Apu ámokfutása…

… mintha valami abszurd disztópiába kerültünk volna…

OK, szóval követjük a sógorokat. Bár náluk szó sincs arról, hogy a városokban közlekedési káoszt okoznak azzal az intézkedéssel, hogy ingyenessé teszik a parkolást. Ami egyrészt egy fontos része a városok költségvetésének történelmi okokból, másrészt pedig fontos erkölcsi gát a mértéktelen autósforgalom visszatartására.

Szóval, legyen ingyenes a parkolás, pusztuljon az ellenzéki város! A mieinket majd úgyis megsegítjük (már nyilván senki sem emlékszik, hogy nagy mértékben hozzájárultak a 2008. utáni Gyurcsányi csődhöz, hogy felszólították a sajátjaikat, hogy adósítsák el az általuk vezetett városokat, hogyha esetleg nem sikerül hatalomra (nem kormányra) kerülni 2010-ben, akkor álljon bele a földbe az ország. Ha meg sikerül, akkor majd konszolidálják őket valamilyen hitelből). Ez történik most is, nem kérdés.

Jött a következő intézkedés, 19 és 7 óra között a bevásárlóközpontok és egyéb sóhivatalok ingyen nyitva tarthatják a parkolóikat a nagyközönség előtt… De vajon kinek? Minek? Ki az, aki hazaér 19 és 20 óra között és 7 óra előtt távozik a parkolóhelyről? Ez teljesen érthetetlen és hasztalan. Kapkodás és rögtönzés.

Aztán jön a következő csapás, a 65 év felettiek bevásárlási idősávja. Miközben az Idősek Tanácsa (egy fideszes gittegylet, ne legyenek kétségeink) a hétköznapokra javasolta a kétórás védett sávot, a nagyhatalmú Legfőbb Vezető nagylelkűen hozzácsapta a szombat-vasárnap reggeli sávot, amivel sokat nem érnek el.

Elkezdődött a tanárok és óvodai alkalmazottak szűrése (ha jól értem, ez ilyen egyszer volt Budán kutyavásár jelleggel történik, nem hetente, ahogy lenne értelme), erre kiderül, hogy nemcsak nem kötelező, de nagyon sokan nem is veszik igénybe, mert attól félnek, hogyha pozitív lesz az eredmény, akkor nem kapnak 100 százalékos táppénzt, mivel ezt szeptember óta képtelen volt a rendeletalkotó megalkotni (Kásler professzor). És persze ez is olyan magyarosch, orvostanhallgatók végzik a tesztelést, nincsen rá személyzet.

Elmentem lemondani a céges mobilom előfizetését, de az lett a vége, hogy dühömben vettem egy Apple Watch-t. Részletek hamarosan!

Mindenki vigyázzon magára!