A mai napon leváltottam a UPC chello Silver (10 Mb le/2 Mb fel) szolgáltatását chello bronze-ra (2 Mb le/ 1 Mb fel), tekintettel arra, hogy a szolgáltatást nem tudtam kihasználni. Ennek persze fő oka az, hogy a UPC lekorlátozta a torrent-használatot (ami kis országunk magáncélokra legális ugyebár, csak éppen a szolgáltatók próbálják védeni a hálózatukat az ilyen irányú túlterheléstől), egyéb célokra pedig tökéletesen elegendő a bronze.
Ez úgy függ össze a válsággal, hogy egy olyan dolgot mondtam le, amelyért feleslegesen fizettem és spórolok havonta 3000 forintot. Szerintem ez egy pozitív dolog a mai világban.
Szintén a válsághoz és a spóroláshoz kapcsolódik, hogy az eddig éjjel-nappal bekapcsolva hagyott eszközök elé időzítő kapcsolót helyezek el. Két ilyen kritikus pontja van a fogyasztásunknak, a kisebbik fogyasztó a modem/router/telefon bázis, amelyet a mosógép elöl kivett időzítővel máris elláttam; a másik, a nagyfogyasztó a tévé-settopbox-dvd trió, amelyet szintén el fogok látni egy digitális időzítővel. Ezzel két legyet ütök egy csapásra, egyrészt éjszaka nem zúg a settopbox vinyója (hangosabb, mint a korábbi modell), másrészt jelentős összeget spórolunk meg a készenléti állapot helyett teljesen árammentes koncepcióval.
A modemes szekcióban a következő sémát alkalmazom: hétköznap 4-8-ig bekapcs, 16-tól 24-ig bekapcs, összesen 12 óra ötször. Hétvégén 8-tól éjfélig bekapcs, tehát összesen 16 óra fogyasztását spórolom, ami összesen 76 óra kikapcsolt állapotot jelent (vagyis amikor amúgy sem használnám), ami 45% megtakarítást eredményez az eszközök által elfogyasztott áram tekintetében. További megtakarítást eredményez, hogy a számítógépet sem hagyjuk bekapcsolva éjszakára, tekintettel arra, hogy nincs semmilyen olyan feladat, amit éjszaka el kellene látnia. Igazából ez az érdemi fogyasztáscsökkenés ezen a fronton.
A tévés szekcióban a digitális időzítónek köszönhetően további finomításokkal az alábbi séma kerül alkalmazásra. Hétköznap reggel 6-tól 8-ig 2 óra üzem, délután pedig 18-tól 24-ig 6 óra, napi 8 óra ötször. Hétvégén reggel 8-tól éjfélig bekapcs, vagyis összesen 72 használat, 96 óra kikapcsolt állapot. Így a megtakarítás 57 %-os lesz.
Szerintem ez elég jó.
Fentiek egybecsengnek azzal, amit eddig én a válság üzeneteként leszűrtem, azaz
- Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér
- Annyit fogyassz, amennyit elfogyasztasz.
Fentiek azonban még nem életmódváltó változtatások, amelyek igazán érdemi változásokat okozhatnak. Természetesen azokra is van jónéhány tippem, úgyhogy hamarosan azokat is bevezetem, amiről természetesen beszámolok itt.

