Itt az ónos eső, lássuk tehát, hogy mivel is állunk szemben!
Az ónos (néhány vidéken ólmos) eső nem az ipari forradalom mellékterméke. Nincs közelebbi rokonságban a savas esővel, se a fekete hóval. Nem rokona sem az ózonlyuknak, sem az El-Nino-nak.
Az ón egyébként egy önálló elem, a magyar nyelvben sokáig fekete ónnak az ólmot hívták, fehér ónnak pedig az ónt magát.
Azért hívják ónos esőnek, mert emlékeztet az ón fajsúlyára ill. természetére, ahogy bevonja a tárgyakat. Fekete jégnek is hívják, ugyanis a jégpáncél áttetsző és ezért nehezen észrevehető.
Az ónos eső egy olyan természeti képződmény, amely közgazdászok szerint azért alakult ki, hogy tönkretegye az egészségbiztosítókat. Az ónos eső a hóhoz hasonlóan váratlanul, sunyi módon cserkészi be az utakat és a járdákat, nesztelenül lopózik áldozatai mögé.
Nem tudom megállni, hogy ne térjek ki a tudományos részre!
Az ónos eső kifejezés igazi magyar kifejezés. A hanyatló, műveletlen nyugaton túlhűlt esőnek hívják. A túlhűlt eső úgy alakul ki, hogy két hideg réteg közé egy melegebb réteg csúszik, amin a csapadék (jellemző hó) áthaladva megolvad, de a földet érésig már nincs ideje megfagyni, túlhűlt folyadékként száguld át az alsó levegőrétegen. A tárgyakhoz ütközéskor a kinetikus energia miatt alakul át a víz jéggé, néha olyan gyorsan, hogy apró jégdombok alakulnak ki a cseppek földet érésének helyén.
Vagyis, kedves kolléga, nem azért alakul ki, mert a tárgyak hidegek. Pont.
Az alábbi videóban megtekinthetjük az ónos eső hatását az autók tapadására. Hogy miért kerül ide a videó, annak az az oka, hogy érdemes megfigyelni, hogy az utasok kiugranak! a lejtőn lefelé csúszó autóból.
Nem tudom, köze van-e ennek a mutatványhoz ahhoz, hogy egy túlnépesedett szigeten játszódik a jelenet, de egy biztos: az életösztön sajátos megnyilvánulását figyelhetjük meg, ahogy ez a két nő kiugrik a biztonságos autóból, és ahogy az egyiknek majdnem átmegy a fején az autó…
De mi köze az ónos esőnek a kórházakhoz?
Nos, amikor ónos eső esik, akkor hiába mondják okos emberek a rádióban, tévében, fészbúkon, mindenhol, hogy ne induljunk sehová. Ehelyett ilyenkor az emberek szupermen-ként indulnak neki az utcáknak, mintha az életük múlna rajta. Akit ért meg ilyen baleset, az nyilván nem találja viccesnek, hogy az ónos eső után úgy tele vannak a baleseti sebészetek csonttöréses páciensekkel, mint augusztus 20-án a Duna part.
Hiába mondják, menni kell. De akkor miért nem okosan mennek? Miért nem vesznek egy Anti-csusszt, vagy valami hasonló eszközt? Mennyivel olcsóbb, mint egy kórházi tartózkodás, nem is beszélve arról, hogy mennyire megalázó, hogyha egy mogorva (hát hogyne lenne mogorva, én is az lennék) ápoló törli ki a feneküket a fekvő gipsz miatt!
Hát ilyen ez az ónos eső. Kinek hiányzik egy combnyaktörés, miközben lohol befizetni a sárga csekket, aminek még le sem járt a határideje! Tessék odafigyelni az időjárásra és a csekkekre, az ónos esőt tisztelni kell és elkerülni! Nem ül a nyakunkon a tatár!
Videóhoz: Hát igen. Nők.. Motorfék segíthetett volna, és még az elején járdaszegélynek kormányozni, már ha nem túl alacsony.
Próbálok politikailag korrekt maradni, de akkor is az életösztön teljes hiányának tudható be, hogy a biztonságos fémpáncél autó helyett valaki az autó mellé/alá vetve próbálja magát menteni, miközben az autóban nagy baja nem lehet (még akkor sem, ha az utca végén egy árok van (szakadékot nem tudok elképzelni). Csoda, hogy az utas nyakán nem ment át az autó…
Az ilyen denaturált emberek miatt kell reggel bemondani nyáron, hogy meleg lesz, télen hogy hideg lesz. Meg hogy jön a vihar, meg hasonlók.