2008-08-26 Grossglockner és Liechtensteinklamm

Az idő kitisztult, a hó elolvadt a Grossglockneren, Ausztria legmagasabb hegyén, úgyhogy nem tétováztunk, hogy nekivágjuk, a legnagyobb dobással indítva; megmászva autóval a Grossglockner Hochalpenstrasse-t.  Visszafelé még be akartunk ugrani egy hasadékvölgybe, a St. Johann im Pongau közelében lévő Liechtensteinklamm-hoz.

Egy kisebb technikai probléma teljesen keresztülhúzta a számításunkat, így végül teljesen más programot futottunk be az első teljes napunkon Salzburgerlandban.

Adatok a GPS-ből:

Megtett távolság: 401.55 km

Teljes átlagsebesség: 70.4 km/h
Átlagsebesség mozgásban: 73.0 km/h
Maximális sebesség: 136 km/h

Mozgásidő: 5:30
Bruttó  teljes menetidő: 10:00

Wow, micsoda reggel, amikor az ablakon az Alpok hegyei kacsintanak be! Nehéz szavakkal leírni. Reggel elég nehezen sikerült üzembe helyezni magunkat, Móni szerint akár délig is képes lett volna aludni ebben a nyugalomban. Egészen megdöbbentő egyébként, hogy az autópálya alig száz méterre van a háztól, de amikor becsukom az ablakot, olyan csend lesz, hogy alig lehet elhinni.

Szóval, végül fél kilencre sikerült magunkat annyira összekaparni, hogy lemenjünk reggelizni, ami a szokásos császárzsemle, vaj, sajt, felvágott, lekvár volt, narancslével és kávéval.  Fél tízkor indultunk el végül, bementünk a faluba, majd onnan fel az autópályára és hasítottunk első úticélunk, a Grossglockner Hochalpenstrasse felé.

11:36-kor értünk a kapukhoz, már előtte is megálltunk több helyen fotózni. A Fusch utáni emelkedők igazából csak a bemelegítőt jelentették a kapu utánihoz képest. Megvettük 28 €-ért a jegyet, hozzá egy 4€-s könyvet (magyarul is benne van) és mentünk felfelé. Irány a csúcs! Több helyen megálltunk fotózni, ilyenkor mindig megelőztek minket mindenféle márkásabbnál márkásabb sportautók, volt például egy teljesen furcsa narancssárga sportautó, ami tiszta karbonszálas volt, teteje egyáltalán nem volt. Az egyik kilátónál fotóztunk, amikor elment melletünk egy Audi R8, de volt egy másik páros, egy hatalmas kabrió Audi és egy Aston Martin Vintage, őket egy kombi hátuljából videózta egy fickó. A motorosok is tobzódtak a kanyarokban, egyedül talán a bringások küzdöttek nagy erőkkel, de azért kitartóan.

A fotók magukért beszélnek. A Piffkar megállónál mi is megálltunk fotózni, a kocsi alól elég furcsa égett szag jött. A kuplung. Furcsálltam is, hogy nem megy a járgány felfelé, de azt nem gondoltam volna, hogy már szaga is lesz.

Kicsivel a Hochmais előtt megállva újra a kuplung szaga csapott meg, pedig próbáltam spórolni vele, úgyhogy csináltunk még néhány fotót és úgy döntöttem, hogy nem megyünk tovább. Nem kockáztatom, hogy esetleg lerobbanunk, nem tudunk lejönni, esetleg valahol hazafelé robbanunk le a felelőtlen viselkedés miatt.

1850 méterig jutottunk. A legmagasabb pont 2571 m, az Edelweiss-Spitze lett volna.

Nagy kudarc volt ez, nem is kudarc, inkább keserűség, hogy nem jutunk fel a nagy hegyre, amely ott hívogatott karnyújtásnyira, alig húsz kilométerre. Ausztria legmagasabb hegye és az Alpok egyik legnagyobb gleccsere kifogott rajtunk, illetve az autónk öreg kuplungján, úgyhogy visszavonultunk. De megfogadtuk, hogy visszatérünk még oda.

