Szóltam Jean-nak, hogy álljon ki a limóval, meg szóljon John-nak, hogy töltse tele a gépet, leugrunk Agadirba egy kicsit homokozni…

Pont így történt. Vagy majdnem. Reggel (nem túl korán) bedobtuk magunkat az autóba és mentünk a Pußtá-ba, a Kiskunságba. Előzetes kutatásaim alapján a Fülöpháza melletti Naprózsa Erdei Iskolától kell indulnunk a Garmada-tanösvényen a Somodi-tanya felé. A tanya előtt azonban balra kell fordulni, hogy megtaláljuk a homokbuckákat.

A kiskunsági homokbuckák az emberi tevékenység eredményei volt a 19. század elején. Az erdőket kipusztítva a homokos altalaj kiszabadult és elég hamar rájöttek, hogy óriási a probléma, hiszen a szabadon szálló homok simán tönkretette a környező termőföldeket.

az apró szemű futóhomok 9-10 méter mélyen húzódó rétegére 1 és 9 méter között apró és finom szemű futóhomokkal kevert finomhomokos lösz rakódott. Az erre települt 60-70 cm-es karbonátiszapon (vagy dolomitiszapon) a környező buckákról befújt futóhomok képezi a talaj felső, 5-30 centiméteres rétegét

Ezért eszeveszett fásítási programba kezdtek, rengeteg növényfajt kipróbálva. Ennek az eredménye lett a mai erdős terület, ami a Duna-Tisza közét jellemzi.

Szóval, elindultunk a tanösvényen, összesen 4 emberrel és négy motorossal találkoztunk egész nap, úgyhogy azt nem mondhatnám, hogy annyira népszerű hely. Elvileg szigorúan védett terület, úgyhogy az is lehet, hogy nem lett volna szabad bemennünk oda, de csak az ösvényeket használtuk, úgyhogy talán nagy kárt nem okoztunk.

Az viszont kérdéses, hogy a 2 szembejövő ember látta-e a buckákat, mert amikor megkérdeztem, hogy jó irányba megyünk-e, akkor azt mondták, hogy arra vannak buckák, de nem homokosak, hanem füvesek.

Így aztán kicsit aggódni kezdtünk, amikor kiértünk a nyílt terepre. Hamarosan azonban megláttuk az egyik homokbucka tetejét, úgyhogy jó helyen jártunk.

Aztán amikor továbbmentünk, megláttuk a homokdűne déli végét, amin éppen úgy pergett a szélfútta homok, mint a filmekben szokott.

Innen sikerült kultúráltan lekeveredni, a homokos részt nem érintve. Nagyon érdekes volt, hogy a homok egyáltalán nem volt barátságos, mély volt és forró, nem lett volna vicces legurulni a buckáról…

Aztán ahogy mentünk visszafelé a dűlőúthoz, szerencsére kiszúrtam a nagyobb buckát is, úgyhogy azt is megnéztük. Ez jóval nagyobb volt, mint a másik. Próbáltam az oldalában eloldalazni, de esélytelen volt. Mondjuk így is tele lett a cipőnk homokkal…

Igazából ezért a képért ugrottunk le a Szaharába.

Innen már csak vissza kellett térnünk a tanösvény elejére, itt aztán volt dimbes-dombos rész, homokos út, zéró árnyék. Lehetett vagy 45 fok is, vagy még több. Itt benyakaltuk az összes nálunk lévő folyadékot, de érezhetően kevés volt. Mindegy, valahogy túléltük. A kocsiban a hőmérő 40 fokot mutatott árnyékban.

Mindegy, jó volt!