Hogy ne csak a saját szemétdombunkon kapirgáljak, megosztom ausztriai élményeimet is.

Szóval, annak idején sokat jártunk Ausztriában, 2008 és 2011 között. Rengeteg helyre eljutottunk. Ausztriának megvan az az előnye, hogy a természeti környezet csodálatos. Ha valaki eléri a hegyeket Bécsen túl, akkor olyan (a síkvidéki magyar számára különösen) szép hegyek között találja magát, amelyek látványa teljesen megbabonázza az óvatlan utazót.

Ez az érzés már érezhető halványan a Schneeberg környékén is, azonban a Salamander-bahn várójában valami egész más érzés fogott el.

A Salamander-bahn Puchbergből indul a Schneebergre, kb. 1000 méter szintkülönbséget leküzdve. Példás szerkezet, olyan, amire azt mondanák, hogy ez a német precizitás iskolapéldája, de ez osztrák. A budapesti Fogaskerekű-vasút egyrészt egy dombra visz fel, és azt is olyan technikai körülmények között teszi, hogy minden tiszteletemet a karbantartók hősies munkájával kapcsolatban leróva, amihez képest a Salamanderbahn egy TGV.

Nem kattog, nem zötyög, nem hörög. Csak fel és le. Csendben, három nyelven informálva.

Jegyet foglalni az interneten is lehet, mutatja az aktuális helyek számát. Nem adnak el több jegyet a helyeknél, mint a budapesti Gyermekvasúton szokás nyílt nap alkalmából…

A felszállás egyfajta zsilipeléssel történik, azaz akinek megvan a jegye, azt a vonalkódot beolvasva beengedik a peronra. A vonat beérkezik, a másik oldalon kiszállnak az utasok és beszállnak a másik oldalon (ami csak akkor nyílik ki, ha leszálltak).

A hegyen is látszott (ki volt írva), hogy hol fog jönni a vonat, hol lesz a beszállás. Kisebb sor alakult ki, beálltunk mi is.

Ahogy növekedett a sor, látszott, hogy nőtt két oldalága, ellentéte oldalon és ott volt a mi sorunk is. Csupa németül beszélő ember (később találtunk egy magyar családot, de nem ők okozták a perpatvart), olyan dél-balkáni tempóban próbált bejutni a peronra, mintha az élete múlna rajta. Ehhez képest  a magyarok, akik megelőznek egy forgóajtóban, szépen araszoltak a fősorban.

Megdöbbentő volt ezt látni. Nem tudom, hogy milyen összetételű volt a várakozók tömege, de semmi okuk nem volt rá, hogy siessenek, tolakodjanak, mégis ezt tették. Lehet, hogy mindenki külföldi volt, az is lehet. Nem tudom, de nagyon megdöbbentett. Az volt a pozitív előítéletem, hogy az osztrákok kedves emberek. Nos, ezek alapján sajnos egy kicsit összetört bennem valami.

Nem szabad az előítéletekre hallgatni. Sosem.