Vasárnap a Lufthansa elhozza Budapestre egyik Airbus A380-800 típusú repülőgépét, amely a világ legnagyobb utasszállító repülőgép-típusa.

Erre az eseményre természetesen teljesen megvadult az összes repülőgép-rajongó, a spotterek, mindenki.  A Budapest Airport a honlapján ill. a Facebookon szervezett egy úgynevezett gyorsasági versenyt, amelynek az volt a lényege, hogy az űrlapot a személyi adataival kitöltő első 400 személy bebocsátást nyer a Ferihegy 2A teraszára (amely egyébként bár kilátóterasznak épült, ennek ellenére régóta zárva van).

Ez azért izgalmas, mert erről a helyről végig lehet nézni a repülőgép érkezését, távozását és oda gurul be az épület elé.

A weboldalakon ma, helyi idő szerint 11:55 és 11:58 között valamikor hirtelen megjelent a form, amely látszólag elfogadta a regisztrációt. Mindenki belevágott a regisztrációba. Ehhez képest kicsivel dél után riadtan írták a Facebookon, hogy bár előbb jelent meg az űrlap, de csak déltől érvényes a jelentkezés.

Mint utólag kiderült, 12:08-ra elfogyott a 400 hely, ráadásul a 12:00 előtti regisztrációkat “nem regisztrálta a rendszer”.

Én persze, mint aki jól végezte dolgát, elmentem ebédelni, utána volt még egy kis dolgom, aztán a délutáni kávészünetemben eszembe jutott, hogy rápillantok az emailekre, kaptam-e belépést a teraszra. 0 olvasatlan emailem volt. Aztán ránéztem a Facebookon és látom ám, hogy áll a bál és alighanem lemaradtam az eseményről.

A hozzászólások alapján a legtöbben hasonlóképpen hozzám ott ültek a gép előtt és várták a form megjelenését, majd amikor az megjelent, beregisztráltak és hozzám hasonlóan jól pofára estek.

A Budapest Airport pedig hallgatott. Következetességben nem volt hiány, a júzerek a hülyék, ők megmondták, hogy déltől van csak regisztráció, minek nyomkodják a gombokat feleslegesen.

Aztán még egyszer-kétszer megvillantják profizmusukat a hozzászólásokban, amelyben közlik, hogy mit veri magát a sok júzer, a legtöbb hőbörgő újraregisztrálta magát és bejutott az eseményre. Hát ezt erősen kétlem.

Azt kell mondanom, hogy ennyire csalódva régen voltam. Azt gondoltam, hogy lesz egy korrekt lehetőség, amelynek segítségével egy kulturált formában megcsodálhatom ezt a technológiai csodát, ahová elvihetem Mónit is, erre megkapom a pofámba, hogy hülye vagyok, mert minek regisztráltam előbb.

Hát, pont erre vágytam.

A Budapest Airport helyében inkább hallgatnék nagyokat, ha csak ilyen tragikusan alacsony színvonalon megszervezett akciókra futja az erejéből. A PR-osztály, karöltve az informatikai munkatárssal, aki ezt tevőlegesen lebonyolította, csúnyán leszerepelt. Ha nekem dolgoznának, már a felmondási idejüket töltenék. Néhány száz ember (aki 12:00 előtt regisztrált és nem jutott be a szerencsés bejutók közé) csúnyán át lett vágva (és most a legfinomabb szinonimát használtam).

Már az is egy rejtély, hogy vajon miért nem működik (akár pénzért) a kilátóterasz elég régóta (jó, a SkyCourt építése során elfogadható volt a zárva tartása), de ez a mai megmozdulás számomra teljesen szalonképtelenné tette ezt a társaságot. Persze értem én, hogy a Budapest Airportnak nem fontos a PR, de más micsodájával verjék a csalánt, azt szeretném kérni!

Úgy érzem magam, mint a gyerek, akinek elvették a játékát. És ez felnőttként is rossz érzés.

Felmerül a kérdés, hogy mit kell ezzel az egésszel foglalkozni, ki kell menni a repülőtérre a kerítés mellé és nem vacakolni. Elmondom, mi ezzel a bajom!

Egy idő óta követem az airportal.hu-n a budapesti spotterek lelkes és elég belterjes produkcióját, de azt kell mondanom, hogy nem véletlen, hogy nem lettem én is lelkes spotter és ez nem azért van, mert belépőszintű felszereléssel fotózok.

A ferihegyi repülőtér felépítése úgy néz ki, hogy van két párhuzamos kifutópálya, amelyeket széliránytól és más tényezőktől függően felváltva használnak. Annak előrejelzése, hogy éppen melyik pályát fogja egy érkező/induló gép használni, csak kevéssel az érkezés előtt lehetséges (illetve érzékelhető).

Ha tehát valaki kimegy az egyik kifutópályához, fele az esélye, hogy látni fogja azt a gépet, amit látni akar. Ha pedig egy olyan gépről beszélünk, mint az A380 (amelynek megfordítására Budapesten elvileg nincs megfelelő eszköz), gyk. az egyik irányból az egyik pályára érkezik és a másik irányba a másik pályán távozik.

Ez számomra a “nem éri meg” kategóriába helyezi a repülőgép-fotózást, mivel annak az esélye, hogy sikerül elcsípni értékelhető módon, túl kicsi. Ha hozzáadjuk, hogy a nem éppen terepjáró gépkocsimmal gidres-gödrös földutakon tudnék közel kerülni a 3 méter magas kerítéshez, amely a földön guruló repülőgépet eltakarja, akkor azt mondom, hogy köszi, majd megnézem este a “Híradóban”, plusz majd nézegethetem a teraszos közeliket, meg a betonra bejutó spotterek képeit, hátha megüt közben a guta.

Hát, nem tudom, hogy miért éri ez meg nekem.

Főleg, hogy most ezt írom, ahelyett, hogy valami hasznosról blogolnék…