Nos, visszatérvén csehországi villámlátogatásunkról, próbálom összeszedni a gondolataimat. Ebben a posztban  általánosságokról próbálok összegzést adni, megpróbálva elkerülni a felületes általánosítást. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen négy nap alatt nehéz bármilyen mélyreható benyomásokat szerezni, annál könnyebb viszont felszíneseket begyűjteni. Azt sem tudjuk pontosan, hogy bizonyos dolgok miattunk vagy a szervezők miatt volt így, vagy azér, mert “a csehek ilyenek”, úgyhogy ez egy elég óvatos és eléggé elméleti fejtegetés lesz…

II. Ottokár tér, Ceske Budejovice

Az emberek nem kedvesek. Nem mogorvák, de szinte egyáltalán nem mosolyognak. Hogy ez miért van így, azt nem tudom. Egyáltalán nem rugalmasak. Ha egy időpont megvan beszélve, hogy akkor van a vacsora, akkor nem érdekli őket, hogy nem értünk még oda, kirakják az asztalra az ételt. Bezzeg, ha előbb érünk oda, akkor előbb kezdeni azt nem lehet. Vajon milyen indíttatásból kezd el veszekedni a szállóvendégekkel a recepciós, amikor 90 vendégéjszaka után úgy véli, hogy nincs kifizetve 4 sör és egy becherovka, miközben semmilyen nyilvántartást nem vezetett arról, amikor fizetett valaki? Vajon megéri-e neki, hogy úgy emlegessük akár ezeken az oldalakon is, hogy nem szívesen mennénk vissza inni a 45 koronás sörét, ami DRÁGA! A csúcs az a hajós volt, aki a barlangban a hajóból ki akarta zavarni valamelyik turistát, mert vakuzott. Hogy miért tilos egy kikövezett, kibetonozott barlangban vakuzni, azt ugyan nem értem, de mindegy. A taxisok a lezárt városokban szinte vadásznak a sétáló turistákra, de csak elgázolási célzattal. Régen nem akartak elgázolni annyiszor sétálóutcában, mint abban a másfél órában Cesky Krumlovban.

Az ételek nem tudni milyenek. Négy nap alatt nem derült ki, hiszen kétszer (ha nem háromszor vagy négyszer) csirkét ettünk mindenféle kombinációkban, volt egy vadasmarha knédlivel (amin rajtamaradt egy darab folpack, ráadásul a legpuccosabb étteremben, micsoda malőr!) és egy főtt/sült csülök kenyérrel. Mindegy, azt nem tudom, ebből melyik az igazán cseh étel, de az is lehet, hogy a szervezők kifejezetten “európai” kosztot kértek, hogy ne legyenek nagy pofára esések. A levesek azok siralmasak, legyen az csontleves, a rétestésztába göngyölt májpástétommal, vagy anélkül, a meghatározhatatlan ízű és színű leves, vagy a fokhagymaleves, ami inkább krumplileves sok fokhagymával. Desszertet csak egyszer rendeltünk, az egy almás palacsinta volt szilvalekvárral, érdekes kombináció, határozottan nem rossz. Négy nap alatt csirkeundorom lett.

A sör. Hát, ezzel sok sörszakértőt fogok megbotránykoztatni, de semmi különöset nem éreztem az ottani sörön. Ez a hatalmas sörkultusz persze létezik, vagy létezett, de igazából engem nem érintett meg. Első este például konkrétan Pilsner Urquell-t töltöttek a Budvaros korsóba, nem tudom, hogy melyik a drágább, de nem lennék meglepve, ha nem a budvar lenne. Ráadásul a Gambrinus 8 koronáért kapható, a szállodában meg 45 volt, szóval vannak árak is rendesen. Azt sem teljesen értettem, hogy miért egy 2 decis kólát állítanank szembe egy félliteres sörrel, de mivel általában szomjas voltam, nyilván nem a bébikóla mellett döntöttem.Szóval, azt nem tudom, hogy létezik-e ez a cseh sörkultusz, és hogy sokat isznak-e a helyiek belőle, vagy meghagyják a hülye turistáknak, akiknek a pénzéből élnek, de azért mosolyogni már túlzás lenne, de ha létezik, akkor az sokat megmagyarázna. Négy nap alatt sörundorom lett.

