Gázló TT

Mi az? A Gázló TT egy hegyikerékpáros teljesítménytúra. Lényege az, hogy a rövid távon végig kell kerékpározni kilencvenvalahány kilométert 8 óra alatt, míg a hosszú távon százharminchat kilométert 12 óra alatt. 10 ellenõrzõ pont van, amelyeket érinteni kell, amúgy az út tetszõleges, bár a javasolt és részletes itinerrel lefedett útvonal a legegyszerûbb és legrövidebb. A túra helyszíne a Bakony, nevét pedig a hosszú távon található, a Cuha-patakban található gázlókról kapta. Gázló TT és HBSE? Hogy jön ez össze? A szálak a múlt homályába vesznek, ami biztos, hogy az a csapat, aki az egyesületet alapította, jó kapcsolatokat ápolt egy furcsa, kicsit különc, de jópofa veszprémi fiatalemberrel, aki táncra perdült, amikor agysejtjeit alkohollal stimulálta, hogy utána katatón mosolygásba essen vissza… Az egyesület létrehozásánál õ is jelen volt, és mivel valószínüleg látott a csapatban fantáziát, egyértelmû volt, hogy 2004-ben a HBSE rendezi a Gázló TT-t. Korábban egy Pedál elnevezésû veszprémi csapat csinálta, majd évekig néhány személyes vállalkozásként a mostani fõszervezõ, immár harmadik éve pedig mi. Hogy kell TT-t csinálni? Pofonegyszerû, mondhatná bárki, hiszen kiültetek tíz embert az erdõbe, azok regisztrálják az áthaladókat és kész. Ennél azért valamivel többrõl van szó. Nagyképûségnek hangozhat, de igaz, mára a GázlóTT egy kétszáz fõ körüli résztvevõvel, 25-30 fõs szervezõi gárdával rendelkezõ rendezvénnyé alakult, amelynek megrendezése a (már 2004 elõtt is) kialakult tudásbázisra és a rendezõk rutinjára egyaránt épít. Hogy ne csak ilyen rébuszokban beszéljek, lássunk néhány példát. Engedélyek A TT a Magas-Bakony Természetvédelmi Területen halad át (jelentõs része), ezért magas szintû engedélyekre van szükség. Idénre némiképp egyszerûsödött a dolog, hiszen a Közép-Dunántúli Zöldhatóság adja ki az engedélyt, amely mindenre vonatkozik, azonban ennek nagy ára van, konkrétan 25.000.- forint. Szerencsénk volt ezzel, ugyanis a tavaly novemberben megjelent rendelet szerint 100.000.- Ft lett volna a díja, de aztán a tájfutó és egyéb szervezetek elérték, hogy a sportrendezvények hatósági eljárási díjait csökkentse a minisztérium, mint ahogy szerencsének mondható az is, hogy a minisztérium élén nem történt változás a választások kimenetele miatt (tudom, hogy ez sokaknak nem tetszik, viszont nekünk most jól jött). Biztos-ami-biztos, kértünk engedélyt az erdészettõl is, ezzel nem volt túl sok gond. Veszprém várostól is engedélyt kellett kérnünk a rajt-cél terület használatáért (ami civilben a múzeum elõtti parkoló). Be kell jelenteni még az összes hatóságnak (mentõk, rendõrség, közútkezelõ, stb), szóval van vele egy kis meló… Hírverés Reklám, vagy ahogy tanult kollégám mondaná “edvertájzolni kell a prodzsektet”. Hátja. Ez a megfoghatatlan eredménnyel rendelkezõ tudományipar, a marketing, rendkívül fontos. Azt hiszem, idén erre sem lehetett panasz, beleadtunk apait-anyait. Több ezer színes-szélesvásznú szórólap készült, amelyet a CrossKovácsin, a Duna Maratonon és üzletekben terjesztettük. Részt vett a kampánynak a Bringabanda jóvoltából a Speed-Way Kerékpárüzlet, amelynek kéthetes hírlevelében banner mutatott a GázlóTT honlapjára. Az Expressz napilap Fehér-megyei kiadásában ötezer példányban jelent meg a szórólap. A különbözõ mértékadó internetes kerékpáros-fórumokon folyamatosan fenntartottuk a témát. Azt hiszem, igazán mindent megtettünk a lehetõségeinkhez képest a rendezvény reklámozásáért. Szállás és étkezés Mert lakni kell, és enni is, hiába mondják másképp az anorexiások… A személyzet szállása és étkeztetése egy külön feladat, amit korábban többféleképpen próbáltunk megoldani. 2004-ben a bakonybéli Erdõk Házá-ban laktunk, az étkezés pedig ki-ki alapon oldottuk meg, illetve egy közeli üzletben készítettek szendvicseket nekünk. 2005 több szempontból hozott újítást, hiszen a veszprémi egyetemi kollégiumban laktunk, 3 percre a rajt/cél területettõl, kicsit más jellege volt a helynek, mint ahogy a rendezvény is kicsit munka-jellegûvé vált. A pontõrök uzsonnáját egy közeli étteremben csináltattuk, de az már akkor látszott, hogy ennyiért magunknak is kihozzuk, de lehet, hogy a feléért. 