Évkezdő, eltévedős, villantós

Nos, mivel felrúgták a menetrendemet, nekiállok beszámolót írni, az utóbbi időben nem mindig jött össze. Megfigyeltem, hogyha egy-két napon belül nem sikerül leírni az élményeket, akkor már nem tudok olyan részletesen visszaemlékezni. Csak nem öregszem?

Szóval.Reggel lent álltam a ház előtt, amikor Árpi hívott, hogy késni fog, mert egy álló órát nézett egész reggel, és azt hitte, hogy ráér.

Sebaj, kisétáltam az útra, hamarosan érkezett. Elmentünk még Vikiért és már suhantunk is Szentendre felé. Végül mi értünk oda utolsónak, mintegy 10-15 percet késve, még Éva is odaért időben, amit mindenképpen le kell jegyeznünk a krónikákban. Azért teljesen nem hazudtolta meg magát, mert bementek Viktorral a Lidl-be, úgyhogy mégiscsak vártunk egy kicsit rájuk… 😉

 

Chiiko Bubuját és Gaber autóját a parkolóban hagyva optimalizáltuk az autófelhasználást (környezetvédelem rulez) és már mentünk is. Dunabogdány előtt és Visegrád után nagyon érdekes élmény volt utazni a jeges, nyálkás úton, miközben a kocsit rázta a nyomvájú és sodorta jobbra balra. Roobi meg is állt megnézni, hogy mi van, de nem az autóban volt a hiba, mi is éreztük Árpi kocsijában. Valószínüleg veszélyes is volt egy kicsit, de szerencsésen megérkeztünk a Fárikúti utcához Pilismarótra, ahol letettük a kocsikat.

 


Szerelvényigazítás után elindultunk felfelé a Hideglelős Kereszt-hez, amelyet anno azért állítottak, mert a hideglelősök háromszor térden körbejárva meggyógyultak. Persze az egyik oldalon jókora szakadék van, úgyhogy akinek háromszor sikerült térden körbejárnia, annak többet nem jutott eszébe a hideglelés… 😉

 

Snake újabb geoládáját ezúttal az újonc Vikinek hagytuk megtalálni, Peti megemelte a követ ;-), míg Viki kivette a ládát alóla…

 


Onnan továbbmentünk nagy tempóban a Sas-hegy irányába, ami kb. kétszer olyan magas, mint a keresztes hegyecske. Az oldalában az ösvény engem a Vadálló kövek előtti rézsűre emlékeztetett, gyökkettővel küzdöttem le. A csapat a tetején várt, ott elég rendesen süvített a szél. Egy szélvédettebb helyen ettünk (itt én már a második szendvicsemet, amiből jól látszott, hogy a reggeli kevés volt), majd mentünk tovább szintben.

 

Addig-addig tekeregtünk, a piros, piros-kereszt és hasonló jelek között, túlélve egy mellettünk elfutó hatalmas, fekete vadkan látványát (olyan gyorsan történt, hogy fotó nem készülhetett), hogy elkeveredtünk. Egy rétre kiérve balra lent a Pilismaróti nagy öböl (korábban hajótemető) látványa fogadott és miután átsétáltunk a réten, GabeR megállapította, hogy letértünk az útról, amelyen szerettünk volna menni. Kb. 4 kilométert mentünk úgy, hogy rossz irányba jöttünk.

 


Így aztán a réten chiiko elment megnézni egy magaslest, Éva zakózott egy hatalmasat egy indában, megebédeltünk, Roobi főzött egy kávét és elindultunk vissza az erdőbe, egy alternatív útvonalon. Nem teljesen toronyiránt vissza, úgyhogy először leereszkedtünk egy patakvölgybe, aholis chiiko a villanypásztorral élvezkedett hosszan, majd a völgyből kifordulva jobbra Pilismarót felé mentünk vissza.

 

Itt hosszan mentünk felfelé, amolyan intenzív középhegységi stílusban, átéltem nyolc-tíz holtpontot. A hegygerincre Árpi beígérte a maradék csokiját, ami kb. 5 másodpercre adott erőt és mentem tovább szép lassan. A gerincen éppen felértem, amikor balra az erdőben valami visítva elsuhant a távolban, ahogy odapillantottam, azt rögtön láttam, hogy egyrészt messze van, másrészt egy bokájára letolt nadrágjaiban futni próbáló, sikoltozó nő nem jelent veszélyt rám (szemben esetleg egy vaddisznóval), úgyhogy ahogy beszaladt a farakás mögé, folytattam az utamat szépen tovább.

 

Újra bebizonyosodott a régi szabály: Minél messzebb mész pisilni, annál többen nézik végig…

 

Innen lefelé törtünk utat az erdészet által gyk. lerombolt erdőben. Nem tarvágás volt, hanem mindenhol szana széjjel heverő kisebb nagyobb ágak és fatörzsek, közötte megfagyott hóval és sárral. Nem volt egyszerű lemenni ott. Ennek az útnak a végén már Pilismaróton jártunk, én még letérdeltem az utolsó tíz méteren, mert jól esett és régen röhögtünk már.

 


Besétáltunk a faluba, meg hasonlók, autókat megtaláltuk, vetkőzés, öltözés, irány haza.

 

Végülis a hírek szerint az előre beharangozott 20 kilcsis túra helyett egy gyenge 16 kilométereset mentünk, ami azért szerintem bőven elég volt, figyelembe véve az útviszonyokat és az időjárást.

 

Hazáig eseménytelenül telt az utunk, leszámítva azt a légy-szemüveges anyukát, aki SztEndrén jobbról anyázva előzött meg minket, mert szerinte lassan mentünk (ami nem igaz). Mindegy, eseménytelen úton értem haza még világosban és két liter kólával felélesztettem magam annyira, hogy a képeket felrakjam, berendezzem…

 

Pontos útvonalról és adatokról GabeR tud beszámolni…