Egy hónaposok lettünk

Egy hónapja volt az esküvőnk.

Az elmúlt egy hónapban rengeteget foglalkoztunk az esküvő és a nászút emlékeinek feldolgozásával. Képek, videók válogatása, megrendelése, miegymás. Nem esett azonban eddig szó azokról a beszállítókról, akik nélkül az  esküvő ebben a formájában nem jöhetett volna létre.

Tekintettel arra, hogy valamennyiük munkájával elégedettek vagyunk maximálisan (apróbb bakik becsúsztak, amelyek felett megfelelő toleranciával átsiklottunk), szerepeljenek itt ők egy posztban. Egyrészt azért, hogy 10-20-30 év múlva visszaemlékezhessünk rá, kiknek is köszönhetjük az élményt, másrészt pedig azért, hogy ajánljuk őket másoknak is nyugodt szívvel.

Ki kell emelnem, hogy egyébként nem voltunk könyörületesek. Ha egy vállalkozó nem megfelelően állt a kérdéshez, nagyon hamar repült. Ilyen a piacgazdaság, nem fizetek azért, hogy valaki kedvetlen fanyalgással rontsa el ezt az egyszeri, megismételhetetlen pillanatot. Profikra volt szükség, akik tudták a dolgukat és ezt korrekt áron vállalták. Nagy részüket az interneten böngészve találtuk, míg másik részüket az anyakönyvvezetőtől kapott kiadványból kerestük meg, míg másokat a személyes ismerettség révén.

Hogy kik ők, akik munkájukkal hozzájárultak az esküvőnk magas szinvonalú lebonyolításához? Íme:

