Heti killer app: StayFocused

No, akkor kezdjük az évet egy iPhone-specifikus hírrel!

December végén volt szintén egy killer app, meglepő módon, szintén fotózás témában, amiről végül nem számoltam be, röviden annyi, hogy hosszú-záridős(nek tűnő) képeket lehet készíteni egy remek applikációval, aminek az a neve, hogy Slowshutter. Ezt a karácsonyi villamosnál próbáltam ki (úton a céges karácsonyi buliba), nagyon-nagyon meggyőző. Az esti csíkos képek mellett másik izgalmas alkalmazási területe a nappali hosszú záridős képek, amikor egy forgalmas helyről kellőképpen hosszú záridő esetén el lehet tüntetni az embereket, járműveket. Ehhez persze nem árt egy megfelelő rögzítés, úgyhogy intézkedtem is egy erre a célra megfelelő Joby Gorillapod Grip Tight beszerzésére vonatkozóan, de jelen pillanatban sehol nem lehet kapni (ami mutatja a gazdaság szárnyalását).

Ha megérkezik az állvány, tovább tesztelem az appot, majd beszámolok, addig is kerüljön ide egy kép, amit az iPhone6+Slowshutter kombóval készítettem!

 

No de térjünk a tárgyra, az eheti killer appra (legalábbis fotó kategóriában)!

Kicsit tekintsünk vissza az app jelentőségének megértéséhez! Korábban szívesen fotóztam (volna) makró-témában, volt is néhány próbálkozásom, vettem makróelőtét-lencsét (szegény ember makróobjektívje), de rá kellett jönnöm, hogy ez is olyan, mint minden más a fotózásban: ha komolyabb eredményt akarsz elérni, akkor bizony komolyabb pénzeszközöket kell beleforgatni – utólag belegondolva, a hardver komoly hátrányát sosem sikerült behoznom. Ráadásul hobbifotósként nyilvánvaló volt, hogy nem tudok és tulajdonképpen nem is akarok komolyabb összegeket fordítani ilyesmire.

A makró-előtétlencsével való próbálkozások közben rájöttem, hogy nem tudok olyan éles képet csinálni, mint amilyet szeretnék, mert az általam tetszetősnek ítélt képek, azok valójában több képből állnak össze (mivel a makrófelvételek mélységélessége olyan kicsi, hogy a tárgynak csak egy része lenne éles). A témáról több képet készít a fotós, miközben a fókuszpontot végigvezeti a tárgyon, végül az egészet egy szoftverrel összeilleszti. A fókuszpont végigvezetéséhez azonban vagy egy nagyon komoly objektív kell vagy előtétlencse használata esetén egy ún. makrósín, amin a fix fókuszúvá vált szerkezetet elmozgatjuk a tárgy mentén. Mivel egyikkel sem rendelkeztem (makrósínt próbáltam beszerezni, de valahogy az sem sikerült), végül feladtam a makrózást.

Efölötti szomorúságomat csak az új fényképezőgép enyhítette, ami a kitobjektívvel is olyan szép rajzolatú képeket készít, hogy a virágokról készített képek nagyon szépek.

És akkor itt jött a StayFocused applikáció, ami annyit tud, hogy a témáról több fényképet készít (ezeknek a száma bizonyos határok között állítható), majd a képeket feltölti egy szerverre, ahol összefűzi az éles részleteket és visszaküldi az eredményt. Maga az app ingyenes, de érdekes az üzleti modell: 10 ingyen kép után pénzért lehet további kreditet vásárolni. Ez azzal magyarázható, hogy az app tulajdonképpen egy vékony kliens, csak a fotózást végzi el, az összefűzést a fejlesztő cég szerverei végzik el – nyilván nem ingyen.

Persze, semmi sincs ingyen, ez a cég ezt választotta, kérdés, hogy az iPhone 6 mennyire gyakori makrókamera, de egyszer-egyszer jó lehet – különösen, ha megérkezik hozzá a Joby állvány. Készítettem egy tesztfotó is, íme:

Ha tehát nem lenne világos, mit kellene látni/nézni ezen, elmondom: A távirányító a Samsung felirattól a kikapcsológombig éles. Ez ugye egy normál fényképen nem lenne így, mert a mélységélesség a távirányító csak egy kisebb (rövidebb) részére tenné élessé a képet.

Szóval, összefoglalva, egy újabb terület ez, ahol a mobilfotózás besétált a “profi fotózás” felségterületére és ha nem is harap ki belőle nagy falatot, de látszik, hogy már most is van fantázia a technológiában, hát még ha fejlődik még egy kicsit!