A fenti címre esélyes az alábbi kép.
Nem egy csodálatos, gyönyörű tájkép, vagy egy jól megvilágított tárgyfotó, vagy ilyesmi, hanem valami egészen más.
A kicsit életlen és bemozdult képen az alábbi cselekmény figyelhető meg!
Misike mostanában sokat játszik felhúzott lábbal. Amikor van rajta zokni, akkor nem a lábfejét fogja meg, hanem a zoknit húzza – egészen addig, amíg lehúzza a lábfejéről.
A képen ezen már túl vagyunk, de hogy a levetett zoknit megfogja és nem akarja odaadni az anyjának – no ez a csoda dolog nekem! Figyeljük meg a kis kezet, ahogy az ujjai közé szorítva tartja a zoknit, ahogy a zokni megfeszül a levegőben!
Az ütközet kimenetele nem kétséges, kicsusszant a zokni az ujjai közül, de ami késik, az nem múlik… 😉
AZso dot net 
A kicsi gyerekek… nem mese a Csudálatos Mary sem talán… mikor azt írja, hogy a gyerekek egy bizonyos korig értik a madarakat is… Unokám kettő múlt, már beszélt, mikor egy ismerős családban várták a kistestvért, és ő is hallotta, “vette” a tényt, hogy a pocakban van a baba. Egyik este fürdetéskor mellette beszéltünk lányommal arról, hogy az a kicsi mikor születik, vagy valami hasonló. Unokám felugrott a kádból, széttárta apró karjait (mint a horgász, mikor a hal nagyságát mutatja…) és nagyon izgatottan a következőket mondta: “Anya, mikor én a pocakodban voltam, ott ILYEN NAAAGY víz volt….” szóval… egy gyerek maga a csoda! sok puszi Nektek!