetetlenül összekapcsolódik adott politikusokkal pro és kontra. Az utóbbi napok/hónapok/évek(?) eseményei (botrányok, tüntetések, zavargások, vonulások, politikai merényletek, rasszista indíttatású támadások) tükrében vajon mennyire éri…
Ötletes Blackberry reklám
Igyekszik a Blackberry-t gyártó RIM. A kanadai cég az Apple és az iPhone nyomába ered. A reklám ötletes és profi. Megmosolyogtatott. De sajnos izzadtságszagú. Nos?
Elindult a Quake Live
A napokban elindult az id Software legújabb játéka, a Quake Live. Az ingyenes, online és böngészőben (akár fullscreenben is persze) játszható játék a Quake III grafikájára és hangulatára épít. A játékmódok is azonosak, CTF, TDM, FFA. A játékba regisztrálás után lehet belépni, egészen pontosan be lehet állni a sor végére, elkerülendő a szerverek túlterhelését. Gondolom…
Új téma
Mától DailyPress by BlogohBlog! sablon van. Pont.
Torkos csütörtök
Őszintén szólva nem hozott ez a rendezvény sosem lázba, nem vagyok olyan, aki feláron elmegy zabálni, csak mert féláron van. Ma viszont úgy jártunk, hogy kedvenc ebédelőhelyünk, a Mókus Sörkert is fél áron adta az ételeket. Csak ezt mi nem tudtuk. Nem azt mondom, hogy betegre ettem volna magam, ha leesik a tantusz, hogy ez…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!