Postai kerékpárok

Az előző év utolsó napjai sem teltek el közéleti botrány nélkül. Napvilágra került, hogy a Posta új kerékpárok beszerzésére írt ki pályázatot, amelyet egy győri, ingatlankereskedő cég nyert meg, egy szlovén kerékpárral. A viták fellángoltak, az emberek véleménye pedig – mily meglepő – rendkívül eltérő. Új szavazásunk is erről szól, a lapozás után pedig következzenek a részletek!

A szerződésben (amely egyébként teljes terjedelmében elolvasható itt) összesen 6709 kerékpár beszerzéséről és garanciális és garancián kívüli szereléséről 1,097 milliárd forintért.

A fenti összegben szerepel kerékpáronként, félévente 1600 forintos karbantartás, illetve 150 millió forint a garancián felüli javításokra.

A pályázat és a szerződés nagyon rövid idő alatt a közérdeklődés középpontjába került, ugyanis több furcsaságot is fel lehet fedezni, attól függően, hogy a vesztesek vagy a nyertesek szemszögéből nézi valaki kritikus szemmel.

Mindenesetre a pályázat tisztaságában kétkedők felemlegetik, hogy a szállítónak semmi köze nincs a kerékpárokhoz, miközben teljesen véletlenül a kerékpárok paraméterei pontosan megfelelnek annak, ami a pályázatban volt. (Mintha a kerékpár adatait figyelembe véve írták volna ki a pályázatot.)

Megszólaltak hozzáértőnek tekinthető bringásfutárok is, akik sokallták az összeget, hiszen az általuk hajtott gépek ára kb. 60-70 ezer forint, szemben a postai tender által meghatározott 149-156 ezer forinttal, ami így soknak tűnik, azonban komfortosságában és felhasználási területében is nehéz összehasonlítani egy biciklisfutárt egy postással…

Megszólaltak azok is, akik a hazai ipar védelmében tiltakoztak a pályázat ellen, hiszen az eddigi beszállító, a csepeli Schwinn-Csepel is indult a pályázaton, azonban mégsem ők nyertek, hanem a szlovén KRPAN-BIKES kerékpárokkal pályázó, győri székhelyű Cronopont Kft. .

A mai Magyar Hírlapban pedig olvashattuk, hogy a cég azt tervezi, hogy az adatvédelmi biztoshoz és bírósághoz fordul, miután egyre több jel mutat arra, hogy bennfentes pályázó nyerte el minden idők legnagyobb postai kerékpár-megrendelését. A Schwinn-Csepel vezérigazgatója levélben fordult a Magyar Posta Zrt.-hez, kifogásolva, hogy még mindig nem olvasható a posta internetes weblapján a nyertes szerződés. Klimon Péter szerint tavaly júliustól a törvények egyértelműen arra kötelezik a közbeszerzési pályázaton részt vevő cégeket és hivatalokat, hogy a szerződéskötés után haladéktalanul hozzák nyilvánosságra internetes honlapjukon az üzlet részleteit.

Fentiekből láthatjuk, hogy nagyon gyenge fogást talált csak, annál is inkább, hogy a szerződés már január 3-án is fent volt a posta szerverén (én is úgy kaptam a linket akkor). A kezdeti kifogások ellenében nyilatkozott a Posta szóvivője, ahogy ez az alábbi videóban megtekinthető:

Érdekes az emberek reakcióit látni az eset kapcsán. Mondhatni tipikusak. Egy részük szerint tuti a susmus, színtiszta korrupció, mert mindenki korrupt ebben az országban, esetleg hozzátéve, hogy a konkrét esetről nincsen indormációjuk. Mások azt mondják, a postások is megérdemlik, hogy olyan korszerű eszközeik legyenek, mint más európai kollégájuknak (ez a gyár több ország postájának szállít). Megint mások arra hívják fel a figyelmet, hogy egy ipari eszköz, egy munkaeszköz nehezen mérhető össze egy szupermarketben vásárolt, második útján darabjaira hulló kerékpárnak látszó tárggyal. Ebből is látszik, hogy a közvélemény nehéz helyzetben van, ha még azok, akik értenek a kerékpárokhoz, azok is ennyire eltérő véleményt alkotnak az ügyről.

Kinek van igaza? Fogalmam sincs.

Postai kerékpárok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Na de mi kerül ezen a kerékpáron 130 000Ftba. Figzú! ez netto gyári ár, ebből a boltban (+ÁFa, + bolt haszna) 200 at huznak le rólad. Ennyiért már nagyon pöpec bringát kapsz, nem egy egysebességeset, teló nélkül

  2. Ez a kerékpár nem hasonlítható terhelhetőség szempontjából egy átlag biciklihez. Ez a lényeg, nem a teló, meg egyéb külső jegyek.

Hozzászólások lezárva.