Első napi kastély és érkezés az erdei szállásra.

1. nap 2022-07-31

Előző nap átcuccoltunk Mónihoz, hogy reggel nyerjünk egy kis időt ahelyett, hogy a városon evickélnénk keresztül, úgyhogy kicsit ráérősebben keltünk és el tudtunk időben indulni. Mivel idén (is) az F1 versennyel egyidőben volt dolgunk az M3-on, ezért trükkösen az M31-en keresztül közelítettük az autópályát. Nem is volt forgalom, korán is volt még.

Viszont az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, mert néhol esett az eső, néhol szakadt. És bár a kelet felől érkező front azzal kecsegtetett, hogy keresztezve egymást áthaladunk alatta, jócskán megáztatta a vidéket. Így aztán az első úticélunkat, a füzesabonyi Szent Vendel kápolnát, amely a pusztatemplom-projektünkben várja sorát már egy ideje, sajnos elnapoltuk megint.

Ezután utunkat az edelényi L-Huillier-Coburg-kastély felé vettük, ahová elég egyszerűen sikerült odaérni. Az időjárás semmi jót nem ígért továbbra sem, viszont elég jól ki volt táblázva a parkoló, így azt egyszerűen megtaláltuk. Itt fogadott minket kalandozásaink következő értelmetlenül felépített látogatóközpontja, üresen, lelakatolva. Egy padon ült előtte egy öreg néni, ő szólt ránk, hogy menjünk be a kastélyba, itt nincs semmi.

Így is tettünk, örömmel konstatáltuk, hogy meg is találtuk, hogy mire kellett volna költeni a pénzt üresen álló látogatóközpont helyett; az ún. kastélyszigetre vezető, a főbejárattal szemközti híd ránézésre is a végét járja, de ezt megerősítette a lezárást biztosító piros-fehér szalag. Szégyen.

Megvettük a kastélyba a jegyeket és volt még időnk egy pitstopra is, úgyhogy kisimultan érkeztünk a megadott időpontra a túra indulására. Először kicsit furcsálltam, hogy egy 3D-s filmmel kezdődik a tárlatvezetés, de utólag azt kell mondjam, hogy jó volt! A film a festő szemszögéből próbálja bemutatni, hogy hogyan kapott megbízást a kastély úrnőjétől, hogy különböző jeleneteket fessen a kastély helyiségeinek falaira. Még szolidan vicces is volt a film, úgyhogy amikor végeztünk és elkezdtük megnézni a kastélyt, a filmbéli jelenetek alapján felismertük a szobákat, ahol a négy évszakról készült például a festmény.

Szóval nagyon ötletes és hangulatos volt a tárlatvezetés, nekem nagyon tetszett. Talán az egyik sarokszobában (a láthatatlan ablaknál) lejátszott filmecske nem tapadt sehová, de attól még az is jópofa volt. Itt a látható ablakon kinézve már láttam, hogy hamarosan eléri a kastélyt a felhőszakadás, szóval nem sok jó vár ránk. 

Az utolsó bemutató a hintázó női alak szobra volt, utána szétszéledt a közönség, akiknél volt esernyő vagy esőkabát, azok nekivágtak a parkoló felé vezető útnak, mi inkább vártuk, hogy elvonuljon a zápor. Így viszont a második útba ejthető célpontunkat is elnapoltam, a rudabányai bányatónál tett látogatásunknál kétséges volt az időjárás, mivel szerettem volna drónnal körberepülni, illetve kábé úgy érkeztünk volna, mint tavaly Somoskőre, vastagon sáros cipőkkel. Persze akkor még nem tudtam, hogy leendő szállásunk erre nagyon praktikus módon fel van készülve.

Vártunk egy félórát, amikor kicsit alábbhagyott az eső és kisétáltunk a parkolóhoz, ahol megettük szendvicseinket és útnak indultunk szállásunk felé. Itt néhányszor még elkapott minket a zápor, néhol annyira esett, hogy az utat is alig lehetett látni, úgyhogy így haladtunk a Szin faluhoz tartozó Szelcepusztai Vadászkastély felé. A Szin végén az utat egyértelműen mutató táblánál balra fordultunk a hegyi útra és a két behajtani tilos (kivéve erdészet) tábla ellenére kitartóan haladtunk a gyenge minőségű aszfaltúton abban bízva, hogy senki sem jön szembe az éles kanyarokban. Végül felértünk Szelcepusztára, ahol a turistaházban berendezett gyerektábor mellett elhaladva az út végén, a legeslegvégén ott várt minket a szállásunk. Annyira az út vége, hogy befordul a kastélyhoz és nincs is tovább.

Bementünk és átvettük a szállást, módosítottuk félpanzióra, mert rájöttünk, hogy a környéken jobban járunk egy reggeli-vacsorával, minthogy napközben együnk valahol. Utólag ez jó döntésnek bizonyult.

Felpakoltunk, kipakoltunk és nekiálltunk a programok tervezésének. Mivel a környéken jelentős mennyiségű eső esett illetve az előrejelzések is ezt ígérték, ezért másnapra a barlangos napot tettük. Más kérdés, hogy másnap jó idő volt…

A szállodában egyébként a víz nem alkalmas emberi fogyasztásra, ami azért finoman szólva is furcsa. Értem én, hogy a kút szennyezett. Azt is értem, hogy a COVID-miatt padlóra került turizmusban nincs annyi pénz, hogy víztisztítót vegyenek, de azért ez akkor is gáz. Szerencsére nem lett semmi bajunk, de persze nem is ittunk a vízből. Első néhány napon még kaptunk fogmosó-víz gyanánt félliteres ásványvizet, de mivel ezt már odafelé is tudtuk, ezért én még indulás előtt beszereztem két karton ásványvizet, de ottlétünk alatt még két karton kellett és nagy mennyiségű egyéb üdítőt is vettünk (néztek is a bódvaszilasi COOP-ban, amikor ötezerért vettünk ásványvizet). Mivel a szobában hűtő sem volt, ezért a hűtőtáska is beköltözött.

A másik negatívum, amit megemlítenék a szálloda kapcsán az a mobil térerő/internet hiánya. A szállodában ugyanis csak Telekom-os térerő van – néha. Az épületben lévő Wifi-t pedig alighanem egy telekomos kártyán keresztül biztosítják. Így viszont, mivel nincs stabil internetkapcsolat, ezért nincs kártyás fizetési lehetőség sem. És mivel a wifi-hálózat is egy gyenge kis vacak, ezért a gyenge internetre rácuppanó vendégek elég hamar kinyírják a wifit is, meg az internet-kapcsolatot is.

Vacsorára töltöttkáposzta volt fagyival (leves is volt, de azt nem fotóztam le).