Vízkeresztkor az ablakunk alatt ment a karácsonyi fényvillamos, úgyhogy szaladgáltunk egy kicsit utána.
Először is egy órával korábban elindultunk a Savoya Parkba, aminek egyenes következménye az volt, hogy egy órácskát üldögéltünk a Savoya Park különböző pontjain…
Aztán jött a járgány.
És itt megint megjelent a jelenség a képen, amikor bizonyos helyeken egyszerűen nincsen szín. Lásd fent. Agyameldobom.
Aztán jött, meg ment – akit érdekel az összes kép, legalul megtalálja. Az egyik képet emelném csak ki, ami talán különlegesebb, mint a többi.
Szóval, ezen a képen áll az UV kivilágítva, mellette állt egy CAF, ami elment a felvétel közben. A fényvillamos lámpáinak fénye tükröződött a CAF oldalán, ez megörökítődött, míg a CAF igazából nem, mert nem áll elég sokáig egyhelyben.
Így maradt a levegőben lebegő tükörkép. Szerintem jópofa.
Ezek után elmentünk a következő 17-essel a Zsigmond térig, ahol lefotóztuk a visszafelé tartó fényvillamost. Ezután a nyomába eredtünk a követlenül mögötte jövő CAF-fal, de persze nem értük utól.
A MOM-Parkban benyomtunk egy mekis vacsorát és kiálltunk a túloldalra. Jött is a villamos, idén utoljára lefotóztuk és búcsút intettünk neki.
Az összes kép:
Készült videó is:
Viszlát, Fényvillamos!