Macskalyuk és Salgó vára.

Hajnalban arra ébredtem, hogy megint leizzadtam, ami nem csoda, mert a nyitott ablak ellenére simán felment a hőmérséklet 28 fokra, ami aludni már izzadós…

Így aztán kinéztem az ablakon és látom, hogy fent van a Vénusz, még éppen látszik az Orion-öve és néhány egyéb csillag is. Sajnos a vár egyáltalán nincs kivilágítva, úgyhogy egy kicsit nehéz volt fókuszálni… mármint a fényképezőgépnek…

Ha már itt tartunk, van egy kis kavarodás a fejemben Somoskőújfalu és Somoskő között. Somoskőújfalu a 21-es út mentén fekvő falu, amely nemrégiben újra önállósodott, míg Somoskő (és Salgóbánya) Salgótarján része… Mi Somoskőn lakunk.

Reggel végülis időben keltünk (szó szerint a hasamra sütött a Nap, egyenesen be az ablakon, úgyhogy tényleg fel kellett kelni), kiadós reggeli után neki is vágtunk a mai etapnak. Délelőtti úticélunk a macskalyuki bazaltbánya közelében lévő kilátó, ahonnét elkészülhet a régen várt fénykép.

Ha már itt tartunk, sikerült annyi morzsák összeszednem Macskalyukról, hogy ebből külön poszt lesz, már most szólok!

Szóval, elindultunk a vár mellett a tanösvény felé, ahol egy régi ismerőssel futottunk össze. Azért lássuk be, mekkora ennek az esélye, hogy pont akkor indulunk el a vár felé, amikor ők is? Ennél többet sajnos nem árulhatok el, de azért elég kedves pillanat volt. Ezek után elindultunk Misivel lefelé. Első megálló a bazaltorgona, majd a kőtenger. Itt jöttem rá, hogy a fényképezőgép manual-fókusz-módban maradt.

Utána lesétáltunk a patakhoz, ahol átkeltünk a fahídon és határköveket láttunk – nem értettük. Ezek után a sárga jelen felkapaszkodtunk a Macskalyuk oldalába, ahol elértük a vámháznál a kisvasút nyomvonalát és onnan azon haladtunk az egykori macskalyuki bányáig, ahol a kilátó is található a szirt szélén. Kicsit majrés a felső szintre felmászni, de végülis felkapaszkodtunk (a tetején el van vetemedve a korlát, úgyhogy majdnem beszorultam a hátizsákommal). Itt elkészültek a kötelező fényképek, amelyek egyben ábrázolják a két várat.

Itt jegyezném meg, hogy persze, ha lett volna néhány hetem várni a megfelelő időjárásra, hogy egy jó tiszta légkör legyen, lehetőleg napfelkeltekor a fullframe gépemmel egy nagy fényerejű profi obival – nos alighanem nem olyan fényképek készültek volna, amilyenek, de sajnos ennél többre nem futotta…

Érdekes, hogy a kilátóból látszott a szállásunk is, sőt, az ablakunk is.
Itt rájöttem, hogy a képstabilizátort is kikapcsoltam a hajnali fotózás kapcsán, úgyhogy azt is visszakapcsoltam…

Kicsit időztünk, aztán visszaindultunk. Visszafelé persze ugyanaz az út rövidebbnek tűnik, kivéve, ha elkapja az embert a felénél a hascsikarás… Mivel éppen a völgy alján jártunk, megnéztük a házat, ami ott van, hátha van valami WC, persze semmi sincs, viszont érdekes módon átkeveredtünk a patakvölgyön keresztül Magyarországra, ahonnét elvileg utcákon át feljuthattunk volna a szállásra. Mire erre rájöttünk, szerencsére elmúlt minden ingerem, úgyhogy az eredeti tervhez tartva magunkat, a várhegy felé vettük az irányt.

Elég gyorsan haladtunk végül, kerestünk egy követ emlékbe a kőtengerből, újrafotóztuk a bazaltorgonát. Fent a várnál a határkövek alapján rekonstruáltuk a határt, ami végülis nem az utca egyik oldala volt, hanem kicsit feljebb egy flikkflakk, egy darab kerítés egyébként a bozótban még mindig megvan és Misi egészen egyszerűen elutasította ezt az elméletet. Neki sokkal romantikusabb, hogy az utca egyik oldala volt a határ – igaza van, én mondtam így, mert én is így emlékeztem, úgyhogy maradjon így.

Ezek után feljöttünk a szobába és magunkra zúdítottuk a klíma légzuhatagát. Nem volt kedvünk semmihez. Megbeszéltük, hogy holnap megyünk Salgóbányára.Beültünk az autóba és elmentünk a Somosi Fogadóba ebédelni, ahol egész délután svédasztalos ebédet lehet enni 1390-ért, ami nem rossz. De a helyet nem tudom senkinek ajánlani, kicsit lepukkant, de leginkább kicsit koszos…
Az alkoholmentes sör nem volt hideg, így simán. Most mit mondjak?

Szóval, ezek után Somoskő felé továbbmentünk Eresztvény felé, ami szerintem csak valami külterület, vagy ilyesmi, van ott egy nagy játszótér, meg valami Geopark Látogatóközpont, nyilván rengeteg pénzt költöttek rá, de megkérdezni sem lehet, mi lehet az… Jégkrém sem volt, csak három vacak…

Na mindegy, az árnyék nélküli játszótéren aszalódás után mondtam Misinek, hogy megmutatom, merre van az út Salgó-vára felé. Ahogy odaértünk a parkolóba, rákérdeztem, hogy mi legyen. Misi közölte, hogy menjünk. Azt mondta később, hogy nagyon büszke magára, hogy ilyen jól és okosan döntött. Ha másképp döntött volna, akkor nem lenne ilyen okos. Azt hittem, elájulok, ahogy ezt előadta…

Szóval, nekiálltunk, felmásztunk a várba, azért volt egyébként tényleg jó döntés, mert négy óra felé járt az idő és elég jó felhős volt az ég, nem volt olyan nagyon meleg.

Salgó várába egy borzalmas út vezet, hatalmas gömbölyű sziklákkal és rézsűkkel. Sajnos maga a vár sincs sokkal jobb állapotban, a falépcsők eléggé ingatagok. Azt kell mondanom, hogy ha bárki szemrehányást tesz a szlovákoknak, hogy miért nem tesznek valamit a somoskői várral, akkor valaki nézzen körül Salgó környékén – szerintem az nagyobb szégyen.

Persze értem én, hogy sok mindenre nem futja, amire ildomos lenne, de itt is érvényes a szabály: Mindenki arra költ/azzal tölti az idejét/stb., ami fontos neki.

Lebotorkáltunk a várból, megnéztük a felfelé talált ganajtúró bogár-bulit, majd átsétáltunk a Boszorkánykőre. Sajnos nem sikerült a kétváras fotót visszafelé megcsinálni, mert egyrészt rossz objektívet vittem, másrészt az erdő benőtte Somoskő felét, úgyhogy körbenéztünk a sziklákon, de mivel nem találtunk boszorkányokat, elindultunk lefelé.

Vacsora a salgótarjáni McDonald’sban, ami feltehetően a holnapi ebédünk helyszíne is lesz.

Hazatérve a szállásra Misi a paplanokból megépítette a várhegyeket és elmagyarázta, hogyan mentünk át a hegyeken. Sok volt már a várakból, de imádta mindet.

Holnap – ha csak másképp nem alakul, akkor Ipolytarnóc következik, meg az őskövületek, aztán megyünk haza és várjuk, hogy legyen melegvíz.