Hurrá nyaralunk 2018 – Schneeberg
Ahogy tavaly is, idén sem vacakoltunk sokat, rögtön érkezésünk másnapján a legnagyobb programmal kezdtük.
Ahogy tavaly is, idén sem vacakoltunk sokat, rögtön érkezésünk másnapján a legnagyobb programmal kezdtük.
Ködös reggelre ébredtünk Puchberg am Schneebergben, a Pension Triebl-ben. A sűrű tejföl beborította a völgyet, de fénylett felülről, úgyhogy esélyes volt, hogy a Nap sugaraitól elég hamar feloszlik. Így is lett, nyolc után verőfényes időjárás volt, amikor lementünk reggelizni. Némiképp meglepett, hogy a reggeli a szokásos adagolt helyett svédasztalos volt. Ugyanazokból az alkotóelemekből állt, mint…
Nos, vágjunk akkor gyorsan bele, az emlékek frissek, a fotók készülnek, nem marad más, mint az emlékek friss rögzítése. Idei nyaralásunk meglehetősen rövidre, intenzívre és természetesen jóra sikeredett. Ehhez mindenképpen fél siker volt az úticél, Ausztria kiválasztása. Ausztria nagy kedvenc. A jó úticélok kiválasztása innen már gyerekjáték volt. A rövid idő nem szabott túl nagy…