A programot még péntek este fixáltuk. Elrendeztük az autókat és megbeszéltük a pontos találkozót. Szombat reggel korai ébredés (5:30) és találka Klaresszel (6:30). Nyomás tovább, több hívás Chiikoéktól, teljesen homályos végkifejlettel és egy Laciéktól 6:55-kor, hogy hol járunk? 😯 Szóval, Mekinél Budaörsön találka és már indulunk is. Az érdi tetõnél hív minket Árpi, hogy a 25-ös kilométernél a pihenõnél várnak minket. Oda is értünk, Chiiko éppen a nagy barna macival küzd a benzinkút WC-jében. Éppen akkor csatlakoztattak egy szippantós autót az épületre, úgyhogy kicsit kezdtünk aggódni Chiiko lelki üdvéért… Végülis jött mosolyogva és indultunk tovább. Utunk innen hatalmas forgalomban eseménytelenül telt, Alsóörsön egy traffipaxnak integettünk és mentünk tovább. Balatonfüreden elértük a pályaudvart, ahol a rajt/cél volt. A rendezõk közül valaki még oda is jött, hogy a túloldalonj van a rajt, ne izguljunk. Nem izgultunk. Izzadtunk. Befûtöttek mocskosul. Szóval, neveztünk, csoportkép, aztán indultunk is helyi vezetõnk, Mosolygós Sherpa (M.S.) vezetésével. Füreden haladtunk egy darabig erre-arra (jellemzõ egyszerûségére, hogy Zaki sem emlékezett az útvonalra a vasúti aluljárón túl), az aluljáróból kijõve (szokásos jihááá és csengetés, sikítozás és vinnyogás kísérte utunkat) két középkorú asszonyt találtunk a kerítésbe kapaszkodva (Cseresznye 300.-), az egyik mondta a másiknak: “Valami kibaszott turisztikai nap van, vagy mi…” Hátja. Szóval, egy jól irányzott suhanással megelõztünk egy barna nadrágos, papucsos csajszit (csak szép lassan természetesen, mert a természeti szépségekben gyönyörködni egy ilyen túrán kötelezõ), és bevágtunk az erdõbe. Hááát. Köves, gyökeres, bokros, meredek… Köpködtünk ezerrel… Két gyalogos röhögve hagyott le… “Hát ez bizony nem kerékpárút…” Hátja. Végül nagy-nagy nehézségek árán felküzdöttem magam a Jókai Kilátóhoz. 1. EP. megvolt. A hegyrõl egy eszelõs ösvényen jutottunk le, gyk. járhatatlan volt teljesen, gyakorta toltuk. Lefelé, bakter. Végülis kiértünk a Balaton Maraton nyilaival szemben egy aszfaltra, ahol legurultunk Balatonarácsra. A temetõnél, amelyben Lóczy Lajos sírja is van, volt a második ellenõrzõpont. Kulacstöltés , eperlegelés, indulás. 2. EP megvolt. A Péterhegyet és az Öreghegyet kihagytuk, így is egy brutál-horror úton kapaszkodtunk felfelé a Csákány hegy felé. Egyszer csak Klaresz szólt a rádión, hogy Chiikonak láncszakadása van. Úgyhogy szépen feltoltam a végén a bringát és pihentem velük, miközben Árpi és Peti a kapaszkodós technikájukat csiszolták, szerencsére láncszaggatás nélkül. Amikor Chiiko végzett, MS közölte, hogy akkor itt menjünk fel. Hát én meg mondtam, hogy ne mááá… A láncszaggató, eszetlen ösvényen durván 100 métert mentünk felfelé, 100 méter szint alatt… Bringa nélkül még csak-csak, de vele… Mindegy, ez volt az ára annak, hogy csak egy hegyet másztunk meg, nem hármat. A kilátónál egy némiképp ittas, ámde korlátlanul jóindulatú úriember fogadott minket, aztán mentünk tovább. Egy eszelõs lejtõ következett, ahol elhagytunk egy gyalogos-csapatot és zúztunk lefelé. Itt egy fél állatkert jutott a szemembe, amit nagy nehezen sikerült kipislogni. 