Hát, jól mutatja a lemaradásomat, ami a “kontent-tolást” illeti, hogy ezúttal a június elején meglátogatott egyik helyszínről fogok megemlékezni.

A vértesszentkereszti apátságot még anno a Hazajáró-rovattal történő együttműködés kezdetén néztem ki magamnak , ugyanis az egyik legjelentősebb hazai román stílusú templom és kolostor … lehetne, ha nem lenne egy romhalmaz az egész.

De miért rom?

Nos, elég zavaros történet. Röviden összefoglalva az alábbiakat lehet a bonyolult történetből kihámozni:

A Vértesszentkereszt elnevezés a 19. századból származik. A középkori oklevelekben Szent Kereszt, Udvarhely, Keresztur néven írtak róla.

A honfoglalás idején az erős és befolyásos Csák nemzetség uralta a Vértes környékét, szinte mindenhol összefutni a nevükkel. A család központja Csákvár lehetett… Az Árpád-ház kihalása utáni hatalmi harcokba ugyanis csúnyán belebuktak, ami annyit jelent, hogy nem sok hírmondójuk maradt, az emlékeik is elhalványultak. A különböző források alapján azt lehet mondani, hogy a hatalmas templomot és a hozzá kapcsolódó kolostort az 1200-as évek elején építették, 14 szerzetes lakta. A Csák-család hatalmának hanyatlása után az 1300-as években királyi birtokként működött, többször megfordult itt Nagy Lajos. Zsigmond a Rozgonyi-családnak adta zálogba, akik később a kegyurai is lettek az apátságnak, amelyre nem költöttek, állaga folyamatosan romlott. A hanyatlás az 1400-as évek második felében sem áll meg, amikor az Újlakiak vették át a környék feletti felügyeletet.

A benne lakó szerzetesek is folyamatosan cserékődtek, pápai engedéllyel a bencéseket a pálosok, majd a domonkosok váltották, az épületek állaga Mátyás király idejére rendkívül módon leromlottak.

1478-ban Vérteskeresztúr néven került bele a domonkos rend könyveibe. Tata 1543-as török kézre kerülésekor a szerzetesek elmenekültek a kolostorból. A térség 1687-es felszabadítása után kincskeresők túrták szét a romokat, majd megkezdődött a kövek módszeres széthordása a környező falvak, városok épületeihez. A terület 1754-től került az Esterházy család birtokába, és ettől kezdve megindult a rom módszeres pusztítása. Köveit a vidék épülő templomaihoz (Puszta­vám, Szend, Dad), a bokodi tó malom- és gátépítéséhez hordták el. Szárnos faragványt a csákvári emlékműbe és a tatai műromba befoglalva használtak fel. A pusztítás ellen Fuxhoffer Damján emelte fel szavát „Monasterologia”-jában, de segíteni nem tudott.

A romot a 19. század végén “fedezték fel” újra és az 1940-es években kezdték el feltárni. Rengeteg kőfaragás került elő, amelyekből összeállt a kép, hogy hogyan is nézhetett ki annak idején a templom és a kolostor.

Az épületmaradványokra elsőként Rómer Flóris figyelt fel a múlt században. A századfordulón írt róla Nácz József vértessomlyói plébános gazdagon illusztrált tanulmányában. Kisebb kutatásokat első alkalommal 1940-ben, Lux Géza vezetésével végeztek. Módszeres és nagy területekre kiterjedő munkálatokra csak 1964–71 között és a 80-as években került sor. Az 1964-ben megkezdett régészeti munkák után az 1980-as években került sor állagmegóvásra-helyreállításra, ami évtizedekig tartott. A régészeti leletanyag válogatott darabjai, a legszebb faragott kövek a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán láthatók. Az Esterházy család tatai angolkertjében álló műromba az apátsági épületek 24 faragott részletét foglalták bele.

Eddig a sztori.

A romokhoz Oroszlány irányából lehet eljutni, az iGo (for iPhone) tartalmazza POI-ként, de rossz helyen akar bevinni az erdőbe, egy bányaműhöz vezető feltáró úton, amire ki van téve egy jó nagy behajtani tilos tábla, amin azért én is elgondolkodtam. (Most megnéztem, a koordináták alapján a Navigon is ezen az úton akar bevinni, pedig az egy lezárt út elvileg.)

