Hurrá nyaralunk 2022/3 Andrássy-nap

Őseink nyomában… (bár nem tudjuk, kik voltak az őseink)

3. nap 2022-08-02

A harmadik napon még mindig nem akartuk megkockáztatni a sáros erdőben túrázást, úgyhogy erre a napra tettük az „Andrássy-napot”. Először is Edelény felé vettük az irányt egy micellás affér miatt, onnét pedig irány Szlovákia, Misi legnagyobb örömére!
Első úticélunk Betlér volt, ahol az Andrássy-kastélyt tekintettük meg. Előtte ettünk két full-extrás hot-dogot egy trendi konténerbüfében, annyira fullosak voltak, hogy nem is virsli volt benne, hanem kolbász.
A kastély maga érdekes, nagyon. A történet szerint ugyanis a második világháborúban nem fosztották ki a helyiek, nem gyújtották fel, nem égett le, nem lett belőle se szociális otthon, se árvaház, se kórház, se más.
Őszintén szólva, ez óriási kontraszt Magyarországhoz képest. Nem tudom, hogy mi ennek a pontos oka. Azt gondolom, hogy az lehet, hogy bár a szovjet megszállással érkező új társadalmi berendezkedés elsöpörte a nemességet és vagyonukat elvette, de a szovjetek talán egy icipicit finomabban bántak a szláv néppel, ami tulajdonképpen győztesként került ki a háborúból (persze azért annyira nem volt az se egy vidám hely), Magyarországgal ellentétben, ahol a háború végén a teljes összeomlás valósult meg, a saját polgáraira támadó államrenddel és az utolsó töltényig védekező német és magyar csapatokkal.
Ez utóbbinak meg is lett a következménye, egy sértetlen kastély gyakorlatilag csodaszámba megy és ma is így emlegetik. A háborút az utolsó pillanatban néhány bőrönddel elmenekülő nemesek nyomában felheccelt tömegek által kifosztott, felgyújtott kastélyok, lerombolt épületek, gazdaságok, szétlőtt ingatlanok füstje kísérte.
Úgy tűnik, ez Szlovákiában másképp volt, az Andrássy-vagyon is megúszta és a kastély, a vár is gyönyörű. A vár sajnos még mindig nem látogatható, de visszatérünk, amint az lesz.
Azt viszont nem tudom, hogy vajon mi lehet az a motiváció, ami miatt a szlovákok egymást érő csoportokban nézegetik a sértetlenül megőrzött Andrássy-relikviákat, mondjuk Jablonczy János óbudai műhelyében készült melegen tartó kályhát a tálalókonyhában és a többi hasonló dolgot. Vajon mit gondolnak, amikor nézik az Andrássyak évszázadokon át összehordott kincseit?
Nem tudom, elképzelni sem tudom. Nincs ilyen helyzet, amiben kipróbálhatnánk magunkat, hogy elmegyünk egy száz éve elfoglalt (megszerzett) helyre és megnézzük az ottani őslakos nép főúri kincseit.
Persze tegyük hozzá, hogy Betlért nagyrészt szlovákok lakták, a magyar lakosság aránya kb. egynyolcad volt a XIX. század végén, mára szinte teljesen szlovák település.
Másfelől ide idézném egy kollégám egy történetét, hogy amikor Kassán a székesegyházban járt, akkor az angol nyelvű idegenvezetés során előadták, hogy Rákóczi szlovák nemzeti hős volt, aki a magyarok ellen harcolt. Amikor szóvá tette, hogy ez még finoman szólva sem igaz, akkor csúnyán néztek rá, amikor pedig előhúzott a zsebéből egy ötszázast és megkérdezte, hogy magyarázzák már el neki, hogy miért tenne egy ellen harcoló szlovákot a magyar állam a pénzre, akkor a hóna alá nyúltak és kidobták a templomból.
Szomorú ezt megélni. Azt gondolom, hogy sem Magyarország, sem a környező népek nem dolgozták fel jól a Magyar Királyság szétesését. Persze érthető, hogy a gyászmunka elakadt a haragnál, senki sem tökéletes, de mennyivel szebb lenne, ha senki sem akarna mást belemagyarázni a történelembe, mint ami valóban. Magyar oldalról sem látni túl sok higgadt és tárgyilagos feldolgozását a történelem azon szakaszának, amelyben Magyarország magyarjai a saját határain belül elvesztették a többségüket és kezelhető viszonyukat a saját maguk által ideköltöztetett kisebbségekkel, akiknek a huszadik század elejére érzékelhető igénye támadt a saját identitásra. Hogy ezt nem lehetett egy svájci mintájú országban megtenni, annak számos oka lehet, a közép-európai lét összes aspektusa, a nyugati országok egymással civakodása, a világ újra felosztása, hosszan lehetne sorolni.
