Amikor visszajöttünk a “nyaralásból”, az egy hétig tartó szürkeségből, vagy ahogy Azim mondta volt: “Hol az ördögbe van a Nap ezen az istenverte tájon?”, szóval, amikor visszatértünk a homályból, hogy az iroda ablakából nézhessük a kint hét ágra tomboló jó időt, nem tartott túl sokáig ez a felhőtlen öröm.
Kedden elkezdett rázni a hideg, fájt a kezem-lábam, gondoltam is magamban, elég volt visszamenni, valamelyik kollégámtól kaptam egy csodás welcome-influenzát. Aztán szerdán úgy nagyjából elmúlt. Csütörtök reggel aztán kitört parasztbecsület, úgy elkapott egy 38 fok körüli láz, hogy alig bírtam lenyomni. Csütörtökön-pénteken már szabin voltam, bíztam benne, hogy kikúrálom magam.
Ha kiváncsi vagy egy igazán eszelős szívatásnak tűnő betegség történetére, kattints bátran a továbbra!Hát nem így lett. Pénteken el is mentem a háziorvosomhoz kicsit pánikhangulatban, hiszen alig bírtam a lázammal csinálni valamit, az Aspirin 500 kettesével is vesztésre állt. Mondta a doki, hogy nincs semmi szövődményem, nyugodjak meg, csak valami nyári vírus. De ha nem múlik, jöjjek hétfőn.
Jöttem. A félig kómásan átfetrengett hétvégéből nem sok mindenre emlékszek. Hétfőn is teljesen szövődménymentes voltam, semmi bajom nem volt, kivéve az iszonyat magas lázat. Kaptam Cataflamot a lázamra és Rovamicint a szövődményekre.
Az elején itt elég rendesen bénáztam, ugyanis fogtam a Cataflamot reggel, bedobtam, este meg a másodikat, előírás szerint. Igen ám, csak ennek az lett a következménye, hogy délutánra az estébe húzódóan egy kellemes lázhullámmal küzdöttem. Aztán három nap után rájöttem a trükkre és változtattam és szigorúan nyolc óránként bevettem a lázcsillapítót, kihasználva így a maximális dózist és szinte lefojtva a lázat. Persze néha ellenőriztem, van-e még lázam egyáltalán, de mindig visszajött, ilyenkor órákig tartott a 39 feletti tartományból lenyomni. 8 óra múlva aztán brekegett az iPhone, dobtam be a következőt. Így el is telt egy hét, mentem vissza a dottoréhoz, akinek semmi ötlete nem volt, mivel továbbra sem volt semmilyen tünetem, kivéve a lázat.
Ekkor írt egy beutalót a Lázambulanciára, hogy menjek el, ők a szakértők. Kaptam egy még erősebb antibiotikumot, amitől az emésztőrendszerem közölte, hogy mással szórakozzak. A hétvége a Cataflammal kettesben telt, könnyed bulizással, gondolhatjátok! Hétfőn mintha jobban lettem volna, de átverés volt, estére a lázam az egekben, úgyhogy kedden hívtam a Lázasokat és kaptam egy időpontot péntekre. A könnyed telefonbeszélgetés alatt a nővérke (utólag egyik sem vállalta) úgy lebaszott, hogy csak nyelni tudtam, mit akarok én odamenni, se egy vérképem, se egy tüdőröntgenem?
Nohát, szerda reggel vérvételen voltam, majd irány a Tüdőgondozó @Újpest! A tüdőgondozóban ért a hét egyik nagy élménye, ahol négy nővérke terelgette a munkát balról jobbra, aztán jobbról balra, a betegek meg csak aszalódtak a nyitott ablaknál. Egy öreg nő konkrétan olyan hangot adott ki minden lélegzetvételnél, mint a csapágyas Darth Vader, miután ledobta az Uralkodót a Halálcsillag lichthófjába. Ott ült, váratták. Kegyetlen banda.
Mindenesetre másfél óra várakozás után kaptam papírt róla, hogy a lázamnak nem pulmonológiai oka van. Ez is valami…
Csütörtökön emailben jött a vérkép és a vizeletvizsgálat eredménye (tegye fel a kezét, aki a háziorvosától emailben kapta már meg ezeket), meg a diagnózis, miszerint mononucleosis infectiosa – m van, más néven Pfeiffer-féle mirígyláz, amelyet az Epstein-Barr-vírus okoz!
Bocsesz!
Persze lázas (szó szerint!) keresés, hogy az meg mi, hát nem egyszerű! Kiderült, hogy ez egy herpeszféle, ami cseppfertőzés útján terjed, csókbetegségnek is hívják, ugyanis a fiatalok 14 éves koruk környékén általában tünetmentesen (vagy minimális tünetekkel) átesnek rajta, amikor megfertőzik egymást első csókjaikkal.
Szóval, a lényeg az röviden (nem akarom itt most hosszasan ragozni), hogy egy elég ronda fertőzés ez két hétig tartó igen magas lázzal, heveny torokgyulladással, lép- és májmegnagyobbodással, kiütésekkel, nyirokcsomó-duzzanatokkal. Egyelőre úgy néz ki, hogy fentiekből nekem a láz és a torokgyulladás jutott, aztán még kiderül, hogy a májamnak tetszett-e ez a mutatvány.
A lappangási időről eltérően írnak a weboldalak, az egyik 10 napról, a másik 4-6 hétről beszél.
Innentől persze valójában már az volt csak a kérdés, hogy Móni elkapta-e, de úgy tűnik, megúszta.
Elmentem a Lázasokhoz pénteken. Bementem a magasföldszintre, mondom kihez-mikorra jöttem, erre leküldenek az alagsorba, merthogy nagy betűkkel ki van írva! Hát, a két centis betűk nem tudom, mióta számítanak nagynak, de mindenesetre már várt az asszisztens, hogy tévedés, fent várnak, menjek fel. Elnézést? Semmi.
OK, felmegyek, mondják, hogy 3-as vizsgálóba fognak szólítani. Álldogálok ott, sorban hívják be az embereket. Na, egy jó másfél óra álldogálás után leültem. Erre jött egy nővér, aki értelmesebbnek tűnt, megkérdezte, hogy “magát hogy hívják?”. Mondtam neki, hogy én vagyok a beteg. 😐
Ezután hamar kiderült, hogy aki felvette az adataimat, az rosszul tette ezt, így a dokinak nem jelentem meg a képernyőn. Brávó!
No, rövid intermezzo után bejutottam, a doki megvizsgált, bár egyetértett a házidokival, EBV lesz ez! Elrendelt még egy kis vérvételt EBV-re meg májfunkcióra aztán elhajtottak. Köszi!
A hétvége már egyértelműen a javulás irányába tendált, Cataflam nélkül 38 fokon rákötöttek a melegvíz-betápra, innentől tiszta haszon a táppénz!
A harmadik (negyedik?) hét elejére pedig elmúlt a lázam, maradt a gyengeség. Bármit csinálok, kiver a víz. Nem jó. Kímélő pihenés, regenerálódás a harmadik héten. Teljesen indokolt.
Itt tartunk most, elvileg jövő héten mehetek dolgozni, de a leírások szerint elég rozoga leszek még egy darabig. Hát, így telik el egy esős nyár utáni napsütéses-kánikulás augusztus egy magyar úrnak, aki tud élni. Szégyen, gyalázat.
Források:
AZso dot net 