Szóval, az úttal szemben lévő biztonsági őr már rutinosan jött elő az autó megállásakor, rengetegen akarnak felmenni a lezárt úton, pedig nem az az igazi, hanem durván egy kilométerrel arrébb van egy út jobbra, na, ott kell felmenni. El kell menni egy magasban futó talán csillesorig, ahol egy hevenyészett jel mutat jobbra merőlegesen az erdőbe. Nos, ez az út vezet fel a romokhoz. Az autót az út szélén hagyva innen már tényleg gyalogszerrel lehet eljutni a rom kerítéséig némi emelkedőt és rengeteg szúnyogot leküzdve.

A területre csak a gondnok vezetésével lehet bejutni. Nem akarom megbántani őket, de nem tett jót nekik a láthatóan régóta megélt magány. A remeteség eléggé maguknak valóvá savanyította szegény embereket, úgyhogy elég nehéz felvenni velük a közös nevezőt…

Mindegy, ha eltávolítjuk a rárakódott sallangoktól a vezetést, akkor elmondhatjuk, hogy egy korrekt tárlatvezetést kapunk teljesen ingyen. Amit én, be kell vallanom, nem értek. Ezt a romot kicsit nagyobb marketinggel simán be lehetne kapcsolni jobban a turisztikai vérkeringésbe. A Vértes egyébként is bővelkedik látnivalókban, kár így kihagyni ezt a gyönyörű romot. Azt látom, hogy relatív sok rendezvény van a romkertben és azt is el kell ismerni, hogy szépen rendben van tartva,  ez is nagyon nagy dolog a mai világban. Az mindenképpen nagy szó, hogy a rom állaga, illetve a feltárt szobrok, faragások nem romlanak tovább. A restaurálás gondoskodott arról, hogy az utókornak is megőrizzék ezt az emléket.

A templom egyébként a maga idejében hatalmas lehetett, a helyszínen járva a méretét illetően az ócsai fölé tippelném ( a zsámbékinál mindenképpen nagyobb, csak torony nélküli volt), legalábbis az eddig látottak alapján. kolostorépületből a kerengő maradt fent, kicsit nehéz elképzelni, de azért rutinosak képesek lehetnek rá. A templom a feltáráshoz képest úgy néz ki, hogy a bejárat környéke felismerhetővé vált, itt található a harmadik képen látható eredeti kőfaragás is, illetve a szentély, a főhajó restaurálva lett a feltételezések alapján. Ez egy tiszteletet parancsoló méretű templomot feltételez.

Én nagyon sajnálom, hogy elpusztult, méghozzá a legostobább módon, politikai okokból hagyták lepusztulni és utána szisztematikusan széthordták. Ebben (a széthordásban) hasonlít a sorsa a zsámbékihoz.

Szóval, csak ajánlani tudom a romok megtekintését!

***

Az apátsági romokat egy alapítvány gondozza nagyon korrekt módon. Én nem haragudtam volna, ha egy korrekt belépődíjat is szednek, szívesen adtam volna pénzt a fenntartási költségekre. Ha már csak ezért elmegyek erre a kies, távol eső helyre, akkor nyugodtan feltételezhetik rólam, hogy értékelem annyira a fáradozásukat, hogy egy tisztes belépőjegy árát sem sajnálnám. Cserébe egy kicsit több önálló barangolási lehetőségre vágytam volna. Megmondom őszintén, hogy nem sikerült az általam kitűzöttnek megfelelő szinten átszellemülni, hogy elkészítsem a méltó fotókat erről a nagyszerű műemlékről. Nekem ennél több időre, a saját tempóm felvételére, a sietős rohanás lelassítására van szükségem ehhez.

A posztban szereplő adatokat a Wikipédiából illetve az apátság kezelőjének honlapjáról szereztem be. Előbbit a koordinátákért, utóbbit pedig egy rom műemlék példás kezelésének megismeréséhez illetve az aktuális programokhoz javaslom meglátogatni.