Fusch házai közé érve megálltunk kicsit pihenni, hűteni a fékeket és a hangulatunkat helyre tenni, de nem volt könnyű. Nagyon számítottunk erre a csodálatos magashegyi élményre, de be kellett látnunk, a heggyel nem lehet viccelni és nem kell magunkra haragítani. Bízom benne, hogy bölcs döntés volt visszafordulni.

 

A pihenő közben meghoztuk a döntést, ha már ugrott a hegy, nézzük a vízesést, ami kicsit távolabb van, ezért vetettük el az eredeti tervekből. Most azonban előlépett. Így aztán nekivágtunk a több, mint negyven kilométerre lévő Krimmler-be vezető útnak. Ez az út egy merő unalom, hegyeket nem nagyon látni, viszont minden faluban ötven, utána 80, kanyar, alagút, körforgalmak sorban. Volt egy pillanat, amikor már szenvedtem egy ideje, majd volt egy tábla, amin kétfelé lehetett eljutni a vízeséshez, azonban a GPS egyenesen előre küldött. Egy alagút után kidobtam az indexet és befordultam az első utcába, aztán a következőbe, hogy megálljak navigálni. Egy busz jött szembe (feltűnően sok jár ott feltűnően üresen), aztán irány a parkoló a bringaút mellett.

13:38 Megálltunk Wald am Pinzgau-ban. Mivel ott volt egy étterem, szemközt a bringaúttal és a parkolóval, beültünk ebédelni. Móni grilltálat rendelt fokhagymás krémmel, én pedig grillezett csirkemellet valami barna szósszal, ami nagyon különleges volt. Sajnos nem tudtam rájönni, hogy mi lehetett benne. Mindegy. Utána még bedobtuk egy-egy jeges kávét. Mindez összesen 33 €-ért, én meg nagyvonalúan adtam 5 € borravalót, egyrészt mert nagyon meg voltam elégedve az étellel, szemben a tegnap esti belvárosi étterem által nyújtott teljesítménnyel…

14:50-kor indultunk tovább, mint kiderült, gyakorlatilag egy faluval Krimml előtt álltunk ki, de muszáj volt. A kávé, a kóla, az étel helyretett és tettrekészen érkeztünk Krimml pici városába, ahol az út két oldalán hatalmas parkolók várják a turistákat. Mondjuk arról nem szól senki, hogy 4 € a parkolási díj, de máshol aligha lehet megállni. Megint volt egy kis kuplungszag, a faluba érés előtt felfelé menet elfogyott az erő a kocsiból, de a visszaváltás segített. Hmmm, kicsit aggasztó.

15:25-kor értünk Európa legnagyobb vízeséséhez, a Krimmler Wasserfall-hoz. Mintegy 400 méterről esik le a víz, hatalmas. Több lépcsőben zúdul alá, nagyon szép látvány. Odaérve a hangja uralja a tájat, a látványa pedig ugyancsak magával ragadó. A legalsó szinten egy kiadós zuhanyért cserébe lehet fotózni, a vízesés egy viharos folyócskában folyik el.

15:57 Mi végülis felmásztunk az 1170 méter magasan lévő harmadik kilátóig, nagyon szép látvány volt.

A gyalogos túra kiegészítéséül fel lehet menni a hegy tetejére mikrobusszal, ahonnan le lehet sétálni, de szerintem a többség gyalog abszolválta fel-le a sétát. Az út szépen kiépített, széles és sármentes.

16:30 körül indultunk vissza, úgyhogy lemondtunk a Liechtensteinklamm-ról. Elképzelhető, hogy teljesen kimarad a programból, mert így már nem igazán esik útba. Ezt még nem döntöttük el.

Az viszont biztos, hogy honap bringázni megyünk, nagyjából meg is van az útvonal, szerintem jó lesz.

Útközben megálltunk tankolni (1.299€ /l) és bevásároltunk egy Billa-ban valahol útközben, 10 € volt a vacsora és néhány apróság.

19:28-kor értünk haza a szállásra, ez a két nap alatt több mint ezer kilométer autózás eléggé lefárasztott. Holnap szünet – legalábbis az autónak!

2008-08-26 Grossglockner és Liechtensteinklamm” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólások lezárva.