A premier napján beugrott a kosárba a legújabb Star Wars játék (nem vacakoltam vele, megvettem a Deluxe Editiont, “az olcsó később drágább” elvet követve) , amely LEGO is egyben. Neki is álltam letölteni a PS4-re, ki is írta, hogy 15 GB – 37 óra … Mondjuk ezt egész jól fogadta Misi, mondta, hogy akkor később játszunk vele.
Aztán átváltott a képernyő, és egy 2,5 GB-os adagot kezdett letölteni, ami készen is lett vacsora előttre, úgyhogy nekiálltunk játszani…
Persze még tanulnia kell az irányítást, ami lényegesen egyszerűbb, mint pl. a Battlefronté, abban nagyon hamar a plafont vagy a padlót nézi a kedvenc gyakorlópályáján. Itt egy kicsit más a perspektíva, gyk. a két joystick nélkül lehet játszani, ami a kis kezekkel sokkal egyszerűbb.
Szóval, az első pályát játszottuk végig, ami a csata az Endoron illetve a végső leszámolás az Uralkodóval az A Jedi visszatér-ből. Itt kiírta a PS4, hogy még le kell tölteni a játék 65 százalékát, úgyhogy nem lehet tovább menni, úgyhogy ennyiben is maradtunk. (Reggelre letöltötte standby módban.)
Elég hamar rá lehetett jönni arra, hogy mit kellett csinálni, kivéve a végén, amikor az uralkodó elkezdi pörgetni a legókat, akkor elég sokáig tartott, mire rájöttem, hogy feje feletti két pontra kell a fénykardot odadobni.
Ha esetleg valakit érdekel a végigjátszás, akkor íme egy videó (nem én csináltam) erről az első pályáról:
Egyelőre ennyi, ha valami érdekes történik, még jelentkezek!