A hídon (és a szigeten) tett sétám során kétszer jártam a középső pillérben, a híd közepén. Ezért jártam be felváltva a járdákat, hogy kétszer átmenjek rajta, ahelyett, hogy egyszer megállnék ott. Így kétszer volt alkalmam olyan momentumokat keresni, amelyet érdemes megörökíteni, ezért egy kicsit több fotó lett erről a helyről. Maga a hely léte is kérdéses lehet, hiszen a felszíni gyalogátkelők létesítése után szerintem az aluljáró egy felesleges, szükségtelen és drága hely lenne csak, csövesek tanyája, illemhelye.

Nem mintha már most nem az lenne. A helyet, amely egy 30-40 négyzetméteres terület, öt bejárat teszi “szellőssé”. A Margitszigetre villamossal érkezőket egy agyonfirkált és -fújt, húgyszagú barlang várja, amelybe bizony némelyik turista kétkedve merészkedik be. Az nem lehet, hogy egy ilyen járműről, mint a Siemens Combino, a XXI. század megtestesítőj, egy nyolcvanas éveket idéző sátánista szentélybe jutunk! Pedig lehet. Akkora a kontraszt, hogy szinte orrbavág. Ja, az inkább a szag.

Onnan látszik, hogy ki turista és ki bennszülött, hogy a bennszülöttek szét sem néznek. Nekik ez, ha nem is természetes, de legalábbis rutinfeladat. Nagy levegő és gyors léptek. Így talán nem fordul fel az ember gyomra. A turisták félve néznek befelé, gyanúsan méregettek még engem is, aki ausztrál turista álruhában próbáltam vegyülni…

A falakat grafiti borítja, szinte faltól-falig. A bűz orrfacsaró.

A híd tartozékai, mint a korlát és egyéb hasonló tárgyak siralmas állapotban. A korláthoz például építettek egy pótkorlátot, ami megakadályozza, hogy valaki nekidőljön az eredetinek és a Dunába essen az egész miskulanciával együtt. Minden csupa rozsda. Az enyészet az úr.