Még egy gondolat ehhez. Amikor szinte az egész környék csatlakozott az Európai Unióhoz én hittem benne, hogy elolvadnak ezek a korábban megkövesedett határok. Ehelyett még a korábbinál hevesebben kerültek felszínre a nacionalista eszmék, akár Magyarországon, akár máshol. Ezek az eszmék pedig nem segítenek a „határtalan” lehetőségeket kihasználni. Mind a mai napig látszik, hogy nem úgy mennek a dolgok. Ha más nem, látszik abban is, hogy Somoskőújfalu és Fülek között mára minimálisra csökkent a vasúti forgalom, ami lehetne egy komolyabb gazdasági kapcsolat alapja. A Bodva völgyében is a sínekre tett betonok teszik zsákutcává Tornanádaska impozáns vasúti megállóját. Miközben a másik oldalon több üzem és nagyváros helyezkedik el vonattal elérhető távolságban.
Mindegy is, megnéztük (az ezek után szlováknak nevezendő) szlovák Taj Mahalt, amelyet a szomorú Andrássy Dénes által szeretett felesége, a polgári származású Hablawetz Franciska számára építtetett síremléket, amelybe magát a grófot is temették. Az 1913-ban elhunyt gróf a budapesti Szépművészeti Múzeumra hagyta képtárának anyagát, amelyben Böcklin, Albert Keller, Fritz von Uhde, és Franz Stuck művei is megtalálhatóak voltak (Wikipédia alapján, nem ismerem ezeket a művészeket (még)).
Ezek után még felementünk a várhoz, amely nem látogatható (ezt tudtuk, nem volt meglepetés). A 2012-ben két gyerek által felgyújtott füves domboldalon a viharos szélben futótűzként terjedtek a lángok, amelyek a vár körüli vegetáció elburjánzása miatt akkora lánggal égtek, hogy a tetőszerkezet is lángra kapott. A hat órán át tartó tűzben a vár egyes részei teljesen elpusztultak, csak a falak maradtak, míg más részeket sikerült megmenteni. A gyűjtemény 90 százaléka megmaradt, a felújítás azóta is tart kisebb-nagyobb botrányokkal és a Wikipédia szerint 15 millió euró körül fognak a költségek megállni.
Az egész nyaralás ezen a környéken azért húzódott már évek óta, mert már évek óta ígérgetik a szlovák hatóságok az átadást, azonban ez folyamatosan csúszik. Úgy voltam vele, menjünk és kész, majd visszajövünk még egyszer, ha átadják és megnézzük jól.
Mivel drónozni lehet, most csak egy kis drónozás volt tervbe véve. Ideális lehetett volna, hiszen nincsenek tömegek a várban és a vár körül. Sajnos a vár körül kavargó levegő nehézkessé teszi a repülést, úgyhogy ez tényleg egy reggeli vagy esti repkedés lehetett volna, de erre az utastársaim nem lettek volna vevők.
Mire odaértünk a várhoz, nagy szél fújt és láttam a várból felszálló nagyobb ragadozómadarakat is. Ez együtt már nem annyira jó ómen. Az egészet azonban keresztülhúzta a nyugat felől érkező zápor, úgyhogy mire ronggyá ázva visszaértünk az autóhoz a parkolóba, addigra az eső is elállt…
Ezután már csak a közeli kis falu Andrási következett. Itt a Waze-nek köszönhetően emlékezetes látogatást tettünk a Krasznahorkaváraljai cigánytelepen. Szürreális élmény volt, mire rájöttem, hogy hová megyünk, már nem volt visszaút, csak előre.
Nem ajánlom senkinek a Cintorínska-n való rövidítést.
Ezzel kapcsolatban azon elmélkedtem utólag, hogy nekem úgy tűnt, hogy a szlovák állam továbbra sem tud mit kezdeni a jelentős cigány kisebbséggel. Persze nem a nagy mellényem mondatja ezt velem, ez a magyar államra is igaz. Nekem úgy tűnik, hogy egyik ország sem halad jó úton a legnagyobb kisebbsége integrálásával és felemelésével. Mert nem vitás, fel kell emelni őket. Nem halat kell adni nekik, hanem meg kell őket tanítani halászni.
Ezt maguktól aligha fogják megtenni. Nem lesznek rá képesek. Főleg úgy, ha nemzedékek nőnek úgy fel, hogy nem látják szüleiket dolgozni egyáltalán.
Nem szépítem, ebben Magyaroszág is rosszul áll. Az ózdi Hétes-völgybe a mentő is csak rendőri kísérettel megy be, ha egyáltalán. A kisebbségeknek szánt pénzekből, amelyet elsősorban oktatásra és munkahelyteremtésre kellett volna fordítani, mintha nem egészen erre költötték volna. Az ország legszegényebb területein egybefüggő romatelepeken élnek emberek nélkülözve minden minimális komfortot.
Szóval, semmi alapom nincs kritizálni a szlovák államot, mert a magyar is olyan, amilyen, de elképesztő, hogy a szlovák lakosság az eltérő becslések szerint 5,7 – 9,5 százalékát kitevő cigányság ilyen körülmények között él. Különösen nagy számban élnek lakosságarányosan a kassai és az eperjesi kerületekben. Ahol jártunk, ott faluvégi nyomortelepeken, borzalmas körülmények között.
Hazafelé eseménytelenül telt az út az ismerős vidékeken.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.