Szerencsére az Apple nem csak a zászlóshajóban (a tizes névre hallgatóban), hanem a “legacy” nyolcas modellekben is bevezette a más gyártóknál már évek óta létező töltési módszert, úgyhogy nem béna tokot kell vásárolni az IKEA-ban, hanem elég egy töltő.

Nagy nehezen sikerült is beszerezni, persze a fekete modell az teljesen kifogyott és a fehér (bézs) színűt is csak harmadik nekifutásra sikerült még karácsony előtt megvenni…

Először a korábban már véletlenül látott videó alapján egy töltőállomás készítettem.

 

Illetve nem is, hiszen ebben kivágja az alját a parafa alátétnek és úgy rakja bele (mennyivel szebb a fekete), én meg csak úgy simán beleraktam a kábelt meg egy kisebb lyukon átfűztem…

Szóval nem rossz ez, nem rossz ez, de őszintén szólva az történt velem, ami ritkán szokott (nyilván sajnos, hiszen ez egy pozitív tulajdonság is lehetne), elégedetlen voltam ezzel a szetappal. Ronda is volt, ezért nem is fotóztam le és nem is írtam róla.

Aztán a legutóbbi kanyar során sikerült végre beszerezni azt a lyukfűrész készletet (IKEA-ban pont feleannyiba kerül, mint a legolcsóbb bármelyik barkács-áruházban), aminek a legnagyobb eleme pont a töltő mérete.

Így aztán hirtelen felindulásból felcsaptam az akkus csavarozóra és nekiestem az asztallapnak. Kitartó egy dög ez az IKEA-s préselt bútorlap, visított a fúró alatt, amikor már Misi is befogott füllel ordibálta, hogy hagyjam abba, akkor tartottam csak szünetet a füstölgő asztal felett…

Végül második nekifutásra (trükkösen a másik oldalról szembefúrva) sikerült lyukat ütni a kollektív tudaton… ja nem… az asztallapon és nekiállhattam összetakarítani a mindent beborító fűrészport.

Viszont nagyon pöpec kis lyukat csináltam és rögvest belé is helyeztem a töltő külső befoglaló-keretét. Íme az eredmény:

Mivel egy kicsit forgott, megtoltam Pattex ragasztóval, ami mostanában nagy barátom lett.

Így most ott csücsül az asztallapon a töltő, amire csak ráteszem a telefon és nem kell kábelt venni/dugdosni, arról nem is beszélve, mennyivel nagyobb rend lett így az asztalon.

És bár most kicsit elterelődött a szó a vezeték nélküli töltésről magáról a barkácsolásra, a végére említsük meg!

A vezeték nélküli töltés egy csodálatos dolog. Egyszerűen hihetetlen, mióta hallgatom, hogy “vezeték nélküli iroda” így, úgy, blabla. Itt kezdődi a vezetők nélküli iroda. Persze jó, hogy nem kell ujjnyi merev koaxkábeleket húzgálni a szobában az internet miatt, de az csak egy kábel. Még egy laptopos környezet is annyi kábelt tartalmaz (bizonyos helyzetben akár többet is, mint egy PC-s), hogy az ember nem győzi elrakni a kábeleket.

Persze, értem én, hogy vannak helyzetek, amikor nem megy másképp, de messze vagyunk még a vezeték nélküli irodától. De a töltés ilyen megoldása (pláne, ha egy szabvány mentén fut) nagy királyság.

Bírnám a PS4-kontrollereket is vezeték nélküli töltéssel, de akár a tévé távirányítójából is száműzni lehetne az alkáli elemeket, az órákról vagy hasonló dolgokról nem is beszélve!

Szóval, hatalmas királyság ez a töltési mód és elégedett vagyok magammal, hogy ilyen szépen megcsináltam az installációt. Ennél már csak akkor lennék elégedettebb, ha sikerült volna feketét vennem, ahogy eredetileg terveztem – de aki ismer, az tudja, ha én elindulok vásárolni, akkor nincs megállás.

Tájékoztatásul: A cikk írásának pillanatában sem lehet feketét kapni. Amióta megjelentek az új iPhone-k, azóta folyamatosan készlethiány van az IKEA-nál. Szerintem ők is hatalmas üzletet csináltak ezzel.