Ha esik a hó…

Trópusi éghajlatú országunkban mindenkit váratlanul ér a tél és a havazás. Egyrészt ugye vannak a full szkeptikusok, akik közlik, hogy ez csak egy kapitalista kamu, nem lesz itt olyan. Aztán amikor mégis beüt az évszak és vele az aktuális halmazállapotú csapadék, akkor még megpróbálják megjátszani, hogy hátha sikerül valahogy kicselezni. Pedig nem nagyon szokott az sikerülni…

Mivel a délután folyamán leesett egy tekintélyes mennyiségű hó, gondoltam, menjünk kicsit kocsikázni és sétálni és fotózni. Ez önmagában egy jó ötlet volt, aztán elmentünk az Auchanhoz tankolni, ami annyira nem volt rossz ötlet, de azért látszott, hogy nem az igazi.

A magyeriak ugyanis minden úton a térség elhagyására törekedtek, ami azt jelentette, hogy az egyetlen kivezető út, a bele vezető számtalan oldalág és a két körforgalom teljesen bedugult. Köszönhető ez még nagy mértékben azoknak, akik a McDonald’s felől (és azon túl a távolabbi végekből) próbáltak a behajtani tilos tábla ellenére a forgalommal szembe a benzinkút környékén. Teljes volt a kudarc, igazából állt a forgalom. Teljesen.

Volt olyan is, aki a behajtó elé (a szemből érkezőknek a benzinkút felé történő bekanyarodásának megakadályozására) épített 15-20 centi magas szigetnek neki menve és felugratva kanyarodtak az Auchan felé, tehát kapásból két elég húzós szabálytalaságot is elkövettek a behajtani tilos táblán kívül…

Ja, és akkor még nem is beszéltem az automata benzinkúton menetiránnyal szemben áthaladókról (ott ugyebár szintén nincs sorompó vagy hasonló tankcsapda)…Hát nem tudom.

Emiatt (is) van a dugó...

Ha esik a hó…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Tweets that mention Ha esik a hó… | AZso.hu 2.0 -- Topsy.com

Hozzászólások lezárva.