Nézzük, mi történt a második félévben! Vidámság, bánat, kacagás, sorsok és történetek!

Nyaralással kezdtük a félévet, éppen itt volt az ideje. Úticél: Hajdúszoboszló. Amire emlékszem, az az, hogy nagyon jó idő volt, az Aquapark nagy élmény volt, nem kaptunk napszúrást sem. Az Aquapark horror-drága, kettőnknek tízezer forint egy napra, erre világosan emlékszem azóta is. Amúgy jó kis nyaralás volt, szerettem nagyon.

Mivel Bosznia óta egyáltalán nem tudtam bringázni és még annyira jól sem voltam, ezért aztán a Duna Maraton kimaradt, legalábbis a bringázás része. Iszonyat melegben zajlott a verseny, mi csináltuk a supportot.

Tizenkettedikén lezavartuk a Gázló TT-t, 420 résztvevővel. Rekordrésztvevővel. Beszámoló itt olvasható, itt pedig képek láthatóak. Az egyesület történetének egyik legnagyobb sikere volt ez a rendezvény.

Huszonkettedikén elfogták Radovan Karadzsicsot, a boszniai mészárlásokért felelős egyik vezetőt, gondtalanul éldegélt Belgrádban, ami engem mélyen felháborított, hiszen láttam egy kicsit abból, amit okozott a háború. És az borzasztó.

Augusztus

Elég álmosan és eseménytelenül telt az augusztus eleje, alighanem azért, mert kihagytuk a Bükk maratont, nem volt sok kedvem hozzá, de biztos volt valami pontos oka azon kívül, hogy valahogy nem a szívem csücske a fenti esemény…

Két nappal a hazai premier után, kilencedikén néztük meg az aktuális Batman-filmet, az A sötét lovag-ot. Nagyon tetszett, bár hiányzott nagyon a szinkron (nem játszották sehol szinkronizálva). Heath Ledger alakítása emlékezetes marad.

Huszadikát a Duna-parton töltöttük, nagyon-nagyon jó volt a Red Bull Air Race, még akkor is, ha olyan sokan és olyan hangosan tiltakoztak ellene.

Huszonharmadikán a Bakonyban jártunk, titkos úton, erről sajnos nem beszélhetek, de az biztos, hogy bringáztunk egy jót.

Huszonötödikén reggel pedig nekivágtunk a nagy nyaralásnak, amit régóta terveztünk és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Hétfőn odautaztunk, kedden a Grossglocknerre indultunk, de végül a Krimmler Wasserfälle-nél kötöttünk ki, szerdán bringáztunk a Salzkammerguti hegyek és tavak között, csütörtökön Hallstattban voltunk és a Gosausee-nél, pénteken pedig az Eisriesenweltnél és Salzburgban. Szombaton hazautaztunk. Fotók nagy mennyiségben itt megtekinthetőek.

Rövid volt, nagyon rövid. Olyan sok dolgot lett volna még érdemes megnézni, hogy az már szinte fájdalmas. Igazából még egy kéthetes időszak minimum kellene ott a környéken. És akkor még nem is mentünk messzebb. Egészen biztosan fogunk még arra járni, csak némi pénzt kell gyűjteni ehhez.

Szeptember

Nos, szeptember első két hete az élmények feldolgozásával és/vagy bágyadt vigyorgással telt (az élményekre emlékezés jegyében), közben azonban félkézzel felkészültünk a 24 órás versenyre, egészen pontosan a supportra, hiszen a verseny az a versenyzők dolga volt.

Ez a verseny volt az év egyesületi eseménye, mert a csapatunk győzni tudott. Kifejezte a csapatszellemet, a sportteljesítményt és csak a miénk! Számomra ez nagyon megható esemény volt, a magam módján mindenképpen. Ezért megérte egész évben dolgozni!

Így aztán mondhatjuk, egész szeptember vigyorogva telt. Ez volt az év csúcspontja, ez az egész hónap (persze hozzátűzve az ausztriai utazást). És persze az egész amolyan esemény utáni hangulatban telt. Vajon hogyan tovább, ha már elértük a csúcsot? Megelégszünk, vagy ráteszünk egy lapáttal? Hogyan lesz ez? Akkor még nem volt világos a pálya…

Szeptember 30-án ott voltunk a Megyeri-hídon, ez volt a híd első napja. Megcsodáltuk a hatalmas pilléreket, a fényárban úszó felépítményt, a hivatalos álláspont szerint szabványos hullámos feljárót és a rengeteg logikátlan butaságot, de abban egyetértettünk, hogy szükség van erre a hídra.

