A Margitszigeten tett kitérőnek két célja volt, egyrészt lefotózni a hidat onnan, másrészt láttam, hogy “megy” a szökőkút, úgyhogy kedvem támadt egy kicsit játszadozni a fényképezőgéppel (ezek a képek is jönnek hamarosan, konkrétam 13-án). A hídra visszatérve az északi járdán indultam Pest felé, ahol már kissé rezignált voltam, sok volt ez a három óra rozsda, kosz, mocsok, bűz, rom. Igazából néhány fotót csináltam, addigra belefáradtam a folyton ismétlődő témák dokumentálásába. Nem volt semmi értelme harmincnyolcadszor is lefotózni a kidőlő korlátot, a rozsdás csavarokat. Szánalom, enyészet mindenhol.

Ennek a sorozatnak a csúcsa az a fotó, amelyiken egy, a villamosoknak jelzést adó lámpa látszik, amelyből kiáll egy rúd, amin egy kábel kúszik fel a felsővezetékre. Nem lehet ott túl régen, mert úgy emlékszem anno a pesti oldalon lévő kitérő kapcsán került oda… Szóval, az a bizonyos rúd egy körültekintő módon kiválasztott – dexion salgo polcelem. Pont. Gondolom, hetekig rágódtak, hogy a jelzőlámpát hogyan kössék össze a váltóval, mire rájöttek, hogy kábellel. Aztán sokat gondolkodhattak, hogy hogyan vezessék el a kábelt feltűnés nélkül? Az alépítményen, amit nehéz átfúrni, macerás, engedélyek is kellhetnek hozzá, szigetelni kell, vagy fent a felsővezetéken úgyis. Hát, akkor fent, mondta a rangidős. Na de mégsem lehet azt csak úgy, meg a kábel megnyúlik a tűző napon, nem tartja meg a saját súlyát, mert nem arra van kitalálva, szóval kellene valami tartóvas oda.

Te Józsi, hol van az a salgóvas, itt játszott vele a Dezsőke a gyárudvaron a mú’tko’.  Jó lesz az oda – zárta le a polémiát a rangidős – Ezeknek – gondolta magában.