Járványhelyzetjelentés

Különös tekintettel arra, hogy július végén nyaralni megyünk, érdemes áttekinteni a helyzetet, ami egyébként napról-napra változik, úgyhogy lehet, hogy hosszabb távú következtetéseket nem érdemes levonni.

Úgy tűnik, a nagyjából három hónapnyi korlátozás nem tüntette el a vírust. Úgy tűnik, hogy a meleg sem vetett véget a terjedésének. Úgy tűnik, hogy a határok megnyitása sem tett jót.

Röviden itt tartunk. Kicsit hosszabban, napi 10-15 új beteg simán összejön, miközben a betegek száma 700 feletti (ami a felfelé íveléskor április eleji értéknek felel meg, vagyis ide sikerült visszanyugodni).

Furcsa mód Magyarország a nyugalmas sziget a háborgó tengeren, a környező országokból riasztó számok érkeznek. Nemcsak a számok riasztóak, hanem az is, hogy az országok eltérően reagálnak. Szerbia például korlátozni akart, mire kitört a tömegtüntetés Belgrádban, Horvátország talán feláldozza az egészségügyi egyensúlyát a turizmusból élő gazdasága érdekében (vagy leszarja, mert a beteg turista úgyis hazamegy és nem ott haldoklik), és még sorolhatnám.

covid0710

Forrás: Index.hu

Talán a legijesztőbb Szerbia, Románia és Ukrajna – miközben Szerbia és Románia felé nyitottak a határok, de az ukrán határról sem hallottam korlátozásokról…

De rossz a helyzet Bulgáriában is, ahol újra szigorítanak.

Az alacsony esetszám ellenére gyakran jönnek érdekes hírek, egyik nap egy mezőkövesdi iskola tanári kara (21 igazolt beteg és ki tudja, hány nem igazolt), másik nap egy váci kézilabda-csapat 15 igazolt esettel, de ott van a német fertőzött miatt karanténba helyezett tolnai lakodalmas népség, de koronavírusos lett egy győri munkás az Audi-gyárból meg egy ukrán munkásszállós valahonnan a környékről (ez lehet, hogy ugyanaz az eset), ma egy kárpát-medencei táborról olvastam valahol, ahonnét néhány igazolt eset után buszokkal menekültek a résztvevők…

A világban talán még rosszabb a helyzet, az USA-ban minden nap rekordokat dönt az új betegek száma, Brazíliában megállíthatatlannak tűnik a vírus (ahol a hülye elnök addig játszotta a sebezhetetlen vírustagadót, hogy már igazoltan beteg, de tizenkilencre lapot húzott és elkezdte szedni a bizonyítottan hatástalan klorokint, erre biztatva mindenkit), de jön felfelé India nagy léptekkel, de rossz hírek jönnek Japánból és Ausztráliából is. Nem állunk jól sajnos.

Hogy Magyarországon mi a helyzet?

A munkám során az elmúlt két hónapban beszéltem vagy nyolcvan emberrel, senkinek nem volt a környezetében fertőzött. Sokan elkezdték kétségbe vonni a járványt és a vírust magát – ami nem könnyíti meg a későbbi lehetséges szigorításokat. Sokan nem (direkt vagy véletlenszerűen) hajlandóak maszkot hordani az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön. Az autós forgalom nagyon erős, bár a parkolási díjak visszahozása óta végre lehet parkolni (bár ez csalóka lehet a mi környékünkön, mert az egyik utcában víznyomócsövet cseréltek, ami miatt két hónapig le volt zárva).

Nagy kérdés, hogy biztonságos-e elmenni belföldön nyaralni…

Orbán Viktor ma reggel ezt nyilatkozta:

A több országban ismét felerősödő koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarország biztonságos, de a koronavírus-járvány behurcolása ellen védekezni kell. Kell itthon újabb szigorításra számítani, csak még nem tudni, milyenre – mondta, közölve: az operatív törzs péntek délig kapott határidőt, hogy javaslatot tegyen a behurcolás elleni védekezés ügyében, és “ma, holnap döntéseket tudunk hozni”.

“Több Balaton, kevesebb Adria”, és akkor a járvány is féken tartható lesz – fogalmazott a kormányfő, jelezve, hogy több környező országban, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Szlovéniában is növekedőfélben van a fertőzöttek száma.

Megjegyezte, az operatív törzs vizsgálatai szerint minden egyes újabb magyarországi fertőzésnél megtalálható valamilyen külföldi “mozzanat”.

Ismét azt mondta, hogy figyelik az osztrákok intézkedéseit, ahol karantén, mintavétel, határellenőrzés együtt szerepel a kombinált csomagban.