Ma hajnalban kivégezték Szaddam Husszeint, Irak korábbi államfõjét és diktátorát.

Szaddam Husszein (teljes nevén: Saddam Hussein Abd al-Majid al-Tikrit) Al-Awja városában született, 13 kilométerre Tikrit városától, a szunnita háromszögben. Egy diktátor életrajza.

Szaddam poltikai elõéletét a kora határozta meg. Az ötvenes évektõl az egyiptomban hatalomra került, pán-arab gondolkodású Nasszer hatalomra kerülése lánvreakciót indított el az arab világban és megbuktatta Irak és Líbia uralkodóit is, a Baath-pártot juttatva hatalomra. 1958-ban belépett a pártba és 1959-ben részt vett az egy évvel korábban a II. Fejszál királyt megbuktató Abdul Karim Qassim elleni – mellesleg az USA által pénzelt – merényletben is. Végülis lábon lõtték, és a CIA és az egyiptomi titkosszolgálat segítségével Tikritbe, majd Szíriába menekült, majd Bejrútba, ahol a CIA kurzusán vett részt. Késõbb Kairóba ment, ahol egyetemre járt.

1963-ban megházasodott egyiptomi számûzetésében, mentora lányát vette feleségül, akit 7 éves korában kiválasztottak neki, miközben az esküvõig nem is találkoztak. Két fiuk és három lányuk született. Ezek a gyermekek késõbb komoly szerephez jutottak, de fia, Uday elleni 1996-os merénylet után háziõrizetben tartotta õket. Késõb még kétszer nõsült, egy gyermeke született.

Qassim rendszere a kommunista oldal felé sodródott, így a CIA komoly pénzekkel támogatta a Baath pártot és a rendszer ellenzékét. 1963-ban a hadsereg segítégével hatalomra jutott a Baath párt. Szaddam 1964-ben visszatért Irakba, ám bebörtönözték. 1967-ben szabadult és hamarosan a párt vezetõi között tûnt fel. 1967-ben társával, Ahmed Hassan al-Bakr-ral átvették a hatalmat az addigi elnök Abdul Salam Arif-tól. Al-Bakr lett az elnök, Szaddam a helyettese.

Szaddam lett a rezsim erõs embere, és hamarosan négycsillagos tábornok lett katonai kiképzésének hiánya ellenére.

Szaddam jelentõs modernizációba kezdett és rájött, hogy a világ növekvõ olajigénye révén az országa elõtt óriási lehetõségek állnak. Az 1973-as energiaválság után a magasba szökõ olajárak révén hatalmas fejlõdésnek indult az ország. Szaddam szerette volna sokszínûbbé tenni a gazdaságot, küönbözõ egyéb iparágakat támogatva. Átalakult a népesség is, a korábbi vidéki jellegbõl nagyvárosi jelleg lett a meghatározó.

1979-ben Al-Bakr egy államközi szerzõdésrõl tárgyalt a szintén Baath-párti vezetésû Szíriával. Az országok uniújának vezetõje Al-Bakr lett volna, míg második embere Szíria vezetõje, Hafez Al-Asszad. Szaddam veszélyeztetve érezte megszerzett hatalmát, és 1979. július 16-án lemondásra kényszerítette Al-Bakr-t és formálisan elnökké nevezte ki magát.

1979. július 22-én, alig egy héttel kinevezése után, a Baath párt vezetõinek gyûlésén Szaddam bejelentette, hogy kémeket és árulókat talált a pártban. 68, a teremben ülõ ember nevét olvasta fel, akiket rögtön le is tartóztattak. Miután kivezették õket a terembõl, Szaddam gratulált azoknak, akik bent maradtak és közölte velük, hogy számít a jövõben is feltétlen hûségükre.

A 68-ból 22-t végeztek ki a késõbbi perekben.

Szaddam a modernizáció és a fejlõdés nasszeri útjának feltétlen híve lett.

Míg 1972-ben még a Szovjetunió segítette az országot fegyverekkel és tanácsadókkal, 1976-ban már Párizsban járt, 1979-ben pedig a Camp David-i, Izrael és Egyiptom közötti tárgyalásokban az arab ellenzéket vezette. 1980-ban indította nukleáris programját francia segítséggel, amelynek során felépítettek egy atomreaktort Osirak-t. Ezt az izraeli légierõ az Opera-hadmûveletben pusztította el, mert úgy vélték, hogy atomfegyver elõállítására használhatnák.

1979-ben az Iszlám Forradalom megbuktatta Mohammad Reza-Pahlavi, iráni sahot (királyt). A siíta rezsim vezetõje Khomeini Ajatollah lett, és vezetésével a térségben lévõ siíta mozgalmak is felerõsödtek és erõre kaptak, ahogy Irakban is. Bár Iraknak érdeke lett volna a békés egymás mellett élés, a hatalmon lévõ szunnita rezsim nem engedhette meg, hogy belsõ ellenzékét külföldi országok vezetései a maguk céljára ellenük fordítsák.