2006-ban megint Veszprémen kívülre került a fõhadiszállás (mert Veszprémben bezárt a kolesz és egy szuper-vaker Hotel Magister lett helyette, aminek az árait az egyesület és a rendezvény nem bírta volna el), ami végülis csak helyrajzi kérdés, csak a szervezésnél kell odafigyelni, nehogy valami a 35 kilométerre lévõ faházban maradjon. A rendezõk szállásköltségét, valamint szombati reggelijét, uzsonnáját, vasárnapi reggelijét az egyesület állta. Szerintem ez a minimum, amit adhatunk cserébe az önzetlen munkáért. Pontõrködünk, pontõrködünk? A pontõr feladata, hogy egy kies pusztában üljön adott esetben reggeltõl-estig, étellel és itallal lássa el az indulókat, szükség esetén pedig egyéb szolgáltatásokat is nyújtson, mint mondjuk elsõsegély, kórházba szállítás. Persze ez a legtöbb, legfárasztóbb, amit a pontõr csinálhat. Komolyra fordítva, a pontõr feladata nagy általánosságban az, hogy fogadja az indulót az ellenõrzõponton, felnyaljon egy matricát a rajtszámra és útba igazítsa, hogy merre tovább. Az egyes pontõröknél azonban lehetnek extra feladatok és lehetõségek. Az elsõ két pont relatív gyorsan végez, így nekik lehetõségük nyílik amolyan seprûként seperni, zárócsapatként segíteni az utolsókat. A harmadik pont egy egész napos party, a márkói malomnál (Malom Fogadó – második éve zárva) reggel felfelé, mire elhalad az utolsó induló, már jön a másik oldalon lefelé az elsõ rövidtávos… A negyedik pont egy igazi kakukktojás. Kerékpárral elérni nem lehetetlen, de nem is egyszerû, ezért általában egy motoros, Erik szokta csinálni hibátlanul. Az ötödik pont autós pont, Bakonybélbõl lehet elérni egyszerûen. A hatodik pont a teljes mezõnynek itató- és ellenõrzõpont, bár aki ismeri a helyet és van víz a Forrásban, érdemes a Fodor-tanyánál a forrásból tölteni, bár lehet, hogy a sok hányásos esetet ez szokta okozni… Szóval innen kettéválik a két táv, haladjunk a hosszún. Kõrishegyre fel, 7. EP, itatás-etetés, újraélesztés. Ez a pont háromkor zár, ráadásul autós pont, sok lehetõség nincs. Az idén ebben a dögmelegben a 120 liter víz és 80 liter tea épphogy elég volt. 8. EP Vinye, Pokol-csárda. Egy jó gulyás mindenképpen belefér az idõbe, nem árt az újratöltés. Jönnek a Gázlók, majd a Keskeny-dûlõ pora/sara, Porva, majd vissza Bakonybélre (a rövidtávnak ez jön Odvaskõpuszta után). Bakonybél relatív sokáig van nyitva, egész nap ülni a napernyõ alatt nem egyszerû munka, le a kalappal. Bakonybél után egy eszelõs emelkedõ, majd gurulás Hárskútra és tovább aszfalton Márkóra (10.EP). Innen már tényleg csak néhány kilométer és kész. Minden ponton foglalkozni kell az emberekkel, felszólítás nélkül útbaigazítani, segítséget nyújtani szükség esetén. Nem egyszerû feladat, ugyanakkor azt gondolom, látni ennyi embert bringázni, látni, hogy tetszik nekik a dolog, elégedettek a szervezéssel, lélekemelõ dolog – és ez megfizethetetlen – még Mastercarddal is. Nyilvántartás, regisztráció, bürokrácia Minden induló regisztrálásra kerül. Ennek több oka is van. A legfontosabb az, hogy a valaha indult valamennyi résztvevõ valamennyi indulási, érkezési és teljesítési ideje bekerül egy hatalmas táblázatba, amely alapján meg tudjuk állapítani, hogy ki hányszor indult, milye
n színû kitûzõt érdemel ezért, stb. Fontos szempont a kapcsolattartás is a késõbbiekben. Hát valahogy így csináljuk mi a Gázló TT-t. Hogyan tovább? A TT estéjén a pénzesgyõri szállás étkezõjében tartott elmebajnokság/ötletvihar arról tanúskodik számomra, hogy a csapat szereti ezt csinálni és akarja is. Ez a legjobb hír. Enélkül képtelenség a Gázló TT-t megcsinálni. Emelett természetesen rengeteg apróság felmerült, amit jövõre biztosan megcsinálunk, mert igenis az apró dolgoktól lesz egy rendezvény jobb és sikeresebb. Szerintem egyértelmû, hogy kell egy frissítõpont Bakonybél és Hárskút közé az erdõbe, mert bizony az az emelkedõ a végén már nagyon leveri az embereket, fõleg egy ideihez hasonló kánikulában. Rengeteg dolog van, ami apróság, amit meg fogunk vitatni, van rá egy egész évünk. Köszönetnyilvánítás Köszönet az indulóknak, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel a korábbiaknál nagyobb számban. Köszönet a szervezésben résztvevõknek, az egyesület Elnökségének, valamennyi résztvevõ tagjának, hogy önzetlen munkájukkal segítették ezen rendezvény színvonalának magas szinten tartását. Köszönet a támogatóknak, hogy lehetõséget adtak, hogy megmutassuk ország-világnak, hogy van spiritusz ebben a csapatban és ebben a rendezvényben.