Apple AirPods indahausz – lássuk, hogyan néz ki az elmélet a valóságban!
Az elmélet szerint ugyanis – utalva itt a korábban említett vezetékmentes Apple ökoszisztéma-elképzelésre – az iPhone felhasználó nem az egy szem portot használja az iPhone alján – sőt, igazából sosem használja azt -, hanem megveszi ezt az egyáltalán nem olcsó bluetooth headsetet.
Szóval, régóta nyúztam a Plantronics Backbeat Go szériát, az első konkrétan szétporladt (a műanyag nem bírta az izzadtságot a bőrön), a másodiknak a kábele tört el a garanciaidőn kívül. A harmadik pedig szerintem sosem bírt annyit, mint az első kettő… Szóval, tök király volt, csak 3 órányi zene/podcast után kimerült és legalább 4 órányi töltés várt rá.
Ez már eleve kétségbe vonja a mobilitást. A másik – komolyabb – probléma az volt, hogy a visszajelzések alapján a füles telefonálásra gyk. alkalmatlan volt. Én jól hallottam a másikat, ő azonban nem nagyon.
Az iPhone 8 vásárlása kapcsán hamar szembesültem azzal, hogy több éves jack dugós fülhallgatóim használata nehézkessé vált az adapter miatt – gyakran nem ugyanott voltak. Vettem egy extra adaptert, hogy legyen egy az irodában, egy meg otthon, de azt meg elhagytam valahol az irodában – jól mutatja ennek az adapterkedős bohóckodásnak a gyenge pontját.
Az Apple Airpods-szal már megjelenése óta szemeztem, két dolog állt a boldogságom útjába:
- a vezetékes Earpods hajlamos kiesni a fülemből
- k drága.
Végül aztán az adapter elvesztése kapcsán olyan idegállapotba kerültem, hogy vásárlás lett a vége.
Milyen az Apple Airpods?
Amolyan igazi Steve Jobs-os “works like magic” érzés. És ezt érdemes egyszer kipróbálni, megéri.
Mit össze lehet kínlódni a BT-párosítással! Legutóbb egy egér vs. laptop kapcsán ment az anyázás napokig. A selfie stick is rendszeresen eldobja az agyát. A Xiaomi Mi Fit 2 mostanában egész jól bírja, régebben gyakran volt kapcsolódási hiba.
Na, ezt felejtsük el! Igaz, hogy ennek az az ára, hogy egy külön azonosítócsip (W1) van a headset tartójában, de így működik olyan lélegzetelállítóan, ahogy kell. Szó szerint, amikor mutattam a kollégámnak, akkor elállt a lélegzete. Kinyitom a doboz tetejét és megjelenik a képenyőn az eszköz információja, töltöttsége. Besza-behu.
A hangminőség hibátlan, mindenképpen kiemelkedik az átlagból. Nem egy D&B füles, de nincs is rá szükség. A telefonhívások is nagyon pöpecül működnek, senki nem panaszkodott még a hangminőségre. Pláne ha bepöccen a VOLTE… Márpedig bepöccen, mert olyankor a kijelzőn eltűnik a 4G, marad netezésre a 3G. A hangminőség pedig olyan, mintha élőben hallgatnám a másikat.
Az akksiidő király. A teljesen feltöltött tok és füles együtt papíron tud 24 óra zenehallgatást vagy 11 órányi telefonálást. Ezt persze nem izomból, de a füles önmagában tud 5 óra zene / 2 óra telefonálást, ami azért elég meggyőző. Ezután beteszem a tokba és 15 perc alatt feltölti annyira, hogy 3 óra zene megint megy. Ezt egészen kifulladásig tudja. Ilyen számok mellett nem kell figyelni, hogy mikor akarod használni – csak használod és kész. Este meg feltöltöd. Ez nagyon meggyőző szerintem.
(A tok folyamatosan tölti a fülest, tehát úgy működik, mint az Apple akksis telefontok. Amikor a tok már tök üres, a készülék még mindig bír egy kört.)
Na jó, aki eddig eljutott, megérdemli, hogy beszéljünk a negatívumokról!
Az egyik fülemből néha tényleg kiesik a füles. Ez főleg akkor történik, ha mozog az állkapcsom. A füles alja odatámaszkodik és beszéd vagy evés közben történhet ilyen baleset.
Erre – no meg a vezetékes Earpods kiesésére is – megoldás lehet pl. az a kis szilikon-bugyi, amin egy pöcök van, ami a fülben tartja. A bibi ott van, hogy amíg ez a kis kiegészítő a használható fülhallgatók körébe emeli a vezetékes Earpods-t, az Airpods-nál nem hibátlan, mivel ezzel együtt nem fér el a töltő-tokban a füles. Máshogy pedig nem lehet tölteni.
Segíthet még ezen kívül a fülszőrzet kitartó és intenzív nyírása, bár esetemben ez annyira nem veszélyes. Furcsa, hogy egy ideje a böngészőmben a weboldalak reklámjaiban a fülszőr-vágók jelennek meg!? 😉
A másik negatívum az, hogy az emberek egyrészt nem értik, mi van a fülemben és gyakran járok úgy az irodában, hogy berongyol valaki az ajtón, miközben egy confcallban vagyok és elkezd beszélni…
Másrészt olyan ez kicsit, mint anno az iPhone-k fehér fülhallgatója. Ha valaki ki akar rabolni, elég csak a fülest figyelni. Akinek ilyen van a fülében, annál egy iPhone is van (kivéve azt az embert, akit az iStyle-ban láttam és a péklapátnyi androidos telefonjához akart ilyen fülest venni). (Más kérdés, hogy utána mit csinál az iPhone-val?) De ez már majdnem paranoia…
Összességében egy jól használható, jó minőségű luxustermékkel állunk szemben, különösen igaz ez kis hazánkra, ahol semmilyen gazdasági mutató nem indikálja ilyen árszintű termék nagyobb számban történő értékesítését.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!