Áll egy autó a zebrán…

Ez itt nem a tahóparkolásponthu. Ez az élet. A valóság. Az ország és nyomora! A tükör és ami mögötte van. A meggörbült tér-idő… Erre tessék!

Nem megy nekem ez a hatásvadász clickbait szöveg, úgyhogy bocs a fentiekért, de nem egy hosszú téma lesz, viszont nem akartam ellőni a poént anélkül, hogy ne kellene kattintani.

Szóval, vasárnap délután Újpesten jártunk, szülinap-névnap kombó kapcsán a Pozsonyi úton. Amikor leparkoltam feltűnt egy autó, de csak távozóban sikerült lefotózni.

Szóval a képek készítése óta eltelt egy hét, lehet, hogy már megváltozott a helyzet!

Az autó, egy “korábbi évjáratú” Ford Ka a Pozsonyi utca és a Chinoin utca találkozásánál a járművek számára fenntartott úttest és a villamossínek közötti járdaöblözetben áll, a zebrán. A zebrát teljes szélességében blokkolja. Szemben a forgalommal.

Az autó láthatóan balesetet szenvedett, én nem tudtam pontosan megállapítani a félhomályban, hogy honnan jött és minek ment neki, de kerekei ki vannak törve, a légzsákok eldurrantak.

Az elhaladó villamostól néhány centire van az orra, amin az látszik, hogy a bal eleje akadhatott bele valamibe…

A gyalogosok kerülgetik – ottjártamkor éppen egy család babakocsival volt kénytelen a járdasziget felé szlalomozni.

De a legszebb az egészben a hivatalos papír, ami oda van ragasztva a bal hátsó ablakra, ami egy január másodikai szemléről szól, vagyis a jármű ott állt már  legalább egy hete. A fotómon sajnos nehezen kivehető a szöveg (ráadásul a lap egy nylonzsebben félba van hajtva, tehát nem látszik a folytatás), az mindenesetre érdekes, hogy az újpesti önkormányzat városrendészeti osztályának sikerült szemrevételeznie a járművet és felhívta annak tulajdonosának figyelmét, hogy a járműve közterületen engedély nélkül parkol.

Az irat egyébként egy jogszabályra hivatkozik, miszerint “hatósági jelzés nélküli” a jármű, ez azonban nem igaz, hiszen rajta van a rendszám. Mindenesetre, a sóhivatal tette a dolgát, a láthatóan magára hagyott járműre ragasztott tájékoztatással elintézte a dolgot.

Nem tudom tényleg, hogy ott áll-e még az autó, vagy sem, de elgondolkodtató, hogy ennyire nem működik egy ország, vagy ennyi a működése a jó gazda államnak?

Mert mit tett volna Gipsz Jakab állampolgár, ha ez az autó az ingatlana előtti közterületen, parkolóban áll így meg? Gondolom, hívja a rendőrséget, akik ellenőrzik a rendszámot, értesítik a tulajdonost és rendelkeznek a roncs eltüntetéséről. Vagy megelőlegezik ezt és hívnak egy trélert és elszállítják a roncsot egy telephelyre, amíg az ügy tisztázódik (ha pl. a tulajdonos kórházban van, vagy ilyesmi)…

Ehhez képest egy láthatóan magára hagyott, ám azonosítható autó ott fekszik a zebrán, zavarja a közlekedést, esetleg veszélyes, környezetszennyező anyagok szivároghatnak belőle egy lakóövezet kellős közepén és nincs hatóság, aki szerint ez nem jó így.

Illetve bocs, egy van, aki a roncsra ragasztja a felszólítását, hogy a tulaj vigye innen el…

Hát, ez szánalmas.

Ha esetleg valaki járt arra azóta, vagy tud valamit a jármű ottlétének okáról, sorsáról, nyugodtan dobja be kommentbe…