A táj. Nem gyönyörű, csak szép. Annyira nem voltam elájulva tőle. Láttunk nagyon rendben lévő vidéki falvakat és kisvárosokat és láttunk onnan nem messze csúnya panelnegyeddel rendelkező ipari várost. Útitársaim szerint a vidék sokkal rendezettebb,  mint Magyarországon, ez valószínüleg így van. Az utak nem különösen jó minőségűek, hozzák a Káeurópai átlagot. Azt, hogy a sziklavárosokhoz miért olyan keskeny, kockaköves út vezet, hogy két busz nem fér el egymás mellett, miközben konvojban mennek oda a buszok, azt nem tudom. Gondolom, az erősen éghajlatfüggő, hogy a somogyi dombsághoz hasonlítható földrajzú vidéken sok-sok sípályát, felvonót láttunk. Nálunk ez nyilván nem érné meg.

A természeti szépségek tényleg szépek. Két jelentősebb helyen voltunk, az egyik a Morva-karszt, a másik a sziklaváros, mindekettő gyönyörű. A Morva-karsztban a Punkva-barlangban mondjuk érdekes volt, hogy a barlang aljára járda volt betonozva, illetve több helyen mesterséges kőfalak voltak, aztán amikor valaki lerakta az egyikre a gépét, akkor szinte önkívületi állapotban üvöltöttek rá, pedighát igazából nem árt annak a betonfalnak a fogdosás. Abból nem nő ki cseppkő… A sziklaváros is szép, bár mondjuk ott is behúzta a személyzet a fekete pontot, amikor benyögték, hogy öt korona per fő a vécé… Ja, hogy nincs egy WC sem az árban? Hát, magyarokkal mellényúltak, mert kifizettünk 5 koronát a kulcsért és húszan bementünk. Van ilyen.

A “rafting” a Vltava folyón (mások Moldvának hívják) egy lúzer dolog, a víz ugyanis koszos és a folyó fel van duzzasztva, alig folyik, viszont a zugókon kenuval átkelni nem egyszerű. Gumicsónakkal semmiség. Cesky Krumlov közepén a folyó fel van töltve szeméttel, építési törmelékkel, hogy gyorsabban folyjon. Na, ez szépen mutat egy középkori hangulatú kisvárosban.

Ceske Budejovice főtere (lásd a fenti képen) egy olyan dolog, amivel szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni. Sok helyen kitiltanák az autókat onnan, vagy építenének alá egy hatalmas mélygarázst, ha arra volna igény, de semmiképpen sem turistakergető autósoknak adnám. Lennének éttermek, kávézók, kirakodóvásár, valami ilyesmi, legalább egy szuvenírshop, ahol lehet kapni egy kicseszett hűtőmágnest, de nem. Budvar főterén nincs ilyesmi. Ugyanígy, gyakorlatilag nem tudnak mit kezdeni a turizmussal. Egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Budvar sörgyárban valaki nagyon átdobott minket a palánkon, ugyanis fél ötre értünk oda, ötkor zárt. Az valahogy kimaradt, hogy az utolsó tárlat rövidebb, ugyanis a látogatóközpontban lévő helytörténeti kiállítást, a sörfőzde saját kocsmáját és néhány új dolgot úgy kihagytunk, hogy amikor kijöttünk a gyár kapuján, már minden zárva volt, így akik arra számítottak, hogy a tárlatvezetés után vesznek egy szuvenírt, azok nem voltak sikeresek. Ez alighanem a sörgyár apró malőrje lehetett, sokkal inkább feltételezem róluk, mint a szervezőkről.

Persze négy nap alatt nehéz egy országot megismerni és megítélni. Olyan ez, mintha egy kisbolygón ülve elsuhannánk a Föld mellett és úgy kellene megismernünk az ott zajló folyamatokat. Látnánk belőle valamit, de igazán mélyrehatóan nem tudnánk képet alkotni. Ahhoz nem töltöttünk elég időt elég közel. Csak súroltuk a helyet, ahol voltunk.

Hát, valami ilyesmi. Képek hamarosan, folyamatosan.