Gyászos hétfő után kicsit enyhült a kedd, bár az előző napi déli melegfront után éjszaka beütött az északnyugati hidegfront és elég csúnyán bealudtam…

Szóval, a nagy e betű írásával küzdünk, de piszokul. Olvastam ma egy posztot az interneten, az egyik tanárnéni linkelte be, itt egy idézet belőle – valami hasonló a helyzet nálunk is, bár nem teljesen…

Elmúlt a kezdeti lelkesedés, én pedig meguntam, hogy másból sem áll a nap, mint, hogy Andrist nógatom, fenyegetem vagy könyörgök: csináljuk már a leckét! Oltári könnyebbség, hogy két hete jár hozzánk a tanítóképzős unokahúgom. Sokszor még ő is megizzad Andrissal. A gyerek nem motivált, nyűgnek tartja, nincs sikerélménye, utálja már a távoktatást. Tényleg csak arról szól most már az egész, hogy legyünk túl rajta!

Szóval, küzdünk a leckével. Most az írás-olvasás-matek szentháromságból (a többi tantárgy nyugodtan tekinthető kamunak elsőben) egyértelműen az írás áll vesztésre. Az olvasás kezd jól menni, a matekkal egyelőre nem volt gond, de az írásnál előjön az a lemaradás, amit mindig tetten lehet érni Misinél; ez a finom-motoros precizitás. Ezt sajnos a rajztanár is látja, de le se szarja. Van érzéke hozzá, na. Pedig jó arcnak tűnt, de azt azért nem értem, hogy próbálja a gyereket motiválni azzal, hogy csak annyit tud mondani egy egyébként lelkesen készített rajzra, hogy szar.

A tornatanárra meg egyszerűen csak úgy tudok gondolni, mint amikor a gyanútlan turista begyalogol egy denevérbarlangba. “Szedjétek le rólam!!!” Mondjuk ez egy kollégámmal kapcsolatban is eszembe jutott mostanában…

Amúgy meg, nehéz ügy ez az egész, hiszen nincs óvoda, nincs iskola – felügyelet kell a gyerekeknek, a kisebbeknek biztos. Majd a szülő megoldja, mert úgyis otthonról dolgozik. Vagy esetleg kirúgták. Vagy közel jár hozzá. De aki otthonról dolgozik napi 8-10 órát biztosan, annak még ki kell kérdezni a leckét, vezetni kell a háztartást (napi hány óra lehet?), de menjünk ki a szabadba is valahogy, hogy ne őrüljünk meg a bezártságtól…

Nehezítésképpen lehet ezt fokozni: több gyerek, vagy kevesebb szülő, több-kevesebb idős rokon, akinek segíteni kell…

Nehéz ügy.

A hét egyértelmű vezérgondolata ellenben az, hogy mikor és hogyan térünk vissza a normális életbe?! Persze az első kérdés az, hogy mi normális?

Óvoda, iskola, munkahely (nem otthon) – nagyjából ezek lennének az első lépések. Nem gondolom, hogy második hullám nélkül meg lehet oldani a nyilvános helyek (mozik, éttermek, stb.) megnyitását.

Másfelől, az egyetemi reprezentatív szűrések a felénél járnak (a szervező SOTE rektor szerint döcögősen haladnak, mert az embereknek mindenféle véleménye van, ami miatt nem akarnak együttműködni), és összesen 2 eredmény lett pozitív. Ez pedig azt jelenti, hogy

Eddig a mintába kiválasztott 17 778 ember 49 százalékát sikerült letesztelni. A részeredmények statisztikailag a következőket mutatják:

8 284 165 lakos között jelenleg

• 243 és 7230 aktív fertőzött lehet;
• Magyarországon a fertőzésen már átesettek, tehát az átfertőzöttek becsült száma 22 399 és 92 624 között lehet (2,7 ezrelék és 1,1 százalék között).

  Ezek a részeredmények csak a 14 évnél idősebbekre és a nem idős otthonokban vagy más, 20 főnél nagyobb intézményben élőkre vonatkoznak. A számok azt mutatják, hogy

MAGYARORSZÁGON ALACSONY A FERTŐZÖTTEK SZÁMA, ÉS NEM LEHET NYÁJIMMUNITÁSRÓL BESZÉLNI.

Szóval, nincs nyájimmunitás (ez mondjuk várható volt a szigorú intézkedések illetve a lakosság józan eszének köszönhető viselkedése miatt), de vajon hol van akkor a betegség?

Eközben azt látjuk, hogy egy vírusgazda végig tud fertőzni szinte egy egész kórházat. De vajon lehet, hogy csak a kórházakban tombol a vírus? Nem tudom.

Nagyon érdekes hetek következhetnek, hiszen a járványveszély elmúltával a cégek alighanem visszarendelik a hazaküldött munkaerőt – de mi lesz az iskolásokkal? Egy hónap lenne még az iskolából, nem biztos, hogy meg kellene kockáztatni, hogy a gyerekek két hét alatt szétszórják a vírust… Ráadásul az infrastruktúra is hiányzik – mint mindig. És mi lesz az iskola után? Lesznek táborok? Ott mi lesz? Biztonságos lesz?

Mi lesz így ebből a nyárból, ha tudhatjuk, hogy ősszel jöhet a második hullám, miközben biztosan nem lesz addigra vakcina?

Nem lennék a helyében annak, akinek ezt a döntést meg kell hoznia. Nem tud jól dönteni. Azt gondolom, hogy láthatjuk majd, hogy mit csinálnak a környező országok, talán az segíthet példát venni róluk… Bár nagyon eltérőek a példák, a döntések.

Vannak más szempontok is. Ha minden igaz, a SOTE rektora az alábbi videóban pontosan elmagyarázza, hogy 2017-ben hányan haltak meg influenzában, miközben senki sem állította le a nemzetgazdaságot, míg most igen… Persze, hasonló is a helyzet, meg teljesen más is. Érdemes megnézni.

Azt hiszem, most ennyi mára.