Egy veszteség híre

Érkezik a hír és döbbenten ülünk a számítógép előtt. A 31 nő, aki az életét vesztette hegymászás közben, nem más, mint régi ismerősünk, Kovács “Nati” Natália. A lány, aki minden montis versenyen ott volt (legtöbbször a dobogón), szinte mindenki ismerte. Mindenkihez volt egy-két jó szava, mindenki kedvelte.

Többször vett részt a dél-afrikai Epic-en, ami egy iszonyatosan kemény verseny. Ilyen volt, vidám és kemény. Ismertük, szerettük, tiszteltük. 2005-ben eljöttek velünk a HBTT-re, élményeiket az Outdoor Sport Magazinban örökítették meg. Számtalanszor összefutottunk lépten-nyomon, mindig kedves volt és volt néhány jó szava hozzánk. Elment, itthagyott minket.

Hogy mi történt? Hogy mit lehet tudni a végzetes pillanatról a száraz híreken kívül? Nos, íme párja, Zoli beszámolója:

Nem értük még el a Zawratot (a kék jelzésen mentünk felfele), és a hegy tökéletes szélárnyékot biztosított. Egy jeges hófolton vágott át harmadikként, amikor megcsúszott. A csákánnyal próbálta lefékezni a csúszást. Három másodperc múlva eltűnt a perem mögött.
Nekem ő volt az életem, de a fájdalmamban több száz ember osztozik velem. Soha nem ismertem senkit, akit ennyien szerettek volna. Az ő fájdalmuk és szeretetük ad most erőt nekem.
A helikopter azt a két barátomat szállította be Zakopanébe, akik a hegyimentők megérkezéséig leértek hozzá. A hírekkel ellentétben nem sérültek meg, legalábbis nem fizikailag. A helikopter csak azért vitte
őket Zakopanébe, mert Murowanie mellett a szél miatt nem tudott volna leszállni.

Soha, soha ne becsüljétek alá a körülményeket, és ne kockáztassatok. Inkább legyetek túlbiztosítva, tűnjetek gyávának, vagy hülyének. Titeket is hazavárnak, ne érezze senki, amit most én…

Szomorú eset. Nati, emléked megőrizzük!