1980. szeptember 22-én Irak megtámadta a teheráni repülõteret és az olajban gazdag Khuzesztán nevû országrészt. A legtöbb arab ország és az USA fegyverekkel és orvosi felszerelésekkel. A kezdeti sikerek után azonban az irániak folyamatos ellentámadása komoly veszteségeket okozott az iraki hadseregnek. 1982-re már nagyrészt védekeztek csak és Irak belebonyolódott a huszadik század leghosszabb háborújába.

A nyugatiak segítségével készített vegyi fegyvereket is bevetették az iráni konfliktusban, de a kurd szeparatisták ellen is. 1988. március 16-án mustár- és ideggáz-támadást hajtottak végre a kurd Halabja városa ellen, 3000 civilt megölve és további tízezret súlyosan megsebesítve vagy maradandó károsodást okozva.

A támadás azzal állt összefüggésben, hogy az iraki vezetés rendet kívánt tenni a rebellis kurd tartományokban, letörve a peshmerga lázadók harci kedvét.

A nyolc évig tartó háború nagyon megviselte Irak gazdaságát, különös tekintettel arra, hogy az iráni haditengerészet tönkretette az Öbölben lévõ iraki olajipari létesítményeket. A háború során kb. 1.7 millió ember halt meg a harcokban. Irán nem volt hajlandó befejezni a háborút, mert szeretett volna siíta vezetést Irakélére. Irak 75 milliárd dollárnyi kölcsönt halmozott fel az Irán elleni háborúval összefüggésben. Mindkét ország – korábban virágzó és szépen fejlõdõ – gazdasága romokban hevert.

A háború 1988-ban befejezõdött, Szaddam tekintetét az Irakkal szomszédeos kis országra, Kuvaitra vetette. Szaddam ugyanis azt kérte az öböl-államoktól, hogy csökkentsék kitermelésüket, hogy Irak mielõbb talpra álljon. Kuvait megtagadta ezt. Hatalmas mennyiséget termelt ki, ezzel alacsonyan tartotta az árat, ami nem volt jó Iraknak. Kuvaitnak kb. ugyanannyi olaja volt, mint a 12-szeres lakosságú Iraknak.

És bár az USA vezetése figyelmeztette Husszeint, mégis megtámadta Kuvaitot 1990. augusztus 2-án. A villámháborúban pillanatok alatt elfoglalták a piciny emirátust. Az USA szövetségeket gyûjtött, így az Egyesült Királyság és a Szovjetunió segítségével az ENSZ Biztonsági Tanácsban ultimátumot adtak Iraknak, hogy távozzanak Kuvaitból. Eközben egyiptomi, szíriai és csehszlovák csapatokkal kiegészítve hatalamas haderõt gyüjtöttek az iraki határ szaúdi oldalán.

Az ultimátum lejárt és 1991. január 16-án kezdetét vette a Sivatagi Vihar, melynek során egyes források szerint százezer iraki katona esett el és a nap 24 órájában folyamatosan bombázták az iraki csapatokat és stratégiai pontokat. Szaddam elrendelte az kuvaiti olajkutak felrobbantását. Folyamatosan lõtte a semlegességet deklaráló Izraelt Scud rakétáival. Február a szövetséges erõk felszabadították Kuvaitot és elfoglalták Irak déli részét az Eufráteszig.

1991. március 6-án mondott beszédében Bush elnök meghirdette az új világrendet: “What is at stake is more than one small country, it is a big idea – a new world order, where diverse nations are drawn together in common cause to achieve the universal aspirations of mankind: peace and security, freedom, and the rule of law.”

A háború befejezésével nehéz idõk jöttek. Az ENSZ ugyan elindította az élelmet-olajért programot, a katonai fenyegetést a szövetségesek meg kívánták szüntetni. Repülési tilalmi zónákat tartottak fenn északon és délen, illetve folyamatosan fegyverzet-ellenõröket küldtek az országba, hogy a feltételezett tömegpusztító fegyvereket megtalálják, illetve gondoskodjanak arról, hogy nem termelnek ilyeneket.

Sajnálatos módon azonban egyrészt nem találtak vegyi fegyvereket, sem gyárakat, illetve Szaddam folyamatosan játszott az ellenõrökkel.

Változást a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények hoztak. Irakot kezdettõl fogva a terroristák pénzelõjének tartották (ez azóta nem nyert feltétlenül bizonyítást szerintem), illetve George W. Bush amerikai elnök a gonosz tengelyének nevezte az Irak, Irán, Észak-Korea “tengelyt”.

