Üstökösvadászat 2.0

Miután kedden beájultam a fényképek előhívása után, másnap este újabb megtekintésre készültem. Mivel a hírek szerint már az esti égbolton is látványos üstökös, ezért esti nézelődésre indultam.

Betáraztam az új objektívemet is, róla kiderült, hogy erre nem való… Egyébként is szenvedek a hosszú záridős fotókkal (lehet, hogy kiderül, hogy nem is tudok fotózni?), de a nem látszó üstökösre hogyan fókuszáljak? Próbáltam ráfókuszálni a szentendrei közvilágítás fényeire, de az nem volt elég messze…

Mindegy, este nyolc körül értem a kilátóhoz, volt egy átlagos tömeg, jöttek-mentek a népek. Aztán elkezdtek gyülekezni az üstökös-hívők, reprezentatív-minta lassan kialakult. Jöttek:

  • újszülöttel;
  • 2 ölebbel 5 méteres láthatatlan pórázzal;
  • négyévessel víz nélkül;
  • nagy távcsővel;
  • stb.

Egészen jó volt a hangulat, pedig a célpontot felhők takarták el. Aztán az egyik kisokos kisasolta és attól mindenki mocorogni kezdett. Tény, hogy sasszemű egy arc volt, az üstökös hozta a formáját a láthatóságban. Alig látszott.

Hiába no, ez az üstökös már eljátszotta a becsületét nálam. Egyszerűen nincs esélye, hogy visszakerüljön a bizalom körébe. Próbáltam fotózni, a legnagyobb gond a fókuszálással volt, egyszerűen nem sikerültek jól a képek. Miután láttam, hogy nem állnak jól a dolgok, kipróbáltam az 50/1.8-at (a nifty-fifty-t). Ez lett az eredmény:

Alig tudott ez is fókuszálni – még pontosabban szabad szemmel nem látszott annyira, hogy én szabad szemmel beállítsam a fókuszt…

Aztán visszaálltam az 55-250-re, hátha. Talán ez lett a legjobb.

Amiért érdemes végignézni az albumot, mert naplemente előtt és után készült néhány értékelhető kép (a parlamentes például egészen jó szerintem).

Éjfél körül indultam haza, miközben még mindig jöttek emberek felfelé. Addigra azonban az üstököst már eltakarta egy párafelhő, úgyhogy ezzel vége is lett a nézettségnek.

A következő napok rossz időt ígérnek, úgyhogy kétlem, hogy még egyszer sikerül becserkészni. Őszintén szólva kicsit messzebb kellene menni a várostól, szívem szerint kipróbálnám Dobogókőről, hátha annak van értelme.

IMG_8951

 

Üstökösvadászat 2.0” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Üstökösvadászat 2.0 — AZso dot net | Mon site officiel / My official website

Hozzászólások lezárva.