Nem titok, vettem egy PS4-t, sőt, aki követ (egészen kevesen vannak ilyenek), az azt is tudja, hogy már tavaly november óta nyűglődtem rajta, hogy az új Star Wars éra kapcsán megjelenő Battlefront játékot milyen konzollal vegyem meg, Xbox One vagy PS4?

Szóval, nem tudom miért, de úgy döntöttem, hogy PS4 lesz, igazából az Xbox valahogy nem vonzott annyira, sőt, semmiből jött, a pénzéből összevásárolt trónkövetelőként úgy gondoltam, hogy megérdemli a Sony, hogy díjazzam a fáradozásaikat (anélkül, hogy Sony-rajongó lennék minden látszat ellenére).

A két konzol tudása, ára, szinte minden tulajdonsága megközelítően azonos (most már ne gyere azzal, hogy az Xbox ezért vagy azért jobb), a szoftverek között is nagyon kevés exkluzív cím van (ami néhány hónappal később ne lenne elérhető a másik konzolra), úgyhogy ez tényleg csak szubjektív preferencia kérdése volt.

(És mielőtt jönne valaki, hogy miért nem PC? – el kell mondjam a véleményem. Látom a PC-piacot egészen jól, és amellett, hogy haldoklik, évek óta nem tudnak előrelépni. Egy izmos, játékra jónéhány évig alkalmas PC 1000 ojrót veri alulról, ami egy egészen szép összeg. Ebben persze minden fullos cucc benne van, mégis egy csomó gond lehet egy játék-pécével:

• nanemár, tényleg kell hozzá egy külön monitor?
• Windows?
• Drájverek!?
• Legyen csendes!
• Legyen kicsi!
• Legyen gyors, de kompetitív, nem egy laptophoz képest!

Egyszerűen egy PC nem arra van kitalálva, hogy egy játékeszköz legyen egy nappaliban (jó, nincs is nappalim!), mert állandóan zúg, állandóan frissülnek a drájverek, amik vagy jók vagy nem, hogyan viszem át a hangot a tévére? Külön kábellel? Nem fér be a tévés szekrénybe? Túlmelegszik? Windows update? Wireless funkciók (wifi, bluetooth)?

Szóval a PC nem játszik.)

A végső lökést az adta, amikor az iPaden a Youtube elkezdte feldobálni a Lego Star Wars: The Force Awakens játékot, ami egy hónap múlva lesz elérhető. Ez volt a selling point. Vagy mi.

Hogy miért nem vártam még egy hónapot? Egyrészt mire várjak, ha végre eldöntöttem (és rágódtam rajta egy jó félévet, ami tőlem aztán tényleg nem semmi), másrészt tisztában voltam vele, hogy sok évvel ezelőtti sok-sok éves PC-s CS-korszakom nem jelent semmit a villámkezű, PS-en felnőtt tinédzserek ellen. Úgyhogy itt az ideje belehúzni.

Így hát megvettem a PS4-t (Battlefront-tal együtt, ami egy kicsit gáz, mert lemez nélkül nem fut a játék). Mondjuk így már bánom, hogy nem egy kicsit előbb vettem és az SW7 is jöhetett volna Blue-Ray-en…

A konzol birtokba vétele, üzembe helyezése eltartott egy darabig, de nem volt túlságosan bonyolult. Mondjuk rögtön legombolta róla a Playstation Network egyéves előfizetési díját is – ezt érdemes a vételárhoz kapásból hozzáadni.

A HDMI kábelen keresztül a Samsung monitor/tv-m elég jól muzsikál, bár ez rossz szó a rendeltetésszerű működésre, hiszen pont a hang nem igazán brillírozik. Kicsit meglepődtem, hogy nincsen jack kimenet a konzolon. Házimozi-rendszerem meg végképp nincs.

Viszont a csomag része volt egy nyomi mono headset, amit villámgyorsan lecseréltem a nemrégiben vásárolt Sony típusú headsetemre, így mondhatjuk, az is hazatért, és a kontrollerbe dugva tudok csendben játszani.

Kontroller. Hát igen, ez kemény menet a kialakult WASD és egér-reflexek miatt. Az első probléma a mérete; vagy túl kicsi, vagy túl nagy. Gyereknek szerintem túl nagy (bár sejtem, hogy ennél kisebb nem nagyon tudna lenni), szerintem a felnőttkézbe túl kicsi. Vagy fogalmazhatunk úgyis, hogy az én kezembe nem igazán passzol. Főleg a tűzgombok környéke nem esik egyáltalán kézre, ami egy lövöldözős játékban azért kicsit gáz…

Persze tudom, egy gnóm vagyok, az egyik füljáratom nagyobb, a másik kisebb. A kezem nagy, az ujjaim rövidek, a csuklóm is vékony…

Nem tudom. Ha esetleg arra kerül a sor, hogy veszek még egy kontrollert (hogy ketten tudjunk rajta játszani), próbálok egy nagyobb méretűt keresni (ha létezik ilyen egyáltalán)…

Az alábbi videón is látszik a méret probléma:

Persze itt még más gond is volt…

Viszont három napnyi játékot (kb. 10 óra) bírt a kontroller (éppen most pihen egy USB-töltőn), mielőtt kimerültségének adott hangot, szóval az elég jó, kicsit kevesebbre számítottam ránézésre.

Battlefront. A játék hálózatos része nagyon erős, a 40 fős játékokban szinte nem is látom, ki lő le, raádásul annyira gyors, hogy reagálni sincs időm. Bár napról-napra jobban megy. A szóló pályák se nagyon mennek még, csak normál nehézségi szinten… A legnagyobb probléma az, hogy a két joystick működésének (agyi) összehangolása nélkül egyszerűen reménytelen, hogy bárkit is eltaláljak. A valaki által kontraként említett “nem lehet vele célozni pontosan, csak auto-aim-mel” csak részben igaz, de piszok nehéz. Ráadásul ha annyira nyilvánvaló lenne, miért lőnek le folyton?

Amúgy a játék hangulata hibátlan, mondanom sem kell, az eredeti trilógiára épül. Az előzmény-trilógiában valahogy nincs ekkora kraft. A hósiklóval a lépegetőkre vadászni például kifejezetten izgalmas, bár a vontatókábeles buktatás közben nehéz a képi világban gyönyörködni, annyira a vezérlésre kell koncentrálni…

Egyelőre rengeteg gyakorló-órát kell beletenni, amit lehet a Survival-küldetésekkel és a AI-elleni küldetésekkel megtenni, vagy vannak kifejezetten tréning-küldetések.

A hálózatos játék pedig elég komoly, itt ugye abban kell bízni, hogy nem csökken az érdeklődés, mert akkor gyk. vége a játéknak… Próbálják is az érdeklődést fenntartani, van pl. egész éves követés, amiben négy új világba lehet eljutni, meg gondolom lesz még más izgalom is a következő filmek kapcsán…

További játékok. Június végén érkezik a legós SW7, Misinek alap. Kell továbbá egy autós játék, bár egy kicsit elbizonytalanodtam, amikor megláttam az F1 2015-ös szezonra épülő játékát. PS4-en az alap autós játék a Gran Turismo, ezt még én is tudtam. De akkor melyik legyen? Mindegy, egyelőre ráér.

Nem gondolom, hogy túlságosan sok játék kellene. Egy ilyen hálózatos menet a Battlefrontban is majdnem egy óra, de egy survival-pálya is fél óra körül van, ez mind az alvástól elvett idő, szóval, csak óvatosan…

Na, szóval így jártam, 44 évesen nekiálltam pléjsztésönözni… 😉