Utána egy héttel még visszamentem egyedül és a többiekkel egy-egy fotótúrára, Móni szerint már-már beteges módon, de azt gondolom, hogy az ember életében egy-két ilyen alkalom van, amikor egy ilyen létesítmény átadásánál ott lehet. Ilyen volt tavaly a köröshegyi völgyhíd is és ez most szintén ilyen volt…

Október

Szeptember végén/október elején megérkeztek a trúpik hozzám, a kis LEGO rohamosztagosok a klasszikus STAR WARS-ból. Mindig is ezek voltak a kedvenceim. Most, egyfajta levezetésként ezeket kezdtem el fotózni, bár hamar rá kellett jönnöm, hogy ehhez a fotozáshoz bizony nem ártana egy ütős fényképezőgép egy jó makróobjektívvel és valami spéci világítás…

Huszonnegyedikén Köröshegyen és Balatonföldváron jártunk, afféle temetői járat, előhalottaknapja vagy mi… Rendbetettük a sírokat és jöttünk haza. Elkészült a Rözsóról is a fotó, ami egy évvel korábban a Citronyról:

November

Elsején temetői járat Újpesten, letudtuk gond nélkül. Másodikán pedig Paprét környékére nyomtunk egy laza bringás fotótúrát, ami egy műszaki hiba miatt nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ha jól emlékszem, akkor ültem utoljára bringán…

Harmadikán hallottuk a hírt, hogy egy magyar turista szerencsétlenül járt a lengyel Kárpátokban, negyedikén már azt is tudtuk, hogy ismerjük az áldozatot, Kovács Nati volt az. Tizedikén búcsúztattuk Pilisszentkereszten. Nagyon megrázó volt az elvesztése, még akkor is, ha személyesen nem voltunk túl közeli kapcsolatban.

Tizenharmadikán tartottuk az egyesület évadzáró vacsoráját, ezúttal Budakalászon a Schieszl Vendéglőben. Nagyon jó hangulatú vacsora volt.

Tizenhatodikán pedig megkezdtük a szezonnyitó gyalogtúrás szezonunkat a Budai-hegységben. Eleinte még szép idő volt, a vége már inkább szürke lett, de végülis jó időnk volt és jó levegőn voltunk.

Huszonkettedikén leesett az első hó, alig valami. Huszonnegyedikén viszont szép mennyiség volt. Frankón megbénult a város tőle, mi pedig fogtuk magunkat és elmentünk kipróbálni a két hete beszerzett téli gumikat, amiknek addig csak plusz tíz fok felett volt dolguk. Most itt volt az idő a bizonyításra. Jól is szerepeltek.

December

December eleje megint elég álmosan telt, szürke hétköznapok, stb. Tizedikén megnéztük a legújabb James Bond-filmet, nem volt rossz.

Tizenegyedikén lemondtam az elnöki tisztségemről és kiléptem az egyesületből. Volt egy vita pár nappal korábban, ami akörül zajlott, hogy szükség van-e az MMTBSZSZ tagságunkra, de amivé fajult, az egyáltalán nem tetszett. Valahogy nem láttam kiutat ebből az egészből. Viszont ha már lemondtam, annak sem láttam okát, hogy bárkinek az útjába álljak a jövőben, ha jobban és/vagy másképp szeretné csinálni. Így aztán kiléptem. Móni is kilépett, hiszen neki se volt értelme maradnia.

Azóta több időnk van egymásra.

Persze fogunk még bringázni, túrázni, de az más lesz. A HBSE-vel is fogunk találkozni, hiszen voltunk velük huszadikán moziban, megyünk szilveszterezni, farkasgödör is muszáj, de nem úgy fogjuk csinálni, mint korábban. Ez van. Néha muszáj váltani – azt gondolom. Most jött el az idő.

Huszonegyedikén minden ajándékot megvettünk, a családi karácsony hajtós volt, Móni sokat vállalt belőle. Holnap pedig megyünk szilveszterezni Klareszhoz és Roobihoz! Remélem, jó kis házavató mulatság lesz. Ott fogunk aludni, legalábbis így tervezzük.

Mozgalmas év volt. Nagy pillanatokkal, csúcsokkal.