  • Rendezvényszervező iroda az újpesti Polgármesteri Hivatalban – velük magától értetődőnek tűnt a házasságkötés programjának egyeztetése, a ceremónián szereplő színész, zenész és zene, a szülőknek a csokrok és az (alkoholmentes) pezsgő volt az ő feladatuk, amelyet korrekt módon teljesítettek. Együttműködésük az anyakönyvvezetőkkel megfelelő volt és minden nagyon gördülékenyen zajlott.
  • Csülök Vendéglő – a vacsora és a mulatság helyszíne a kisvendéglő éttermének különterme volt, amely ideális 40-65 fős vacsorák, ünnepi ebédek lebonyolítására. Újpest talán legjobb étterme jelen pillanatban, változatos étlappal és hangulatos terasszal várja a vendégeket. Az ünnepi menüt végülis mi variáltuk össze, maximálisan rugalmasak voltak ezügyben is a változtatások iránt. Hibátlanul működtek együtt a dekoratőrrel, a lemezlovassal és az ünnepi tortát is elhozták a cukrászdából.
    A Csülök Vendéglő az újpesti Reviczky utcában található, további részletek a honlapján olvashatóak.
  • Fotósunk Vancsó Zoltán fotóművész volt, akit végülis rokonok ajánlottak, de mint kiderült egyik kolléganőm esküvőjén is ő fotózott. Korszerű, nagy teljesítményű felszerelésével minden helyzetben helytállt. A képek kiválogatása online történt, majd kétféle felbontásban kaptuk meg a képeket. Munkájával nagyon elégedettek voltunk, igazi, maradandó emlékei lesznek az esküvőnknek. Néhány helyen kiesett a “dokumentátor” szerepből, bekapcsolt a fotóművész, meglátott olyan pillanatokat, amelyek egészen nyugodtan beleférnének egy fotókiállításba is, ezeket a képeket is kértük, mert különösen izgalmas, ahogy meglátta azokat a pillanatokat, helyzeteket, amelyeket mi átéltünk. Zoli egyéb remek munkái és elérhetőségei honlapján olvashatóak.
  • Videósunk Ditrói Zoltán volt, régi ismerősöm, kollégám, barátom. Videós karrierjét a Kodak-nál kezdte, amikor megvette kameráját, mi pedig eljátszottunk a kamera előtt egy Star Wars paródiát. Micsoda idők voltak azok! Azóta sok idő eltelt, az esküvői videózást nagy rutinnal és profizmussal űzi. Sok ötletet, tippet kaptunk tőle, tekintettel arra, hogy szerettük volna elkerülni a lakodalmas fílinget, mégis kellett egy-két elem, amivel hangulatot lehetett csinálni. Persze volt egy-két, váratlan fordulat, amelyre mi sem számítottunk, azonban ezt csak pozitív értelemben kell érteni. Elérhetőségei a honlapján olvashatóak.
  • A jegygyűrűket az Orex Óbudán, a Flórián Üzletközpontban található üzletében vásároltuk. A jegygyűrű trendekkel szemben mi a “klasszikus” karikagyűrű-fazont kerestük, amelyet végülis megfelelő árfekvésben és kivitelben itt meg is találtunk. A bolt címe: Budapest, III. Flórián Üzletközpont, Flórián tér 1-3. Tel.: 367-8408
  • Meghívóinkat a Meghívódiszkont Kft. készítette. Az online rendelés után emailben kaptuk a kész meghívó feliratát korrektúrára és a korrektúra után néhány nappal meg is kaptuk a meghívókat postán. Semmilyen minőségi kifogásunk nem volt és a meghívókat sokan megdícsérték, igazolva ezzel a szinvonalat. A cég online rendelési rendszerét honlapján lehet elérni.
  • A menyasszony esküvői ruháját az újpesti Ági Szalonban kölcsönöztük, ahol elsőre és azonnal sikerült megtalálni a megfelelő fazonú “királylány”-ruhát. Az előre megbeszélt ruhapróbánál el is hozhattuk a ruhát, majdnem két héttel az esemény előtt, de ez nem okozott gondot, inkább biztonságot adott.  Az eladó hölgy rendkívül készséges volt és ötleteivel szintén sokat segített. Az Ági Szalon elérhetőségei: 1042 Budapest, Árpád út 42. Telefon : +36-1/379-6183 Mobil : +36-30/933-3909
  • A vőlegény öltönyét, ingjét a Dohány utcában található Mr. XL ruházati üzletben vásároltuk. A nyomott árakkal szemben megfelelő minőségű és elsősorban méretű ruhákból végülis elsőre sikerült választani megfelelőt. Elérhetőségeik a honlapjukon olvashatóak.
  • A menyasszony cipőjét a Templom utcában található cipőboltban vásároltuk, ahol külön esküvői cipős rész található, a vőlegény cipőjét a Deichmann dunakeszi üzletében.
  • A vacsora helyszínének dekorációját a Dekomp Kft. készítette. A helyszíni megbeszélések után teljesen rábíztuk magunkat és nem kellett csalódnunk, a dekorációt mindenki dícsérte. A szokásos dekorációs elemeken kívül , mint amilyen az asztaldíszek, a virágok, a lufik , a székszoknyák és egyéb textíliák, hatalmas sikere volt a névre szóló köszönő ajándéknak és a világító jégkockáknak. Minden rendkívül természetes és harmonikus volt, amely nagyon sokat dobott a helyszínen. Oláh Erika közreműködése nagyon sokat emelt a vacsorán, ezért nyugodt szívvel ajánljuk mindenkinek. Elérhetőségei a honlapjukon olvasható.