3. EP megvolt. A kék jelzést követve jutottunk el Lovasra, aminek annyi volt a pikantériája, hogy a piros és kék jelek szétválásánál gond nélkül ott álltunk heten, mert az elsõ öt ott hagyott minket. Végül utólértük õket, Chiiko cseresznyelopás közben összeszedett egy tüskét. Valami rejtély folytán M.S. levitt minket egy forráshoz, ahol valamiféle népünnepély volt, majd miután Chiiko félig szétszedte a bringáját, közölte, hogy az EP nem itt van, úgyhogy menjünk. Chiiko az utolsó atmoszférányi levegõvel begurult Lovasra az italbolthoz és ott szerelt. 4. EP megvolt. Ezután következett egy vegyes jellegû út, amelyen végülis hosszas vánszorgás úton Veszprémfajszra gurultunk le. Elõtte átkeltünk egy struccfarm közelében egy országúton, ami elõtt megpihenve (Kaszi ülést állított) meg is állapítottuk, hogy gond lehet, mert még csak 15 kilométert jöttünk és már fél kettõ van… Veszprémfajsz után aszfalton jutottunk ki Baláca-pusztára, a római-kori villagazdaság romjaihoz, ahol a jegypénztáros volt az ellenõr. 5. EP megvolt. Megtöltöttük összes kulacsunkat (ekkor volt talán a legmelegebb), és gurultunk vissza a faluba. A falu végén kicsit mentünk az úttal párhuzamosan a susnyásban, a pihenõhelyen, majd bevágódtunk az erdõbe. Itt egy meglehetõsen kijárt erdészeti úton haladtunk, több helyen kénytelenek voltunk gyalogolni. Végül lefordultunk balra a sárdagasztó útról és egy hosszabb lejtõn gurultunk tovább. Itt néha meg-meglódult az eleje, mintha kicsit kezdték volna elveszíteni a türelmüket – jó, lassúak voltunk a végén, igaz. Valami horror, macsétés irtáson keresztül buktunk le a Koloska-forráshoz, ahol terülj-terülj asztalkám fogadott minket, hideg gyümilevi, zsíroskenyér, savanyúság és még sok más. A fák alatt rengeteg lepke repkedett, elleptek minket is… 6. EP megvolt. A Koloska-forrástól a Koloska-völgyön át jutottunk a … na hova?… nem, a Koloska-hegyre, hanem a Recsek-hegyre, ami egy hosszú, egyenes nyiladék tetején vezet. A legvégét kihagytuk, balra, lankásabb útvonalon küzdöttem felfelé. Ekkorra már a fõcsapat szétunta magát a tetõn, a rádióból dõlt a hüjeség, ami néha jópofi volt, néha meg… nem. A kilátóból panorámakép készült és mentünk is tovább. 7. EP megvolt. Innen Hidegkútra értünk, ahol eltérve a hivatalos útvonaltól, a falu felsõ vége felé kanyarodtunk (jobbra) és lezúgva a falu központjába, újra fel, majd balra a murvás úton. Ez felvitt egy keresztezõdéshez, ahol MS elment jobbra (egyenesen), a többieket pedig balra küldte. Ennek az lett az eredménye, hogy mi balra menvén egyszercsak egy elágazásban találtuk magunkat, ahol balról (eredetileg jobbról) jött MS, és mondta, hogy a többiek elszúrták, mert rossz úton mentek le. Mindegy, próbáltuk õket visszahívni, majd lementünk az EP-hez. Ott majdnem elvesztettem a kilométerórámat, de még idõben visszamentem, miközben a többiekre vártunk. Végül lentrõl jöttek, pecsételtettek és mentünk lefelé mi is. 8. EP megvolt. Innen aszfalton zúgtunk lefelé, Balatonszõlõs után volt egy kis emelkedõ, aztán gurultunk tovább, be a városba és teljesítve a TT-t. Oklevelek átvétele után fagyiztunk egyet, feltettük a vonatra MS-t, majd elindultunk Akarattya felé, ahol Árpiék útmutatásával megtaláltuk a strandot, ahová be lehet menni autókkal a parthoz. Így is tettünk, a csapat átöltözött és bement a tóba. Mi Szabinkával ketten üldögéltünk a parton, nem volt rossz, csak a kosz rámrohadt, mire hazaértem… Hát, így telt az elsõ (utolsó? nem tudom) Balaton 50 TT. Az a két hegymászás az elején szar, de ha lehet tudni, hogy mire számíthat az ember, akkor sokkal jobban kezelhetõ…