A héten érkezik (én már azt hittem, hogy bemutatták), ennek kapcsán merült fel ugyebár az eddigi filmek sztorijai…
Mission: Impossible (1996)
Cruise 34 évesen, rövid hajjal csobban a történetbe, ami úgy indít, ahogy a legtöbb adaptáció, kiforgatják az eredeti történetből. Rühellem az ilyet, de mégis gyakori ez. Talán ez a legjobb példája, ahogy a csoport jóságos vezetője (Jon Voight játssza) átáll a sötét oldalra. Mesteri – lenne – ha a Csillagok Háborújában lennénk. Ezzel azonban megforgatják a sorozatrajongók szívében a kést, ami nagy bátorságra utal. Plusz, az összes szereplő meghal, kivéve Ethan Hunt, úgyhogy szabad irányt vesz a sztori, ami egyébként egy klasszikus kémtörténet volt, az emlékezetes mainframe-jelenettel:
Mission: Impossible 2 (2000)
A kemény maghoz tartozó rajongók szerint (akik hangadók, tehát kisebbségben vannak, szokás szerint), a franchise második része egy óriási baklövés volt és erről valószínűleg a rendező John Woo tehet, aki a sikeres Face/Off után érkezett újabb blockbusterhez, belerakva az összes rá jellemző stílusjegyet (pl. a galambok).
Cruise hosszú hajjal érkezik, amit szintén sokan leszóltak. Érdekesség, hogy a negatív főhős játszotta volna a Rozsomákot az X-Men-ben, de az M:I 2 forgatás elhúzódása miatt kirúgták és másik szereplő után néztek, aki Hugh Jackman lett… a többi már (film)történelem. Másik érdekesség, hogy ebben a részben hangsúlyozták ki először, hogy Cruise jónéhány olyan jelenetet maga csinált, amit más színészek simán leadtak volna a kaszkadőrnek.
Ebből még egy geget is csináltak Ben Stillerrel az MTV Movie Awardsra:
Nekem egyébként tetszett a film, még a Limp Bizkit zenéje is, bár ahhoz nagyon zúzós hangulatban kell lennem… Ja, és a Kodak (is) szponzorálta…
Mission: Impossible 3 (2006)
Kvázi reboot, vissza az alapokhoz (rövid haj), az eredeti zene, minden részletre odafigyelnek, nagyon feszes. J.J. Abrams hozta a színvonalat. Kicsit erőltetett is, ráadásul a szokásos kulcsjelenet nem a (szokás szerinti ellopjuk, hogy követhessük) lopás, hanem a hidas szabadítós jelenet.
Nagy nevek, nagy siker. Mondjuk Michelle Monaghan valahol itt ragadt bele a “sikíts az életedért” karakterbe, nincs más arca a nőnek. A csapata jó, a sorozatsztárból alkoholistává lett Rhys-Meyers, a Die Hard 4-ben is remeklő, azóta eltűnt Maggie Q szintén erős csapat.
Mission: Impossible (4) Ghost Protocol (2011)
Szerintem a másik zseniális rész a második után ez, naná hogy új csoport, szigorúan az akcióra készülve (felmerült Jeremy Renner főszereplőként bevezetése is, de ez végül elmaradt). Cruise közepesen hosszú hajjal. Behozták az előző részből Simon Pegget is, jópofa, bár kicsit idegesítő. Michael Nyqvist meg a tetovált lány sikerét meglovagolva svéd gonoszt játszott… Megint megy a kaszkadőrködés, ezúttal a Burj Khalifa oldalán kell mászni, nonplusultra. Cruise ezt is maga csinálta.
Ja, az elején Budapesten is végigmegy a kamera, mert itt játszódik a nyitó jelenet…
693 millió dolláros bevételével ez volt a sorozat legnagyobb hasznot termelő darabja.
Mission: Impossible – Rogue Nation (2015)
Nem tudunk róla túl sokat, kivéve, hogy a sztori (egy része?) Európában játszódik, meg hogy Cruise megint maga kaszkadőrködött, amikor egy Airbus A400M külsején ragadt felszállás közben…
Majd ülünk a moziban…