Fotótúrák: Az árvíz tetőzése Budapesten

Az elmúlt napokban katasztrófaturistát játszottam, bár megmondom őszintén, hogy nekem jobban tetszik a dokumentátor címke, ha már muszáj címkézni (muszáj!). Nem gondolom, hogy szégyellnivaló lenne, hogy az emberek megörökítik a velük történteket, erről szól az élet. A jó idő is a segítségemre volt, így bringával, önerőből sok helyre eljutottam, márpedig a jó fotózás alapelve, hogy…

Hétvégi összefoglaló: Kacsák, medvék és mocsárciprusok

Szóval, ez még az előző hétvége, de most már mindegy. Szombaton családi nap volt, fűnyírás, telkes fuvar. Ennek kapcsán kicsit megjárattam a fókuszgyűrűt a 300-ason, fűnyírás közben megfigyeltem, hogy szép virágok nyílnak a kertben. Minden csupa zöld volt, szerencsére a fű csak mérsékelten nőtt meg az esőzés ellenére, úgyhogy egész gyorsan levágtam. És még a…

Fotóséta: ami a "zsámbéki" hazajáróból kimaradt

Eddig összesen háromszor jártam Zsámbékon, ezt a mostanit is beleszámítva, először egy gimnáziumi bringatúra keretében, aztán egy másik bringatúra keretében (ez volt egyébként a leghosszabb privát bringatúránk, talán mintha egyszer mentünk volna egy hosszabbat, de ez volt az emlékezetesen nagy zsámbéki bringatúra), harmadszor pedig most, a Hazajáró rovattal történő együttműködés keretében. Zsámbék elég egyszerűen megközelíthető…

Fotóséta: Esztergom

OK, akkor már tényleg itt vagyunk a múlt hétvégénél, ahol hasonlóan a korábbiakhoz, a meteomókusoknak megint lövésük sem volt, hogy milyen idő lesz. Mondtak záporesőt, libaszart – mindent, ami belefért. Csakhogy ez már minket nem érdekelt, mert az ablakon kinézni szép idő volt. Mivel a Füvészkert 13 óráig zárva volt, illetve a Gyermekvasút napján induló…

Fotótúra: Hősök tere és környéke

Kicsit régen volt már (két hete?), úgyhogy gyorsan beteszem ide is. Tekintettel arra, hogy az egész hétvégére előrejelzett rossz idő elmaradt, szombat este kimerészkedtünk és elmentünk egy kis esti épületfotózásra a Hősök terére és környékére. Sajnos a karéjban lévő főalakok fotózása nem sikerült túl jól, viszont a térről és a Milleniumi Emlékműről (ez a tér…

Tutanhamon kincse – kiállításon jártunk…

Na, ez is megvolt, végre sikerült egy hétvégi időpontot lőni, amikor szépen el tudtunk menni megnézni a VAM Design Centerbe a Tutanhamon kincse kiállítást. Ez egy múzeumi másolat-kiállítás, ami annyit jelent, hogy nem az eredeti, több ezer éves tárgyakat hozták el, hanem mindent lemásoltak, hogy az utolsó karcolásig hasonlítsanak az eredetire és azt lehet megnézni.…

Lánchíd esti fényekkel – fotótúra

Micsoda lazaság! Még nem is írtam róla, hogy hétfőn hirtelen ötlettől vezérelve újabb fotótúrát tettünk Mónival a Belvárosban. Az ötletet az adta, hogy egy front kipucolta a levegőt, bár a város több pontján felhőszakadás illetve jégeső volt, minket szépen elkerült. Mire odaértünk a helyszínre, már tiszta légkör és a felkelő (majdnem) telihold látványa fogadott minket.…

Fotóalbum: Karácsonyi villamos

Idén először kedveskedett a BKV a közönségnek az ún. karácsonyi villamossal. A régi UV-villamos a végre újra teljes útvonalon közlekedő 2-es villamos vonalán járt az esti órákban. Kétszer jártam ott fotózni, az egyik még tizedikén Mónival, az eszméletlen belvárosi csúcsforgalomban szívtunk mire nagy nehezen sikerült parkolóhelyet találni, két fotózás között pedig beültünk a Régiposta utcai…

Tárgyfotózás: orchideák

Szóval, az úgy történt, hogy az egyik kollégám említette a múltkor, miközben a laptopját kalapáltam, hogy virágoznak az orchideái. Így aztán egyik este, munkaidő után, tartottam egy kis tárgyfotó-sessiont az irodában. Igazából itt jöttem rá egy nagyon hatásos és korszerű, divatos megvilágításra. Alább a képek!