Nemzeti magyar vírusügyi konzultáció

Megkérdeztek, kitöltöttem. Bár szerintem nem a jó magyeri kipcsakokat kellene kérdezni erről, de legalábbis nem az alapján kellene kormánydöntést hozni, hogy mit kíván a magyar nemzet! (“magyar nemzeti hip-hop rapet”)

Ide az elejére írom, hogy miért válaszoltam úgy, ahogy.

A kérdések megfogalmazásában bújik meg az ördög. Zseniálisan ördögi és egyúttal elképesztően dilettáns megfogalmazás. Mert például mit jelen az, hogy “a jávány végén”? Mit jelent, hogy “amint a járványügyi helyzet engedi”? Hány ember halála legyen az ára annak, hogy a kiművelt közönség uszodába tudjon járni? Mikor van a járványnak vége?

Konzultáció kitöltése

 Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni. Ön mit gondol erről?

Fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani a korlátozásokat.
A járvány végén, egy lépésben kell feloldani őketmert nem tudhatjuk, hogy az oltottak fertőznek-e. Ne legyenek kétségeink, ezek a korlátozó intézkedések csak a sűrűn lakott nagyvárosokban működnek, vidéken nem. Ma sem.

 Azok, akik beoltatják magukat vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól. Ön mit gondol erről?

Támogatom.
Nem támogatom – még egy igazolvány? Mi bajuk van ezeknek? Ott a személyi, kell rá egy kurvanagy QR-kód, amit a rendőr beolvashat, és zöld lámpa vagy piros. Nehogy már kártyázgassunk itt, bakter. Amúgy ne kapjanak. Ez az ország a mentességek, kiváltságok országa – vannak, akiknek mindent lehet.

Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat. Ön egyetért ezzel?

Igen
Nemnem kell. Amíg tömeges megbetegedések vannak, senki ne kóvályogjon az utcán, akinek nincs valami halaszthatatlan ügye. Nem kell bulikákból hajnalban hazatántorogni – tessék megtanulni otthon piálni.

 Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani az éttermeket és a szállodákat is, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?

Igen
Nemnos, csak az a probléma, hogy láttuk tavaly nyáron is, hogy hordtak maszkot a szállodában, a kisvasúton, stb. Hagyjuk már. Ráadásul, ha majd be lesz oltva a fizetőképes lakosság, akkor esetleg. Az idősek és krónikus betegek nem fognak étterembe járni, meg szállodában bulikázni… Ne legyenek kétségeink, ez a tehetősek érdekeit szolgálná, akik leugranak hétvégére akárhová velneszezni. Az éttermeket és szállodákat direkt támogatással életben kell tartani. Nem egy hitel ígéretével vagy tudjukki milliárdos támogatásával.

 Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani a sportlétesítményeket (pl. uszodákat, tornatermeket, konditermeket), szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?

Igen.
Nemesetleg rendezzünk fedettpályás köpködő-bajnokságot!

 Vannak, akik szerint a rendezvények, koncertek, fesztiválok, illetve sportesemények látogatását meg kell engedni azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Mások szerint ezeket az eseményeket nem szabad megrendezni vagy látogathatóvá tenni, amíg a járvány véget nem ér. Ön mit gondol?

Védettségi igazolvánnyal legyenek látogathatók ezek az események.
Nem szabad ezeket az eseményeket látogathatóvá tenni a járvány végéig15 millió védettségi igazolvány hazája lennénk pillanatok alatt…

 Vannak, akik azt javasolják, hogy a járvány elmúltáig Magyarország területére csak olyan külföldiek léphessenek, akiket beoltottak vagy rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ön egyetért ezzel?
Igenha már így rákérdeztél, igen. Persze ez egy elbaszott kérdés, most is átjáróház az ország. Több konkrét esetet tudok, amikor gond nélkül fel-alá járkáltak súlyosan fertőzött területről érkező vendégek az országban.
Nem.