  • Az esküvő virágdíszeit az Orchidea Virágbolt készítette. Ez a bolt évek óta a kedvenc virágboltom, megbízhatóak és magas szinvonalon teljesítenek mindig. Ők készítették az autós csokrot, a menyasszonyi csokrot, a koszorús lány csokrát, az eldobós csokrot és az úri kitűzőket (vőlegény, tanúk, örömapák). Csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni. Az Orchidea Virágbolt a Rózsa és Munkásotthon utcák sarkán található, telefonszám: 3804-721.
  • A menyasszony frizuráját és műkörmeit az Oxygen Wellness Központban lévő Gyöngyszem Szalon munkatársai készítették. Magas szinvonalú munkájukat sokan dícsérték, mi magunk is nagyon elégedettek voltunk vele. Móninak új fodrásza van azóta, ők. A szalon elérhetőségei megtalálhatóak honlapjukon.
  • A menyasszony sminkje Szőcs Szilvia munkája. Munkájával mindenki nagyon elégedett volt, neki is köszönhetően kaptunk rengeteg olyan dícséretet, amely arra utalt, szépek voltunk. Mármint a menyasszony, gondolom, mert nekem nem volt sminkesem. Se sminkem. Elérhetőségei a honlapján találhatóak meg.
  • A menyasszonyi kellékeket (fejdíszt, csatokat) ill. az esküvői gyertyákat a Mary-N Esküvői Szalonban rendeltük. Maguk a megrendelt termékek rendben voltak, a személyzet teljesítményében éreztünk némi ingadozást, amely azonban bőven belefért a biztonsági idősávba, amit hagytunk az esküvő előttre. Lefordítom:  Ez annyit jelent, hogy a fejdísz az utolsó pillanatban lett meg, aminek nem örültem túlzottan, de még belefértünk. A szalon elérhetőségei olvashatóak honlapjukon.
  • Az esküvői tortát a Horváth Cukrászdában rendeltük. Bár régóta egy másik újpesti cukrászdában rendelünk tortákat születésnapokra és névnapokra, esküvői kínálatuk elbizonytalanított minket, így kötöttünk ki a megújult Horváth Cukrászdában, amelynek árfekvése lényegesen magasabb, mint a környékbeli konkurrenseinek. Ennek ellenére jó döntést hoztunk, hogy ezt választottuk, az esküvői torta az egyik meghatározó eleme a vacsorának, meg kell koronáznia az estét. Az alul Esterházy-, középen gesztenye-, felül eper-krém ízesítésű marcipánbevonatú torta pedig tényleg a vacsora fénypontja volt és a 60 szeletes tortát a 45 vendég alig bírta elfogyasztani, jutott elvitelre is, nagyon finom volt. A cukrászda elérhetőségei honlapján olvashatóak.
  • Az ifjú pár esküvői autóját a Limousine Service Hungary biztosította. A számukra nyilvánvalóan nem nagy üzlet fuvart is rezzenéstelen arccal és teljes profizmussal bonyolították. Az autó időre érkezett, tiszta volt és szép, a sofőr udvarias és segítőkész. Pontosan azt kaptuk a pénzünkért, amire vágytunk, egy korrekt fuvart a házasságkötésről az étterembe és néhány perc magányt a nagy pillanat után. Csak ajánlani tudom. A cég elérhetőségei a honlapjukon olvasható.
  • A vacsora és a mulatság alatti zenéket és hangosítást Koller Erik biztosította. A garantáltan mulatós-mentes zenei aláfestést és tánczenét jól fogadta a vacsora közönsége és a tánc is könnyen ment a talpalávalóra. Profi hangosítást kaptunk drótnélküli mikrofonnal és némi hangulatvilágítással. Erik elérhetőségei a honlapján olvashatóak.
  • Nászutunkat a Hotel Lővérben töltöttük, amely speciális nászutas csomaggal próbált az érdeklődők kedvében járni. Az alapszolgáltatás áráért az alábbi plusz szolgáltatásokkal várja a nászutasokat: köszöntő pezsgő, masszázs, bórkostoló egy vacsorához, közös fotózás, ingyenes szobaszerviz. Jelenleg már nem találom a szálloda honlapján ezt a csomagot, de attól még magát a helyet mindenképpen ajánlom, nagyon kellemes, leszámítva, ha olyan meleg van, mint amilyen volt akkor, amikor ott voltunk. A szálloda elérhetőségei itt olvashatóak.

Ennyi. Nem rövid a lista!

Nem hiszem, hogy ki kellene bárkit is emelnem külön, mindenki tette a dolgát, ebből állt össze az az esemény, amely a mi esküvőnk volt. Köszönet minden közreműködőnek!

Egy hónaposok lettünk” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Érdekes téma. Nálam az a helyzet, nem vagyok valami nagy szövegelos típus, de most írok, hogy megköszönjem ez a kiváló bejegyzést.

Hozzászólások lezárva.