Hazajártunk megint…
Rövid jelentés: Ma elég sikeres túrát nyomtunk a Dunántúlon, melynek két célja volt, Pannonhalma és Csesznek. Kihasználtuk a jó időt és sikeres túrát tettünk. Beszámoló hamarosan…. addig is egy fénykép…
Rövid jelentés: Ma elég sikeres túrát nyomtunk a Dunántúlon, melynek két célja volt, Pannonhalma és Csesznek. Kihasználtuk a jó időt és sikeres túrát tettünk. Beszámoló hamarosan…. addig is egy fénykép…
Az autójavítás kapcsán merült fel bennem, de éppen tegnap beszélgettünk is róla kollégákkal, hogy elképesztő állapotok uralkodnak lakhelyem közutain. Bizony-bizony, lassan nem lehet a város (Budapest) felől bejutni a kerületbe tengelytörés nélkül. Áthaladni rajta valamivel egyszerűbb, de leginkább akkor, ha valaki a Váci úton surran el észak-déli irányba. Budapesten az elmúlt húsz évben kialakult forrásmegosztás…
Megjelent és példásan települt az iPhone eszközeinken a legújabb operációs rendszer, az iOS 4.3. A két készüléken a letöltéssel együtt nem vett igénybe 45 percet a telepítés, minden teljesen automatikusan zajlott, adatveszteség vagy bármilyen egyéb probléma nélkül. Az új verzióban a legfontosabb frissítés a Personal Hotspot funkció megjelenése, amely lehetővé teszi, hogy az iPhone4-hez egyszerre…
A helyszín a Szentendrei út – Raktár utca kereszteződés. A Raktár utcából mindkét oldalon három irányba (balra, egyenes, jobbra) mehetnek autók, de igazából ezt a két jellemző balra kanyarodási mintát szokták produkálni. Melyik szabályos? Miért? Vajon igaza volt-e az oktatónak, amikor elkezdett nekem magyarázni. Először szavazzunk, a kommentekbe meg jöhetnek az érvek. A kék autók…
Megejtettük a gépjármű tavaszi karbahelyező (a karbantartó és az üzembehelyező szavak összeolvasztásával létrejött szó, melyet az egyik százados alkalmazott előszeretettel Kiskőrösön) szervizelését. Ez a futómű átvizsgálását és szükséges javítását jelentette, amelynek során 3 lengéscsillapító ki lett cserélve, így mind a négy új most már. Cserére szorultak a stabilizálórudak is elöl. Hiába, ezek a csodálatos budapesti…
Mostanában rászoktunk a pékségre, ami a Horváth Cukrászda régi helyén működik, Horváth pékség néven. Két hete azonban elég komoly sokkhatás ért minket, úgyhogy a rövid átmeneti időszak után megint leszokóban vagyunk róla. Minden sajtóban terjedő, a búza árának emelkedéséről és annak továbbgyűrűzéséről szóló hírt megerősítve, elég komoly áremelkedést figyelhettünk meg ezen a téren. Néhány példa…
… ahogy sosem gondoltam, hogy járni fogok. Másokkal gyakran megtörtént már, ilyenkor általában én siettem segítségükre. Bár őszintén szólva sosem értettem, hogy hogyan történhet ez meg másokkal. Nem tagadom, néha kicsit dehonesztáló jelzőkkel illettem magamban azokat, akik úgy jártak, mint ahogy ma én. Mert hogy fordulhat elő, hogy valaki a munkaeszközét otthon hagyja (ha már…
Múlt pénteki fotók, amikor is az történt, hogy a csütörtök óta az út közepéből bugyogó vizet csőtörésként azonosítva megjelent reggel a Vízművek és megjavította a csőtörést. Abban is voltak vicces jelenetek, pl. amikor a gödörből kiszivattyúzandó vizet a szivattyú visszanyomta a gödörbe, dehát ez user fail, megcsinálták, ez a lényeg. Az már érdekesebb, hogy miért…
Ma Tinnyén, illetve a Tinnye határában lévő egykori légvédelmi rakétabázison jártam. A hirtelen jött +10 fok elolvasztott szinte minden szilárd halmazállapotú csapadékot, úgyhogy autóval fel lehetett menni egészen a bejáratig. Ez mindenképpen kapóra jött, ugyanis ezúttal nem akartam órákat gyalogolni. A bázis elég jó állapotban van, bár a főépület nagy részét elhordták a helyiek. Érdekes…
… a Magyar Nemzeti Múzeum által kiírt, az “Az én Lánchidam” c. fotópályázatra. Nem vagyok teljesen biztos, hogy a pályázat által kihangsúlyozott mértékben egyedi látásmódban készült képek, de azért hátha tetszik a zsűrinek. A jelentkezési határidő ezen poszt megjelenése előtt lejárt, úgyhogy ez egy végleges nevezés. Bár a pályázaton csak az Indafotóra feltöltött képek pályázhatnak,…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!