Nem tudom, hogy miért, de ma egy érdekes gondolatmenet jutott eszembe, miközben a MOM-parkban a sült krumplimra vártam…

Emlékszem, mennyire csalódott voltam, amikor a NER egyik potentátja megvette aprópénzért a Mekkdonaldsot. Amúgy is el akarták adni az amerikaiak, hangzott a replika, hát persze, kerestek rajta kockázatmentesen több milliárdot, vesződjön a hamburgerekkel az éhes magyar (értsd: hungry hungarian).

Akkor megfogadtam, hogy visszaveszünk a Mekiből, ez nem esett nehezemre, hiszen az ára lassan olyan magasságba kúszik, hogy úgysem tudom megfizetni.

De ma elcsábultam és egy érdekes beszélgetés furcsa gondolatokat indított el a hájas agyamban…

Azt mondja a vevő (talán külföldi volt, vagy csak beszédhibás, drága óra, drága cipő, rövidnadrág, borotvált izmos, fehér vádlik, MOM-park, érted!), középkorú férfi:

• Kérek két dupla sajtos McRoyalt és egy nagy kólát!

Erre azt mondja az eladó (aki lassú volt és ahogy mindjárt kiderül, megbukott a kommunikációs tréningen):

• Kér sültkrumplit az egyikhez?

Erre a vevő olyan hangot adott ki magából, amilyet a német kollégám szokott, ezért gondoltam, hogy esetleg külföldi.

• Miért kérnék?

• Mert akkor olcsóbban tudom adni…

Mondjuk tényleg drága a trashfood, a csávó már csücsörített dühében, oldalról teljesen hegyes volt az arca, kicsit arrébb álltam, hogy nehogy rámrobbanjon a felrobbanni készülő, lüktető nyaki verőere. Mindenesetre mire én megkaptam a kajámat, ő már vidáman ült és tolta az arcába a dupla sajtos koleszterint.

Mert hogyan is zajlott volna ez a beszélgetés egy tökéletes világban?
– Jónapot kívánok, kérek két dupla sajtos McRoyalt és egy nagy kólát!
– Adhatom menübe édes burgonyával (az most annyira menő)?
– Nem, köszönöm, csak ezt kérem!
– Nagyon szívesen, máris adom.

Ugye, mennyivel kedvesebb?

De ami ezután történt, az engem is váratlanul ért. Kész lett végre az én kajám, kifizettem négyezer forintot egy menüért, egy hatos nuggetsért meg egy fagyiért. Mondom a kiscsajnak, hogy egy szívószálat adnál a kólához?

Erre képest volt azt mondani, hogy az 10 forint lesz.

Igazából, ekkor fordultam sarkon, mert

1. Tényleg nem fér bele egy papírszívószál a négyezer forint árrésébe?
2. Nem nézte ki belőlem, hogy inkább adok tíz forintot egy szívószálért, minthogy magamra öntsem a papírtetővel együtt?

Utólag, kifelé menet eszembe jutott, hogy kellett volna kérni száz darabot. Mert megérdemlem… De ilyen szájhős vagyok, kifelé menet jutott eszembe.

Ez van, kedves Mekkdonalds, képezzétek a pultosokat, mert kurva gyengék kommunikációilag! Másrészt ne emeljétek tovább az árat, mert lassan olyan drága lesz a szar kajátok, hogy adhattok hozzá arany evőeszközt.

Részemről egy időre bekaphatjátok.