A hét elején, a Karácsony utáni első napon volt szerencsénk az IKEA-ban járni. Mivel közelebb esett az Örs vezér téri, oda mentünk, végig a felújítás alatt álló Róbert Károly körúton. Az ott látott állapotokról eszembe jutott egy érdekes párhuzam.

A Róbert Károly körút maga Magyarország.

Adott egy négysávosra tervezett és egykoron megépített külső körgyűrű. Nekifognak felújítani egy szakaszát szeptemberben, amikor megindul a nagy forgalom rajta. Egész nyáron semmi, nem szólnak róla, hallgatnak, míg egy augusztus végi napon belevágnak, de úgy jó magyarosan.

Mint egy ország.

Amúgy is nagy a forgalom, mindenki szívja a gázt, de ettől még nagyobb lesz. És ahelyett, hogy három műszakban dolgoznának éjjel-nappal, hogy készen legyenek egy hónap alatt, ehelyett kitűzik maguknak a kilenc hónappal későbbi határidőt, ami garantáltan azt jelenti, hogy addig ott közlekedni egy agyrém lesz.

Minden reggel a teljes észak-budai agglomerációs csúcsforgalom ott áll a Szentendrei úton, araszolva. Igaz, ők már fejlett képességű araszolók, hiszen este hazafelé ugyanaz a három kereszteződés mattolja be őket, ami reggel befelé, M0 meg nem épül, mert mindegyik környékbeli (és egyben kormánypárti) polgármester akarja is meg nem is, hogy épüljön, magyarán épüljön a szomszéd telkén, de a lehajtó egyik ága felém kanyarodjon, mert az kültelki mocsarat már odaadtam a haveroknak és alig várják, hogy eladhassák egy jöttment baleknak virágzó ipari park építhető jeligére…

Ja, és akkor jönnek a környezetvédők, hogy szegény sziklagyep, csak azt ne tegyük tönkre! Hát értem én, hogy szegény sziklagyep, amelyik sosem nőtt volna ki a hegy tetején, ha nincs rajta légvédelmi rakétabázis, letarolva az erdőt, de lassanként a budai hegyvidék is csak egy ködbe, méghozzá sűrű füstködbe vesző optikai csalódás lesz, ha nem terelik le róla a budaörsi irányból a szentendrei irányba oda-vissza áramló tranzitforgalmat… A sziklagyep fontosabb ugye, mint a gyerekeink tüdeje, akik tüdőrákot kapnak a levegőtől anélkül, hogy egy Bolivar Belicoso-t is elszívtak volna valaha… “De hát barátom, Miami nem Cuba” (az idézet származásának helyes megfejtői között azso.net előfizetést sorsolunk ki 😉 ), a szmogtól korántsem akkora élvezet tüdőrákot kapni, mint egy  (több) jó szivartól…

Egy szándékosan, előre megfontolt szándékkal megbénított és gúzsba kötött országban vagyunk, ahol csak el szeretnénk jutni az úti célunkba, szeretnénk élni az életünk, de a hatalom, ami nem kormány, hiszen saját magára a hatalom kifejezést alkalmazza, meggátol ebben. Mert hatalma van hozzá. Szerinte felhatalmazása is van erre, ami persze csak játék a számokkal és a jogi kifejezésekkel, de ki emlékszik már erre.

Vajon miért tart két kilométer út felújítása kilenc hónapig, miközben ma pontosan tudjuk, hogy egy kiadós kopóréteg-csere és útburkolatfestés tőlünk nyugatabbra ennél sokkal gördülékenyebben és főleg gyorsabban megy???

Mert ugyebár fizetem az adót, ami sokkal inkább elbillen a jövedelem-alapúság irányából a fogyasztás-alapúság felé, miközben élénkíteni kellene a fogyasztást, de valójában csak az fizet adót, akit el tudnak kapni. A szabályok ugyan léteznek, viszont ezek többsége könnyen kijátszható, megkerülhető, megszeghető. Ráadásul kedvez is bizonyos irányba, vagyis csak el kell indulni, a pálya lejt.

Mint a Róbert Károly körúton. Szabályok vannak (KRESZ), útburkolati jelek csak nyomokban, néha azok is rosszak, de ki tartja be azokat a szabályokat, amiket betartva az ember élni nem tud. Egy elhagyott építési terület kint felejtett 30-as táblákkal? Mindenki nyugodt ötvenes tempóban halad, amíg egy rosszul beállított közlekedési lámpa nem állja útját…

De olyan ez a körút, mint az ország.

December 27-én, plusz 7 fok, napsütés, senki nem dolgozik a felújításon. A munkagépek levonultak, őrizni sem kell semmit, jól látszik, itt úri népek dolgoznak, akiknek tiszteletben tartották a pszeudo-hitét és nem kergették öngyilkosságba őket, hogy dolgozzanak a “két ünnep” között.

Így megy az országban is nagyban. Nem találsz működő hivatalt vagy szervet az ünnepek közeledtével, eldobják az aláíró tollakat az illetékesek is, fizetési besorolástól függően hidegebb vagy melegebb éghajlatra távoznak kipihenni az év fáradalmait.

És micsoda fáradalmak! Bárhová megyek, mindenhol olyan utakat találok, amik szétverik az autóm futóművét. Netalán megbetegedne valaki, elég ha egy hullazsákot visz magával a kórházba és ráírja, kit kell értesíteni, ha eljött a Kaszás. Egy gonddal kevesebb… A gyerekeket meg direkt hülyére nevelik, hogy eszébe se jusson nagyra vágyni, de legalábbis többre. Az az érzése az embernek, hogy az amúgy is úgy felejtett, tönkrement országot ilyenkor elhagyják a vezetői, mint a Róbert Károly körutat a felújítói.

Pedig lenne munka bőven, nincs még kész semmi, sőt egyre rosszabb a helyzet, de azért egy kis pihenésre, szusszanásra mindig van alkalom. Pont, mint egy jó útfelújításnál.

Én azt nem értem, hogy hol siklott ez ennyire félre?

Mindegy, remélem, érthető a párhuzam.

Boldog Új Évet, (szegény, romos, szétszedett, otthagyott) Róbert Károly körút!