A hétvége képe rovatba: Misike a játszótéren

Az egyik első igazi tavaszi napon (fenyegetve a másnapi hidegfront hírével) kimentünk a közeli Gesztenyéskertbe. A kisebb gyerekeknek való csúszda már simán ment, a másik nagy mászóka is (bár nem veszélytelen), azon egy kislány mesélte Misikének, hogy ő már öt és fél éves és fel tud mászni. Nos, Misike is fel tudott. :-p A hétvége…

Sony Alpha 58K indahausz!

Megtörve a csendet, friss hírekkel jelentkezek. Ahogy arról már korábban írtam, a korábbi fényképezőgép karácsonykor megadta magát, a zárszerkezet ragadt be. Több, mint két éves lévén garancia már nem volt, úgyhogy csak a hiba azonosítása (kiutazás Franciaországba bevizsgálással) 23 ezer jó magyar forintba került volna, amit mindenképp ki kellett volna fizetnem, amihez hozzájön a javítás ára,…

Fényvillamos 2013

Tavaly is volt Fényvillamos (illetve e sorok írása pillanatában még van is), amennyire időm engedte (nem nagyon), megpróbáltam elcsípni. 2010, 2011/ 2012 után 2013-ban is igyekeztem megörökíteni a régi, öreg villamost. Idén nem bonyolították túl a menetrendet, hétköznap a 19-es, hétvégén a 2-es vonalon járt. Az újpesti polgármester kibulizott egy menetet Káposztásmegyerre (gyk. nem látványos,…

Régi árvizek képei

2002-ből nem nagyon van rendes fotóm, augusztusban az árvíz után bringáztunk egyet Mónival, arról készült néhány kép, de nem összehasonlítható a többivel. 2006. április 4. – az eddigi jég nélküli árvizek rekordere sem szerepel a Flickr-en, de válogattam néhány képet exkluzív módon ide a blogra. Akkor reggel bringáztam körbe Újpestről a rakpartokon a Lánchídig és…

8 méterrel lejjebb

Manapság, amikor a Duna rekord-szintű árvízre készül, érdemes visszagondolni, hogy nem is olyan régen egészen más volt a helyzet. 2011. decemberében a 62 centiméteres vízszintű Dunát fotóztam a Margitsziget legdélibb csücskéről. Az autóval éppen a kék jelzéssel szemközt álltam meg, amelyet valaki a Margit-hídtól északra a falra fújt, 2002. 2006. áprilisában odáig ért a 860…

Saját képek “sikere” a Yahoo Weather appban

Nem véletlenül tettem a címben idézőjelbe a sikert, mert bár nyilván számít valamit a kép minősége, de sokkal inkább tűnik egy jól irányzott és célba talált “marketingkampánynak”, mint valódi sikernek. De lássuk, miről is van itt szó! Bár az iPhone-n a Yahoo! az alapértelmezett időjárás app szolgáltatója, ennek ellenére a Yahoo! kiadott egy, az igen…

Március végi havazás képei még

Március 27. reggelre még esett vagy tizenöt centi hó, úgyhogy takaríthattam a kocsit. Aztán az iroda környékén csináltam még néhány képet. Nem emlékszem, hogy ilyen kiadós havazás mikor esett utoljára ilyen későn, talán egyszer voltunk úgy március 15-én Isaszegen, hogy elég komoly hó volt még az utak mentén. Az is biztos, hogy el fog minden…

Saját kép “sikere” – Manzárd Café

A Facebook-on az Indafotó csoportba linkelte be valaki ezt a válogatást, ami kicsit offtopic módon nem az Indafotóról, hanem a Flickr-ről vette a képeket, de a legtöbb Indafotósnak szerintem van Flickr-en is valamilyen jelenléte, úgyhogy elég nagy az átfedés. A Manzárd Café blog március 15-re 55 képet gyűjtött össze valamilyen számomra ismeretlen elv alapján, amelynek…

Fotók az irodaház tetejéről

Szerdán az egyik szerverszoba klímaberendezését cserélték, úgyhogy feljutottam a tetőre. Mondjuk piszok mázlijuk volt a szerelőknek, hiszen csütörtökön délelőtt eső esett, délután hó. Voltam már fent az irodaház tetején egyszer-kétszer, csináltam is már fotókat, nem újdonság. Most először teszteltem az iPhone panoráma-módját, amivel kapcsolatban voltak rossz tapasztalataim beltéren. Most azonban nem volt ilyen gond… Persze ez…