Miután a terrorista cselekmények feltételezett kitervelõjét, Oszama bin-Ladent nem sikerült Afganisztánban megdönteni, viszont sikerült a tálibok uralmát megtörni és egy rendkívül törékeny nyugati mintájú államrendet kialakítani, az USA figyelme régi mumusa felé fordult és 2003. február 24-én megtámadta Irakot.

Három hét alatt omlott össze az iraki katonai ellenállás, április 9-én gyakorlatilag elfoglalták az országot a szövetségesek. Innen datálódik a fegyveres ellenállás, eleinte szervezett gerilla-háború, mára civil áldozatokat követelõ öngyilkos bombamerényletek.

Szaddam elköszönt embereitõl és két testõrével Bagdad Dialah nevû elõvárosába ment, ahol bújkált. Eleinte mûholdas telefonokat használtak a kapcsolattartásra, majd futárokat. Az amerikai vezetésnek kétszer majdnem sikerült megölnie a bemért telefonok alapján.

Egész nyáron és õsszel is keresték, hatalmas katonai erõvel, végül Bagdadban elfogták egyik kulcsemeberét és 2003. december 13-án fogták el egy “pók-gödörben”, Tikrit városától nem messze egy Al-Dawr nevû városkában. Egy szakállas, mocskos, koszos öregember került elõ egy föld alatti lyukból, és meg kellett borotválniuk és levágni a haját, hogy tényleg elhiggyék, hogy õ az, és még DNS-teszttel is bebiztosították magukat az amerikai haderpk, hogy nem egy hasonmással állnak szemben, mint amilyet a háború kitörésekor is láttak Bagdad utcáin az embereket bátorítva.

2004. június 30-án állították elõször bíróság elé háborús bûnök, emberiség elleni bûncselekmények és népirtás miatt 11 Baath-párti vezetõvel együtt.

A vádpontok a következõek voltak:

– Összesen több százezernyi észak-iraki kurd megölése 1986 és 1988
– Kirkuk ágyúzása
– Az iraki hadsereg Kuvaitból való kiûzését követõen kitört dél-iraki síita felkelés véres leverése 1991-ben
– A dudzsaili mészárlás, amelyben a város 148 lakóját ölték meg egy Szaddám elleni merényletkisérlet miatt 1982-ben
– Több ezer síita kurd 1980-as elûzése észak-iraki lakóhelyérõl a szomszédos Iránba
– A Halabdzsa kurd település ellen 1988-ban vegyi fegyverrel végrehajtott, becslések szerint ötezer ártatlan életet követelõ támadás
– A befolyásos kurd Barzani-klán 8 ezer tagjának lemészárlása 1983-ban
– Kuvait lerohanása 1990-ben
– Vallási vezetõk kivégzése 1974-ben
– Politikai ellenfelek kivégzése
– Vallási, világi és politikai pártok üldözése
– A mezopotámiai síkság 1991-ben megkezdett lecsapolása

Hosszas tárgyalások és néha nevetséges, néha véres közjátékok után 2006. november 5-én bûnösnek találták 148 siíta lakos kivégzésének elrendelésében (melyre 1982-ben került sor Dujail városában) és kötél általi halálra ítélték. Szaddám Huszeint számos súlyos bûntettel vádolták, de csak a dudzsaili mészárlást tárgyalta részletesen a bíróság. A síita településen 1982-ben merényletet kíséreltek meg az elnök gépkocsioszlopa ellen. A sikertelen támadás után Szaddám kísérõi a helyszínen agyonlõttek számos férfit. A rajtaütés megtorlásaként a diktátor bombáztatta Dudzsailt, és leromboltatott ültetvényeket, amelyek a lakosság létalapjául szolgáltak. Késõbb kivégeztetett több mint 140 férfit és ifjút. Több száz lakost – férfiakat, asszonyokat, gyermekeket, sõt aggastyánokat is – a hírhedt Nugra Szalman börtönbe küldtek; ez volt az ország egyik legszörnyûbb fegyintézete. A börtönlakók közül sokan meghaltak a fogva tartás embertelen körülményei következtében, mások nem élték túl a kínzásokat.

December 26-án az iraki Legfelsõbb Bíróság helyben hagyta az ítéletet, melyet 2006. december 30-án, azaz ma hajtottak végre. A nagyhatalmak eltérõen reagáltak a döntésre: a nyugati államok, Izrael, Irán és hazánk üdvözölték az ítélet végrehajtását, több állam, köztük Oroszország, India és a Vatikán viszont tragikus hibának minõsítette azt.

Forrás: Wikipedia – http://en.wikipedia.org/wiki/Saddam_Hussein