Hans Zimmer: Live at Prague

Az ünnepek alatt került valahogy zenehallgatás közben a látóterembe ez a koncert-felvétel, teljesen a rabja lettem.

Valahogy? Tudom, hogy a Youtube-n böngészgettem és valahogy ráakadtam Brian Tyler videóira, aki talán az F1 himnusz szerzőjeként borzolta egy éve az idegeinket, miután a kicsit öreges, de azért meglepően korszerű hangzású F1-szignált ütötte ki a Liberty Media közreműködésével.

1:47-től az utolsó Bernie-szignál, utána az új…

Brian Tyler egyébként emellett a himnusz mellett a Vasember 3 és a Thor: Sötét világ zenéjét is szerezte sok más filmzene mellett, az utóbbi években bejött neki az élet.

Innen jutottam el Hans Zimmerig, ahol kidobta a tavalyelőtti prágai koncert számait, amitől teljesen elájultam, úgyhogy beszereztem az iTunes-on (első ilyen filmem) és a Spotify-n is becsekkoltam. (IMDb link: https://www.imdb.com/title/tt5732482/)

Mint megtudtam, egyébként ez a koncert 2016-ban és 2017-ben is volt Budapesten (én hol voltam eközben?), bár állítólag siralmasan vacak volt a hangosítása. Sajnos nem járok koncertekre, nem engedhetem meg magamnak, vagy lemaradok róluk, mint erről is…

Néztem is, márciusban fellép Hans Zimmer Krakkóban, úgyhogy repülővel, pár napos ottléttel kijönne simán 300 ropiból, úgyhogy köszi…

Mindegy, kedvcsinálónak az első blokk a koncertről:

Belenéztem a Youtube-n a 2016-os koncertbe is (kézikamerás felvétel), nos, jót tett, amit a műsorral csináltak a két koncert között. Ez a 2017-es felvétel egyszerűen döbbenetesen jó. Még nem tudom, hogy melyik fülhallgatómmal kellene meghallgatni, hogy minél jobban kijöjjön az a rengeteg szólam, ami néha egyszerre szól – dolgozom rajta.

😉

Az albumon az alábbi filmekből ismert zeneszámok csendülnek fel:

  • Miss Daisy sofőrje
  • Sherlock Holmes
  • Madagascar
  • Crimson Tide
  • Da Vinci kód
  • Gladiátor
  • Oroszlánkirály
  • A Karib-tenger kalózai
  • Inception
  • Batman-trilógia
  • Thin red line
  • Interstellar
  • Esőember
  • meg amit nem ismerek egyáltalán

Amennyire meg tudom ítélni, a zenészek is teljesen profik, egytől-egyig a szakmájuk legjobbjai, a cseh filharmonikusok és a cseh kórus is fantasztikus munkát végez a háttérben.

A legjobb idézet az egyik Youtube videó alól (a POTC blokk alatt) Tina Guo-val kapcsoaltos: “The sex appeal of this cello player is over the clouds” 🙂

 

Szóval, ezt hallgatom mostanában, meg keresek hozzá hasonló és hozzá kapcsolódó zenéket…