Ma Alonso és a markában lévő Ferrari csapat újabb szöget vert be a sportág koporsójába, amikor elfelejtve minden írott és íratlan szabályt arra kérték az élen álló Massát, hogy engedje el a nála gyorsabb Alonso-t.
Massa végrehajtotta az utasítást, fejet hajtott a csapat érdekei előtt. A dobogón állva azonban azt lehetett látni a szemében, hogy győzni tudott volna a második születésnapján, a tavalyi horror-balesete első évfordulóján, jelezve, hogy visszatért, beszállt a játékba, azonban a csapata elvette tőle ezt a lehetőséget. Be kellett hódolnia a felsőbb érdekeknek, az ösztönös győzelem helyett egy teoretikus második hellyel kellett beérnie, egy vállveregetéssel, amelyet majd akkor kaphat, amikor Alonso-nak a végelszámolásnál minden pont számít.
Nem lennék meglepve, ha ez lett volna az utolsó őszinte versenye a Ferrarinál és jó zsoldosként ezentúl söprögetne Alonsonak, hogy aztán év végén elszerződjön. Egy ilyen akció, mint a mai, elveheti egy versenyző minden motivációját.
Mert Massa győzni jött ide és a közönség sem azért jött, hogy egy vinnyogó spanyolt lásson nyerni, aki még a csapattársát sem tudja versenyben megelőzni.
A legrosszabb dolgot tették meg a száguldó cirkusz játékosai ma: elvették a néptől a cirkuszt. Pedig tudniuk kellene, ha nincs cirkusz, nincs néző sem.
Minden csapatban van elsőszámú és második számú pilóta, és mindenki él a csapatutasítás trükkjével, ha van értelme. Vagy ha elég nagy a tét. De nem úgy, ahogy ezt ma a Ferrari tette. Ma elvették a szórakozást az emberektől, amikor a nyilvános rádión beszóltak Massának, hogy erősítse meg, hogy érti, mire gondolnak, amikor azt mondják neki, hogy Fernando gyorsabb nála. Amikor élőben közvetítették a telemetriai adatokat, amelyeken látszott, hogy a hajtűkanyar után csak félig nyomta a gázt, amíg Alonso elment mellette. Amikor élőben közvetítették, hogy megköszönték Massának és bocsánatot kértek tőle.
Lehetett volna neki egy kódot mondani a fülére, mondjuk, hogy “Csavart a hátsó diffit a 6-os állásba!”, amikor csak öt állása van a kapcsolónak. Vagy be lehetett volna hívni egy orrkúp-cserére, vagy egy plusz kerékcserére. De ezt a böszmeséget, amit ma a Ferrari csapata véghez vitt, nem lett volna szabad.
Mert tudjuk, hogy mindenki ezt csinálja, mégis, amikor Niki Lauda percekig szidja őket, mint a bokrot, akkor csak arra tudok gondolni, ez több volt, mint szerencsétlen bénázás. Ez egy oltári kemény kicseszés volt a csapat felől Massa irányába. Még akár azon az áron is, hogy esetleg elbukják az eredményeiket.
Pedig Massa nem tehet róla, hogy kevesebb pontja van, mint csapattársának. A tavaszi szezonkezdésre a balesete után csúcsformában visszatérő Massának a Ferrari nem tudott ütőképes autót adni. A Ferrari elismerte, hogy tervezési hibás az idei motor, most azonban úgy tesznek, mintha Massa lenne a sallang, a kínos rokon, a zabigyerek.
Pedig Massa a szívét-lelkét a Ferrarinak adta, amikor 2006-ban segítette Schumachert a gyenge autóban, de akkor nem bírtak Alonsoval, hogy aztán a nyakára ültessék 3 évre Raikkönnen-t, aki egyértelműen elsőszámú pilótának lett odahozva a csapathoz, azonban szemmel láthatóan nem boldogult a csapattal és csak az Alonso/Hamilton kakaskodás miatt lett világbajnok. 2008-ban túl későn kapott támogatást a csapattól, hogy világbajnok lehessen és Hamilton az utolsó kanyarban történt előzésével vette el tőle a bajnokságot. 2009-ben pedig horrorbalesetével a felénél végetért az egyébként is rendkívül gyenge autóval elkezdett szezonja.
Nem lennék meglepve, ha jövőre már nem piros autóban ülne.
Ne hagyjuk ki a képletből Alonso-t sem. Ő jelenleg a legnagyobb befolyású pilóta a mezőnyben. Régóta sunyi húzásairól híres, emlékezzünk csak a kis-Piquet esetére Szingapúrból, amiről nem tudott természetesen, de emlékezhetünk 2007-es kirándulására a McLarennél, ahol csak arra volt jó, hogy megakadályozza a saját nevelésű Hamiltont abban, hogy első szezonjában világbajnok legyen. Amit a McLarennél megcsinált Hamiltonnal a Hungaroringen, na, az bizonyította, hogy milyen hatalmú pilóta.
Az Európa-nagydíj a Schumacher-korszak lezárása óta Spanyolországban van, még ha azóta már eltelt 4 év… Mindenkit feljelent, mindenkit kioktat, emlékezetes Massával folytatott kiabálása a 2007-es nürnburgringi verseny után…
Összefoglalva, “mindenki doppingol, csak nem mindenki bukik le”. Ezúttal a Ferrari csúnyán lebukott. Manipulálta a végeredményt, teljesen feleslegesen és átlátszóan, amit a nézők nem fognak könnyen elfelejteni. A szponzorok pedig még kevésbé. Lehet, hogy lesznek majd, akik feltétlen támogatásukról biztosítják a Ferrarit, akárcsak Alonso-t, de vajon meddig lehet ezt csinálni. Meddig lehet ilyen sunyi húzásokkal az élvonalban maradni és játszani a tehetséges pilótát?