Fotóalbum: Margit híd: északnyugati járda

Hetedikei keltezésű hír, miszerint a Strabag-Hídépítő konzorcium nyerte a felújítást 20,8 milliárd forint + ÁFA áron.  Nos, úgy tűnik, a többi budapesti nagyberuházáshoz hasonlóan, ezt is behúzhatja az osztrák-magyar vállalkozás, a finanszírozásba 6 millió euróval száll be az Európai Unió és 2010 végéig kell készen lennie. Hát, sok sikert, kiváncsi leszek rá, mármint a határidő betartására. A “holnapi újság” már vizionálta a várható szecenáriót, érdemes végigolvasni, és mondjuk 2011-ben elővenni. Ma egy idióta útlezárás miatt sikerült átautóznom az új Szabadság-hídon, amit a Megyerihez hasonlóan, szintén nem sikerült simára aszfaltozni. Tudom én, nem értek hozzá, de jártam már erre-arra és az utakat simára tudták aszfaltozni, ahhoz nem kell orvosi Nobel-díj (sem). Egyet kell hát értenem Mefivel…Hát mindegy, ez van, nekünk ez futja, mindenből az alja, a két év alatt szétrohadó hulladék, mint a “megmagyarázhatatlan és összetett okokból” nem penészálló festék a Rudas-fürdő mennyezetén, meg még sok-sok hasonló vacak.

Induljunk hát tovább a hídon, a húgyszagú középső aluljárón keresztül tovább Budára az északi járdán, ahol anno 2006 októberében éppen akkor szerelték fel ezeket a divatos piros-fehér póttámasztókat vagy miket, amikor arra jártam (az akkor vadiúj Kodak P712-t mentem tesztelni a Batthyány térre, napfelkeltés Parlamentet fotózni)…

Ezen a járdán kicsit több az ember és kevesebb a cselekmény, egy-két szakaszon autók döntötték a Duna felé a korlátot, és ezen a szakaszon található a Combino-k felsővezetéke miatt tövestől kidőlt két oszlop is.  Buda felé közeledve egyre több megint a rozsda, mintha itt párásabb lenne a levegő. Ki tudja. A budai hídfő pedig maga a rémálom. Szemmel láthatóan sorsára hagyott, lefosztott aluljáró a HÉV és a négyeshatos vonalak kereszteződésében, néhány hajléktalan ágya bevetetlenül az üveg mögött (ilyenkor vajon mi vonzza őket a város szívébe?). Mindenhol kosz, mocsok, bűz. A déli oldalon egy piros Skoda 120L “parkol” lefüggönyözve, mintha lakna benne valaki. Az üvegek hiányozna, mindenhol falfirkák, ez talán a legelhanyagoltabb része a hídnak (de legalábbis versenyben van a közepével), és itt ráadásul rengeteg ember fordul meg naponta. Borzalmas állapotok uralkodnak itt és nem tudom, hogy mennyiben fog ez javulni, ha felújítják?! Vajon hány nap kell ahhoz, hogy hülyesgyerekek összetegeljék és illemhelynek használják a hajléktalanok…

A kopasz valóság?