Egészségtelen pálmaolajat találtak tejfölben

Az ellenőrök átnézték a cég számláit is, amelyekből kiderült, hogy májusban, szeptemberben és októberben is vásároltak pálma olajat. Kiderült, hogy az üzem által dokumentált gyártás során ezer liter tejszínből 5.411 liter tejfölt készítettek és értékesítettek. A cég munkatársai elismerték, hogy növényi zsiradékot is használtak a gyártás során. via index.hu Magyar termék, magyar beteg? Ennyit a…

District 9

Bár ott a tumblr, legyen erről azért biztos, ami zihher egy saját poszt. District9 – alighanem az idei év sci-fi durranása, csak remélhetjük, hogy Magyarországon is bemutatják…

Egy kis Margit-híd történet

No, mennek felfelé a képek, addig is egy kis Margit-híd történelem! A Margit-híd Budapest második állandó hídjaként épült, francia tervezők és kivitelezők  munkája alapján 1872 és 1876 között. A forgalomnak 1876. április 30-án adták át az akkor 11,06 méter széles útpályával, 607,6 méter hosszú hidat, akkor még a szigeti lehajtó nélkül, amelyet 1900-ban adtak át.

Új csoport a Flickr-n: Margit-híd

Mivel körbenéztem és nem találtam ilyet, létrehoztam egy ilyen csoportot, amelybe meghívtam jónéhány eddigi fotót is mások alkotásaiból… A csoport folyamatosan bővülni fog reményeim szerint…

Vasárnapi fotótúra

Vasárnap fotótúrát tartottam (szombaton a várható zavargások miatt nem mentem sehová), a hétágra tűző napfényben tematikusan fotóztam, megörökíteni a Margit-híd jelenlegi állapotát, 60 évvel az utolsó felújítás után és néhány héttel a következő előtt. Tettem még egy kitérőt a Parlament felé is. Hát, siralmas állapotokat találtam a hídon. Sikerült lelassítanom magam és figyelni a részletekre.…

Új téma

Új WordPress témát találtam a hétvégén, amelyet azonnal magyarítottam is többé-kevésbé. Rendkívül összetett téma, még sosem találkoztam ilyennel, ráadásul rendkívül széleskörűen változtatható magán a WordPress admin felületen belül. Mivel az esküvőn az étteremben a bordó szín dominál, mostantól egy pár hétig bordóban úszik a dizájn. Enjoy. 😀

Esti villámvadászat

Nos, ma úgy nézett ki, lesz vihar, nagyokat morajlott keleten, majd kettévált a vihar, az egyik fele elment észak felé, a másik dél felé és elkerült minket. Próbáltam megint fotózni, végül azt csináltam, hogy elővettem a jó öreg Kodak masinát és kitettem az ablakba time lapse módban fotózni. 10 másodpercenként csinált egy félmásodperces expozíciót, és…

iPhone 3GS hírek Magyarisztánból

Winkler János rajongó vagyok. Nem tudom, hogy nyilatkozatait a sajtó szó szerint hozza le, amikor idézőjelek közé teszik, vagy valamilyen szűrőn át kerülnek napvilágra szó szerinti idézetek tőle, de régi nagy kedvencem. Emlékezzünk például tavaly tavaszi egyik nyilatkozatára: Bár Magyarországon folyamatosan növekszik a 3G-s szolgáltatások lefedettsége, Winkler nem tartja valószínűnek, hogy az elkövetkező két éven…

iPhone 3.0 izgalmak

Nos, úgy néz ki, hogy a keddi napon bekövetkezett az, amitől tartottam, egy nap alatt leszívta az iPhone az akksiját. Ez a különböző fórumokon ismert jelenség, úgy néz ki, főleg az első generációs iPhone-kat érinti. Elkerülése érdekében azt javasolják, hogy a friss firmware-re semmilyen “gyári” backupot ne állítsunk vissza. Mivel a készülék fogyasztása kezelhetetlen méreteket…