Navigon mizéria

Megjelent a Navigon iPhone-ra készített változatának frissítése (legújabb változata), letölteni egyelőre nem sikerült, úgyhogy csak a frissítésekről szóló printscreent tudom ide tenni illusztrációként.

Bár a fenti képernyő inkább csak az újdonságokról szól, remélem, kezdenek valamit azzal a súlyos anomáliával, hogy az útvonaltervező a kifejezett tiltás ellenére is gyakran mezőgazdasági utakra akar terelni, így az általa tervezett útvonalat gyakran csak fenntartásokkal lehet elfogadni.

Ez az állapot meglehetősen elfogadhatatlan. Nem tudom, miért van ez, talán a magyar térkép pontatlansága miatt, de egy 12 centi fenékmagasságú autóval nem lehet egy esőmosta szolgalmi úton közlekedni, pláne gyorsabban, mint a néhány kilométerrel hosszabb aszfaltúton, miközben pl. a Google Maps jól készíti el az útvonalajánlatot

Remélem, találtak erre megoldást, mint ahogy a magyar nyelvű változatban is csak reménykedni tudok, hogy a “tarts balra/jobbra” kifejezés helyett alkalmazott “fordulj balra” vagy néha “forduljon le balra” szófordulatokat is kicserélik, mert ez így bizony-bizony értelmetlen.

 

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a kicsit savanyú, kicsit zöld, de legalább a miénk iGo -t kellene belföldi utazásokhoz használni, mert annak mintha pontosabb lenne a térképe. A következő utazásunkkor végzünk egy ilyen tesztet…

A tesztelés után újra jelentkezünk a technika és tudomány híreivel… 😉

Navigon mizéria” bejegyzéshez ozzászólás

  1. nekem mindkettő fent van az iPhone-mon, de még eszembe sem jutott a Navigon-t- élesben használni. az iGo lényegesen jobb, a gyenge pont nem is a szoftver, hanem a telefon gps modulja, az szeret késni, no meg időnként eltéved, igy nem árt fél szemmel a térképet is nézni. A korábbi telefonomon (samsung) egy teljes értékű iGo volt, na arra nem lehetett panasz, de ott meg a telefon volt egy rakás sz..r.
    egy biztos, nioncs olyan beépített autós navigációs eszköz, ami megérne 4-5-600 eFt-ot.

    • Nos igen, sajnos történelmileg úgy alakult, hogy anno sikerült féláron egy Navigon Europe-hoz hozzájutni, míg az iGo-ból csak egy Magyarország+Románia van, úgyhogy lehet, hogy ezetúl belföldön iGo lesz, külföldön kénytelen leszek a Navigonra támaszkodni, meg előtte átnézem a térképen…

Hozzászólások lezárva.