Nehéz magyarok

Nehéz magyarnak lenni. Nehéz a kedvére tenni. Nehéz lázba hozni, de nehéz lenyugtatni. Nehéz természet. Nehéz múlt, nehéz jelen, nehéz jövő.
Döbbenten olvasom az augusztus 20-i ünnepi/nem ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos reakciókat, amelyek bőségesen alátámasztják a fentieket.

Egymásnak esett az online közvélemény egy része augusztus 20. kapcsán.

Vajon indokolt-e egy műrepülő-marketing-versenyt beengedni a belvárosba? Vajon elfogadható-e, hogy emiatt az eddigi útlezárásokat további lezárásokkal és terelésekkel tetézzék? Vajon elfogadható-e, hogy a műrepülők napokig a lakóövezetek felett gyakoroljanak, ellehetetlenítve a polgárok életét, gátolva pihenésüket és szabadidős tevékenységüket? Vajon megsérti-e a nemzeti ünnep (vagy más egyéb szakrális pillanat) szentségét az égen repkedő műrepülők látványa/zaja? Vajon kell-e ez az egész egyáltalán?  És különben is!

Nos, nehéz ügy, de mivel demokráciában élünk, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, ahogy én is szabadon megbotránykozhatok azon, amit mások gondolnak.

Engem őszintén megdöbbent az a fajta hangos véleménynyilvánítás (vagy inkább mondjuk úgy, erőteljes ellenkezés), ami mostanában oly jellemzővé vált kicsiny hazánban. Egyrészt számomra nyilvánvaló, hogy egy igen szűk réteg véleményéről van szó, ami viszont annál hangosabb, és amelyet extremitása miatt olyan erővel kap fel a bulvárra éhes “sajtó”, hogy sokan esetleg azt hihetik, meghatározó véleményekről van szó.

Az egyik ilyen példa, a tegnapi Red Bull Air Race. Számtalan blogbejegyzés és feldúlt hozzászólás olvasható mindenfelé. Egyesek odáig merészkedtek, hogy Besenyei Péter wikipedia-oldalát is átírták

Ez az állandó nyavalygás, kesergés az ember idegeire megy. Megmérgezi a mindennapjait. Minden jótól elveszi a kedvét és semminek sem tud örülni a végén. Egészen elképesztő. Ha a kesergőkön múlna, alighanem nem lenne se Forma1, se négyes metró, se Combino, se Red Bull Air Race, se Sziget Fesztivál, se futóverseny,  se MotoGP, se gumiabroncsgyár,se semmi, ami őket egy kicsit is zavarná.

Pedig ezek olyan események, rendezvények, amikért más országok sorba állnak és tülekednek.  Kellenek olyan beruházások, amik első blikkre talán drágának tűnnek, azonban az emberek előbb-utóbb érzik majd, hogy ezzel megnövekedett az életszínvonaluk, növekedett a foglalkoztatottság, az ország ismertsége. Nem csak akkor kerülünk bele a hírekbe, amikor az öngyilkossági, a rákbetegségben elhálalozottak statisztikáinak elrettentő toplistás helyezésünk kapcsán említenek minket…

Miért nem lehet örülni annak, hogyha egy világcég úgy dönt, idejön és ingyen elszórakoztat minket. Miért nem lehet örülni, ha egy cég idejön és munkahelyeket teremt? Ha ezek nincsenek, miből élünk meg? Ülünk az ingerszegény környezetben és lógatjuk a lábunkat naphosszat? Ahhoz nem elég jó itt a klíma (még/már?)… Le kellene már szállni a magas lóról, ha úgy akarunk élni, mint a világ jobbik fele, akkor úgy kell dolgozni és úgy kell fogyasztani. A két szép szemünkért senki sem fog minket megkülönböztetett módon szeretni.

Le kellene már vetkőzni ezt a végnélküli fanyalgást és fikázást, ha valami jó történik az országban, csak mondjuk mi nem tudunk neki örülni…